𝐕𝐄𝐒𝐙𝐓𝐄𝐒 [Bakugou × Reader - Befejezett]

42.fejezet

Felsóhajtva léptem ki a szobám ajtaján, megdörzsölve fáradt szemeim, még hátam a kemény fának döntöttem, majd épp indultam volna jobbra, amikor is megpillantottam az épp felém közeledő vörös hajú fiút ki megdöbbentve engem, megállásra késztetett.

- Bakugouhoz készülsz? – kérdezte semlegesen, mégis kedves ragyogó mosollyal ajkain.

Válasz gyanánt csak lesütöttem tekintetem, vonallá préselve ajkaim.

- Hé, nincs ezzel semmi baj – tette vállamra kezét, szélesen rám mosolyogva – Tudtam, hogy ez lesz, nem haragszom rád emiatt – szorított rá vállamra, mire ajkaimba marva néztem fel skarlát vörös szemekbe

- Bűntudatom van – suttogtam fájdalmasan.

- Pedig nincs semmi, ami miatt kéne, hogy legyen.

- Ne mond ezt – ráztam meg fejem szomorúan – Tudom, hogy fáj neked ez az egész... amit műveltem és az, hogy most Bakugou folyton velem van és próbálkozik...

- Azt hittem már együtt vagytok – döntötte oldalra a fejét, kissé értetlen tekintettel pislogva rám.

- Nem – ráztam meg fejem alig láthatóan – Ami köztünk van az... N-nem tudom mit szeretnék... ez nem helyes, de...

- De kezded megszeretni őt, igaz? Ha nincs rossz kedvében akkor tud nagyon törődő és kedves is lenni, tudom – bólintott, apró megbújó mosollyal ajkai szélén – Ne aggódj, nem úgy néz ki, mint aki kiakarna használni, miattam pedig ne érezd rosszul magad, nyugodtan érezd jól magad vele. Legyél boldog – mosolygott rám szélesen, ám szemeiben mérhetetlen szomorúság bujkált.

- Ne csináld ezt – suttogtam halkan, hirtelen szorosan magamhoz ölelve, míg szipogva mellkasába fúrtam fejem.

- [Név]...

- Nekem ne mond azt, hogy nem fáj, mert nekem is kurvára fáj! Ne hazudj, kérlek! Nem kell erősnek mutatnod magad előttem... Tudom, hogy nem vagy jól – szorítottam a lehető legjobban magamhoz.

- Komolyan megakarsz siratni? – kérdezte remegő hangon, vállamra döntve fejét – Az élet nem egymásnak teremtett minket... A legkönnyebb, ha békén hagyjuk a másikat... Ne tépjük fel a sebeinket, jó? – engedett el, eltávolodva tőlem, könnyes szemekkel nézve [Szemszín] íriszeimbe.

Aprót bólintottam, ahogy figyeltem a megtört mégis könyörgő skarlát szemeket.

- Jó – suttogta mosolyt erőltetve magára – És te, hogy vagy? – kérdezte végig futtatva nyelvét kiszáradt ajkain, félre pillantva, amíg letörölt néhány könnycseppet az arcról – Jól érzed magad mellette? – folytatta ezúttal félig-meddig arcomra pillantva.

- Mondhatni – motyogtam halkan, a padlót pásztázva.

- Nem kényszerít bele semmibe, ugye? – kérdezte kissé aggódó hangnemben, mire kellően határozottan megráztam a fejem ahhoz, hogy ne merüljenek fel benne kételyek.

- Rendben – sóhajtotta megvakarva tarkóját, majd félre állva utamból, halványan elmosolyodott – Nem tartalak fent tovább – biccentett az utam felé – Menj csak, de ha bánt azonnal szólj, oké? – nézett rám komolyan – Aztán ellátom a baját – jelent meg a végére egy őszinte mosoly ajkain, mire nekem is el kellett mosolyodnom.

- Mindenképp – bólintottam kedvesen, majd aprót intve neki elindultam a lépcső felé, fel az emeletre meg sem állva Bakugou szobája ajtajáig.

Ahogy odaértem mély levegőt vettem, majd három határozott koppantás megejtettem a faajtón, mire szinte azonnal jött is a válasz.

- Azt hittem már nem is jössz – jegyezte meg a szőke hajú az ágyán keresztbe tett lábbakkal ülve, amikor beléptem a szobába.