Az Iroda Poirot-ja (Ranpo x OC)

29. rész: Hiányzol!

Yumiko-nak nem volt az erőssége a futás, hamar le tudott fáradni. Most azonban az adrenalin hajtotta, emellett nem volt más választása. Mikor azonban kezdte érezni, hogy tüdeje fel fogja mondani a szolgálatot, és érezte már a szúró érzést bordájánál, hirtelen befutott a takarítószertárba, s becsukva az ajtót, kapott oldalához, és lihegett. 

-Egyszerh....mindenkit....megverekh...- próbált mélyen lélegezni, mikor pedig meghallotta a lépteket, ijedten nézett körbe. Nem volt a helység nagy, csupán egy vasból készült tároló volt, rajta tömérdek tisztítószerrel, s a földön különféle eszközök. Yumiko szinte hallotta már a kattanást, így a tartó mellé bújva, próbált eltűnni, amennyire csak akart...sajnos rossz szobába futott be...

Ranpo meghallva az elejtett műanyag hangot, és a kopogó cipők hangját, megfordulva, egy egyre inkább távolodó barna hajú női alakot vélt felfedezni. Feleszmélve tette le Sherlock-ot, majd a lány után eredt. Próbálta behozni lemaradását, elkezdett gyorsabban sprintelni, befordulva azonban nyomát sem látta az Írónőnek. Megállva fújta ki levegőjét, majd elgondolkodva hallgatózott. Nem hallja a lépteket, tehát bement egy szobába. Itt azonban csak egy szoba van... -nézett a mellette levő szertár ajtajára, majd kezét a kilincsre téve, finoman lenyomva azt, lépett be a sötét szobába, maga mögött becsukva az ajtót. Csöndben megvárta, míg szeme fókuszál, majd kutatni kezdte az ismerős alakot. Szerencsére a lány nem tudott sehová sem bújni, Könnyedén odasétált hozzá, s megállt vele szemben. Yumiko végső tervként bevetette a "ha én nem látlak, te se látsz" stratégiát, arcát kalapjával eltakarta, Ranpo azonban lassan megfogta a kalap karimáját, és elhúzta a tárgyat az Írónő fejétől, így rálátása nyílt annak könnyes szemeire, és kétségbeesett arckifejezésére. 

-Kollegina...-suttogta, és a lány arcához vezette volna kezeit, ő viszont elcsapta azt.

-Először Dazai, aztán Atsushi...most pedig te?! Megszálljátok a maffiát, vagy mi? - kérdezte idegesen, s próbált az útonálló fiún átfurakodni. -Engedj, Ranpo! 

-Hallgass meg, kérlek....-kérte a nyomozó, a lány azonban továbbra is próbált menekülni.

-Nem! Elegem van! Nem fogok figyelni rád! Hagyj békén! - kiabált, Ranpo pedig visszalökte őt a falhoz, és megtámaszkodva kezeivel mellette, elzárt minden menekülőutat. 

-Azt mondtam, figyelj rám...-suttogta komolyan, Yumiko-nak pedig lefojtak a könnycseppek arcán. A zöld szemek fürkészték egymást, a nyomozó pedig folytatta.- Szokásodhoz híven, jól elbújtál...

-Hogy ne találj meg... de ez megint kudarcba fulladt..- motyogta szomorúan a lány, Ranpo pedig folytatta nyugodtan.

-Ezúttal Dazai-t követve jutottam el hozzád...Beszöktem a hátsó ajtón, mikor Atsushi elvonta a többiek figyelmét...

-Miért jöttél ide?! Hisz világosan kijelentetted, hogy csak a bajt hozom! -folytak továbbra is a szomorúságot sugárzó könnyek Yumiko szeméből, s látszott rajta, hogy nem ért már semmit se.- Ha annyira meg akarsz szabadulni tőlem, miért vagy itt?!

-Mert hülye voltam, azért! -emelte fel jómaga is hangját, és neki is elkezdtek gyűlni a könnyek szemeibe- Mert nem gondolkodtam, és mindenféle hülyeséget hordtam össze ijedtemben, mert majdnem meghaltál! 

-Bárcsak az lett volna! - temette kezeibe arcát a lány, és némán kezdett zokogni. Immáron Ranpo-nak is folytak a sós nedvek arcán, és közelebbhajolva fúrta fejét a lány nyakába, kezeivel még mindig elzárva az utat. Yumiko próbálta ellökni a férfit magától, ő azonban nem hagyta, az Írónő pedig már mellkasát kezdte ütni, hátha odébbáll, azonban nem mozdult. -Engedj ki! Kérlek!