𝐕𝐄𝐒𝐙𝐓𝐄𝐒 [Bakugou × Reader - Befejezett]

Prológus

Felsóhajtva dőltem hátra a székemben, fáradtan a falon ketyegő órára pillantva.

Fél öt.

Sose lesz vége ennek a napnak...

Pedig mennyire örültem amikor végre megkaptam ezt az állást. De ki a franc gondolta volna, hogy ilyen nehéz jó ügyet kapni? Nem beszélve a papír munkáról...

Nem így képzeltem el. Persze, senki sem azt kapja, amit elképzelt. Amire annyira vágyott. A valóság sokszor fanyarabb. Sötétebb. De azért egy pillanatra jó volt bele élni magam.

[Név] nyomozó. Legalább ez jól hangzik...

De ha valamilyen csoda folytán, komolyabb ügyet kapok, akkor pedig az ideg készít ki. Nem a legnyugodtabb munkát választottam. De meglepően jó érzés volt látni, hogy egy sorozatgyilkos nekem hála, már nem árthat másoknak.

Persze ennek már fél éve. Azóta semmi különös nem történt.

Esetleg néhány késelés, vagy nemi erőszak, de meglepően könnyű volt az elkövetőt kézre keríteni. Most is egy ilyen ügyön vagyok túl. Őszintén remélem, hogy most valami mást kapok. Valami nehezebbet és érdekesebbet.

Szinte végszóra, Mina széles mosollyal nyitotta ki kopogás nélkül a kisebb irodámnak nevezhető valaminek az ajtaját.

− Mi ez a nagy öröm? – kérdeztem halvány mosolyra húzva ajkaim, hisz az ő közelében nehéz búslakodni, a vidámsága ragadós. Irigy vagyok rá emiatt.

− Csak a szokásos vagy történt is valami? – kérdeztem oldalra döntött fejjel, kíváncsian.

− Megkaptad Shinsou ügyét – vigyorgott szélesen, mire értetlenül pislogtam rá.

− Hogy? – néztem az általa asztalamra dobott dossziéra, nem tudva hová tenni a történteket.

− Jól hallottad – vigyorgott továbbra is.

− De hát... Ő az egyik legprofibb nyomozó itt, miért kaptam meg én az ügyét?

− Beletörött a bicskája – rántott vállat, mire én furcsállva elkezdtem lapozgatni a vékonyka papír köteget.

− Miből gondolja a hadnagy, hogy nekem nem fog? – pillantottam fel rá, mire ismét vállat rántott.

− Nem is örülsz? – kérdezte lebiggyesztett ajkakkal, mire elhúzott szájjal lesütöttem tekintetem.

− De igen, csak... sokk hatása alatt vagyok még, és félek nem én vagyok a jó ember erre – sóhajtottam fel, idegesen [Hajszín] tincseimbe túrva.

− De hisz olyan régóta vágytál már egy ilyen ügyre! És amúgy is, bizonyíthatnál ezzel! Talán elő is léptetne a hadnagy, ha sikerülne megoldanod! – mosolygott rám biztatóan.

− Gondolom kívülről fújod az ügyet – préseltem vonallá ajkaim rápillantva, mire egy féloldalas mosoly keretében bólintott.

− Akkor kérlek mond el pontosan miről van szó!

− Lusta vagy olvasni?

− Ismersz – rántottam vállat őszintén mosolyogva.

