Az Iroda Poirot-ja (Ranpo x OC)

27. rész: "Szoftverfrissítés" a maffiánál

Szerencsére a főszakács nem problémázott, miután megtudta, mégis kinek a kutyája dézsmálta meg a másnapra szánt ebédet. Mivel a lányt még most is rengetegen tisztelik és megbecsülik, bár meglepődött, de Giuseppe egy ötfogásos vacsorával várta. Nem volt olyan éhes, de a bort elfogadta,s Chuuya-t is meghívta magával. Egyikőjük sem evett sokat, inkább beszélgettek, és nevetgéltek, és immáron együtt sétáltak a szobák felé. 

-Már csak az a kérdés, hol fogok aludni! -nevetett Yumiko, Chuuya pedig felvonta szemöldökét.

-Hogyhogy? Hisz a szobád még mindig megvan! -a lány elképedve nézett a maffiásra, majd megállt.

-Megvan még? Azt hittem, másnak adtátok, ahogy szokás...-motyogta, a vöröshajú pedig szintén megállva, nézett vissza felé mosolyogva.

-Egyikőnk sem adná oda a te szobádat senkinek! Fontos tagja vagy a családnak. -Yumiko szívét melegség töltötte el erre a mondatra, majd immáron jobb kedvvel indultak volt szobája felé. Ahogy haladtak a lakószárnynál, a két barát kezdte felidézni viccesebbnél viccesebb történeteiket, elkezdve a rágós esettől a pókerig.

-De esküszöm, véletlenül csaptam le a fegyverrel! -kacagott a lány, majd mindketten megálltak a 707A szoba előtt. Yumiko ajtajára nézett, majd lassan elővette régi kulcscsomóját, melyen egy kis boros-kulcstartó volt, melynek párja igaz barátjánál, Chuuya-nál tartózkodott. Elfordította a zárban az eszközt, majd egy hangos kattanással kitárult az ajtó, s belépve, Yumiko elkerekedett szemekkel nézett körbe. A szobája úgy állt, ahogy anno hagyta, annyi különbséggel, hogy rendszeresen takarítottak a helységben, noha már rég nem lakott itt. Fakó, fehér falak vették körbe, s sötét fenyőbútorok álltak komoran a szobában. Az ajtóval szembe, a bal oldali sarokban egy egyszemélyes ágy, lábánál pedig a lány íróasztala, melyen a volt akták még mindig rendezetten sorakoztak. A jobb oldalon , a sarokban egy üvegvitrin, benne finomabbnál finomabb borokkal, mellette pedig a ruhásszekrény. Egyszerű szoba, de Yumiko szerette. Mégha anno keveset is volt itt, mert túlórázott mindig. Sherlock boldogan ugrott fel az ágyra, és hempergett meg a takarón, Yumiko pedig boldogan nézett körül. Furcsa érzés volt beismerni: De úgy érezte, mintha hazajött volna. Nem tudta mire vélni ezt, azonban megrázva fejét, a fiú felé fordult. 

-Köszönöm.- Chuuya erre elmosolyodott, és megemelte kalapját.

-Holnap reggel találkozunk, szokásos időben. Sherlock-ot is hozhatod, nem fogják kitiltani mostmár.- mondta, majd balra fordulva haladt tovább a folyosón, saját szobája felé. Yumiko egy ideig nézte a vöröshajú távolodó alakját, végül becsukta az ajtót. Nem tudta elhinni, hogy idáig jutott. Sosem akart visszajönni volt munkahelyére, azonban a helyzet nem így kívánta. Tudta, hogy itt senki sem keresné, maximum Dazai, őt azonban nehezen engednék be. Yumiko sóhajtva ült le retrieverje mellé, ki nyugodtan feküdt ágyában. Barna, kis köpenyes nyakörvét nézte, mely emlékeztette őt a nyomozóra, szemei pedig megteltek könnyekkel. Gyorsan letörölte azokat, majd a fáradtság hatalmába kerülve, feküdt el ágyán, Sherlock mellett. 

-Már csak te maradtál nekem...-fordította fejét kutyusa felé, ki laposakat pislogva nézte őt.- Csak te... 

Nem tudta, mikor, és hogyan, de elnyomta az álom. Lehet, a sok sírástól, vagy a kimerítő naptól. Mély álomba szenderült, s álmodni sem álmodott, csak mély sötétséget látott maga előtt. Ellentétben vele, a nyomozó nem tudta álomra hunyni szemeit. Az Irodában ült, és épp a keresését intézte. Tudta, hogy 24 óra múlva lehet jelenteni, mégis, mindent megtett, hogy Yumiko-t megtalálja. Azonban semmi. Sóhajtva tette le a telefont, és túrt fekete tincseibe. Valaki, csak észrevenné! Bár, sok nőnek van barna haja... Ekkor pedig beugrott neki Sherlock. Igaz! Hisz a Vadkacsavadász retrieverek nem elterjedtek, így inkább azt kéne megadni jellegzetességnek. Gyorsan tárcsázni kezdte ismét az imént hívott számokat, és nem érdekelte, hogy az óra már éjfélt is ütött. Úgy érezte, addig nem nyugodhat, amíg a lány elő nem kerül. Felállt íróasztaluktól, és a kifeszített, falra ragasztott térképhez sétált.