Az Iroda Poirot-ja (Ranpo x OC)

9. rész:Lebuktál!

Hajnali három is elmúlhatott, Ranpo azonban még mindig a könyvet olvasta, hatalmas izgalommal. Hasonfekve lapozott, és szinte itta a könyv minden szavát. Egyáltalán nem érezte magát fáradtnak. Kis hálósapkája már rég valahol a futonon hevert, miközben olvasás közben mindig helyet, és fekvőpozíciót változtatott. Nem gondolta volna, hogy egy könyv lehet ily módon érdekes. Nagyjából fél óra múlva lapozott volna, mikor meglepődve tapasztalta, hogy nincs több oldal. 

-Ennyi...?- értetlenkedett - Hisz még bőven voltak rejtélyek! 

Felült kis ágyán, és maga elé meredve gondolkodott. Az Írónő leírta a végkifejletet, azonban rengeteg kisebb rejtélyt hagyott maga után, melyre nem adott megfelelő választ. "Hisz megoldhatná"- gondolta- "De most valamiért nem tudja." A könyv közepén aktiválta "képességét", azonban nem találta el a gyilkost. Állát megtámasztotta kezével, és hunyorogva töprengeni kezdett. Tömérdek variációt talált ki, melyeket egy papírra irkált le, s közben újabb és újabb megoldásokon gondolkodott. Egészen addig, míg a nap első sugarai be nem sütöttek hálószobájának ablakán, mely felkeltette figyelmét. Ránézett órájára, és meghökkent. Reggel 6 óra. Nem érzékelte cseppet sem az idő múlását, talán a folyamatosan munkálkodó agya miatt. Hirtelen álmosság fogta el. Feltápászkodott futonjáról, és kiment kis nyitott konyhájába, hogy elkészítse kávéját. Rendkívüli esetnek számított, mikor ilyen keserű folyadékot fogyaszt. A fekete "élénkítőbe" 4 kanál cukrot tett magához híven, elvégre, tagadni sem lehetett, Ranpo meglehetősen édesszájú. Töltött bele egy-két kortynyi tejet, majd kanalával megkeverve azt, ajkaihoz emelte fehér bögréjét, és belekortyolt a koffeinbe. Megborzongott kissé, mivel azt a kesernyés ízt még így is érezte, de inkább itta tovább a kávét. Az immáron üres bögrét a mosogatóba tette vissza, megtöltve egy kevéske vízzel, hogy ne száradjon bele az ital maradványa, majd pár kekszet bekapva visszaindult hálószobájába. A kávé kellőképp felkeltette, így több életerővel nyitotta ki szekrényét. Kék csíkos pizsamáját levéve magáról felvette alsónadrágját, majd megkeresve barna nadrágját, beleugrott a ruhadarabba. Fehér ingét magára vette, és gombolgatás közben elmélkedett. Dolgozni megy, tehát minden bizonnyal ott lesz Kolleginája is, vagyis a rejtélyekről megkaphatja a választ! Szemeiben megjelent az izgatott csillogás, és immáron kapkodva erőszakolta magára fekete mellényét, barna, csípőig érő, nyomozós köpenyét magára kapta, fejére nyomta sapkáját, és az immáron 4 teleírt lapot szorongatva ugrált ki házából vidáman, s indult Irodája felé. Fejben már tervezgette, hogy fog elé állni, és megkérdezni, mikor is bevillant neki egy aprócska gond: Nem tudhatja meg, hogy elolvasta a könyvét. Ugyanis, folyamatosan inzultálta, hogy nem jók a könyvei, most pedig elé állna..? Emellett ő, a nagy nyomozó nem tudta megoldani a kis rejtélyszálakat? Végig dicsekedett a lánynak, mekkora lángelmével van egy társaságban, most pedig kérdezze meg...? A boldogsága egy pillanat alatt elszállt, és helyét átvette a nyugtalanság. Nem léphet elé. Mégis, muszáj tudnia, mik voltak azok a kis rejtélykék..

Életkedvtelenül nyitotta ki az Iroda ajtaját, s felnézve csupán Atsushit, Kunikidát és Tanizakit látta bent.

-Jó reggelt, Ranpo-san! Hogyhogy ilyen korán? -kérdezte értetlenül a szürke hajú Atsushi, a fekete hajúnak pedig bevillant egy ötlet.

-Atsushi-kun.- mutatott az említett felé kinyitva szemeit, melyek ravaszul csillogtak.- Szükségem van rád.

-Jó reggelt mindenki! -lépett be fél-háromnegyed órával később Yumiko, széles mosollyal. 

-Jó reggelt! -köszöntek a többiek, Ranpo pedig észrevétlenül Atsushira nézett, és bólintott felé.

-Y-Yumiko-san...-állt a lány elé kissé ijedten a szürke hajú, a lány pedig érdeklődve nézett rá, majd a papírkákra, amiket a fiú keze között szorongatott. -Öhm...-egy pillanatra elgondolkodott, mi is a szövege, majd félénken folytatta- Elolvastam egy könyved...