− Nos, mint azt már tudhattad egy szektáról van szó. Egy klasszikus teista sátánista szektáról, akik internetes oldalakon hirdetik magukat. Próbálnak minél több tagot toborozni, ám elégé szigorúak a csatlakozni akarókkal szemben, szinte csak férfi tagja van a szektának. Ennyit tudunk magáról a szektáról. Ez elég kevés. Lehet, hogy pont ez a tudatlanság volt a gond a nyomozás során. De röviden a lényeg az, hogy az elmúlt időben több – a szektához már évekkel ezelőtt csatlakozott – tag holttestét találták meg. Elvileg mind öngyilkosok lettek. A holttestük mellett a végrendeletüket is megtaláltuk, a saját kézírásukkal írva. Mind felakasztották magukat, távol a szektától. Ebben az az érdekes, hogy a szekta tagjai nagyon ritkán, sőt szinte soha nem hagyták el az épületet, ahol a toborzás zajlik, és ahol csoportosan is együtt élnek. Ez egy nagy telek Ibaraki nyugati részén, innen pár kilométerre. A holttesteket pedig a városban elszórtan találták meg, kilométeres távolságban a szektától. Amióta a szekta tudtunkkal néhány éve létrejött, azóta történnek ilyen esetek, van, hogy hónapokkal, de olyan is van, hogy napokkal az előző esetet követően. A hozzátartozóktól tudjuk, hogy mind a szekta tagjai voltak és hogy nem mostanában csatlakoztak. Visszatérve az öngyilkosságokra, hiába vannak annak beállítva tudjuk, hogy nem az történt. Minden testre valamilyen elhagyatott helyen találtak rá, mégis számtalan lábnyom volt a helyszínen, több helyen volt olyan, ami egyezett több holttest körül találtéval is. DNS−eket elszórtan találtuk, de a többségüket nem lehetett beazonosítani, egy kivételével. Mond neked valamit az a név, hogy Bakugou Katsuki? – kérdezte kíváncsian, mire elgondolkodva bólintottam.

− Tömeggyilkos. A lassan már öt éve történt, kormány ellen irányuló terrortámadás kitervelője és véghez vivője. Körözött bűnöző. De négy éve teljesen felszívódott, egyszerűen nyoma veszett. Egyesek szerint elhagyta az országot, de az is lehet, hogy valamilyen tragédia folytán életét vesztette.

− Jól tájékozott vagy – mosolygott rám.

− Muszáj – sóhajtottam fel – De kérlek folytasd!

− Nos, egyedül az ő DNS−ét tudtuk beazonosítani. Ez alig két hónapja volt. Vagyis nagyon is életben van, és úgy néz ki az országban tartózkodik.

− Gondolod, hogy köze lehetett a halálukhoz?

− Szinte biztos. Bár egyértelmű bizonyítékunk nincs erre. De egy biztos, nem öngyilkosok lettek, hanem valaki megölte őket. Viszont nem tudjuk ki. Gondoltak a szektára, vagy esetleg egy külső emberre is. Ezt kéne kinyomoznod és bizonyítékot találnod az illető, vagy illetők ellen. Nagy eséllyel a szektában lesz a megoldás, hisz nem tudtunk róla információt szerezni, aminek legfőbb oka az, hogy nem tudunk emberről, aki valaha is élve elhagyhatta volna a szektát.

− Külső ember csak Bakugou miatt jöhet szóba, igaz? Egyébként a jelek szerint nagyon is a szekta áll az egész mögött.

− Igen. Szerintem lehet az egész véletlen egybeesés. A helyzet az, hogy Shinsou nagyon is rákattant Bakugoura, mint bűnözőre, és minden áron őt akarta meggyanúsítani és megkeresni, hisz hatalmas siker lett volna a számára, ha elkap egy ilyen bűnözőt. Remélem te nem esel ebbe a hibába. Ez az ügy most nem csak is róla szól. Tudom, hogy te nem akadsz le a részleteknél, ezért is gondolom azt, hogy ez ügy neked bejöhet. Ha elszánod magad megállíthatatlan vagy, ne riasszon vissza az eddigi sikertelenség az ügyben! Sok sikert a nyomozáshoz! – fejezte be egy halvány mosollyal ajkain.

− Köszönöm – mosolyodtam el én is, mire biccentve elhagyta a helyiséget, hagyva engem mélyen a gondolataimba merülni.

Azt hiszem nehéz hetek, de inkább hónapok előtt állok...