𝐕𝐄𝐒𝐙𝐓𝐄𝐒 [Bakugou × Reader - Befejezett]

4.fejezet

Mély levegőt véve besétáltam a hatalmas kapun, mely annak révén, hogy nappal van, nyitva állt. Reggel nyolctól este nyolcig fogadnak csatlakozni kívánó embereket. Reggel fél kilenc van. Nem tudom mennyire számít felkapottnak ez a szekta. Más hozzájuk tartozó épületről nem tudunk, ahol élhetnének mások. Ebből következtetve nincsenek olyan sokan. Nem gondolnám, hogy a jelentkezők száma valami magas lenne. Kétlem, hogy sorban kell állnom.

Némán sétáltam a szinte kipusztult udvaron, hol egy lélek sem tartózkodott, annak ellenére, hogy hatalmas volt. Nyomasztó érzés kerített hatalmába, ahogy egyre közelebb értem a több szintes épülethez.

Egyre lassabban lépkedtem, ahogy a hatalmas ajtó, melyet inkább már kapunak neveznék közeledett felém. Persze elkerülhetetlen, hogy egyszer odaérjek. De ez hamarabb bekövetkezett, mint azt reméltem. Egyszerűen ahogy ott álltam előtte, földbe gyökerezett a lábam. A homlokomon izzadság cseppek gyöngyöztek. A tenyerem is szörnyen izzadt. Nagyon ideges voltam.

Ez fel fog tűnni a bent levőknek is... Ez így nem jó...

Muszáj lesz lenyugodnom.

Szépen lassan légzőgyakorlatot végeztem a lenyugtatásomhoz. Egyenletesen levegőket véve emeltem remegő kezem a kilincsre, majd lassan kifújtam a belélegzett levegőt, miközben óvatosan lenyomtam a kilincset, kihúzva magam, határozott léptekkel belépve a helyiségbe.

Kezem a hátamon levő hátizsákom pántjára csúszott. Óvatosan megszorítottam az anyagot, ahogy végig futtattam tekintetem az elém táruló hatalmas helyiségen.

Gondolatmenetem beigazolódott.

Odabent csak egy zöld hajú férfi tartózkodott egyes−egyedül, kit inkább fiúnak mondanák gyermeki arca miatt.

Lassan tekintetünk találkozott. A zöld szemei ahogy megpillantott értetlenséget tükröztek, miközben ajkain egy halvány mosoly jelent meg, mi miatt elég aranyosan hatást keltett. Sok mindenre számítottam, de egy ilyen személyre semmiképp sem.

− Öhm.. Szép napot! – szólaltam meg kissé bizonytalanul a pult felé lépkedve, melynek túloldalán ült az engem pásztázó.

− Üdvözlöm! – mért végig összekulcsolva ujjait az asztalon – Tudok valamiben segíteni? – kérdezte kedvesen, mire bólintottam.

− Csatlakozni szeretnék a szektához – jelentettem ki határozottan, kissé felengedve a belőle áradó jóindulatnak köszönhetően.

Tekintete szavaim hallatára értetlenné váltott.

− Biztos ebben? – kérdezte furcsállva, ismét végig mérve.

− Igen – válaszoltam kimérten, mire ő kissé habozva bólintott.

− Nos... nem igazán vannak itt női tagok, eléggé ritkának számít, ha egy ilyen fiatal hölgy csatlakozni szeretne. Nem én intézem a tagok felvételét, beszélek az illetővel, aki ezzel foglalkozik és meglátjuk mit tehetünk, rendben? – mosolygott rám, mire bólintottam.

Ő erre a pulton található telefont vette kezébe, majd elkezdte tárcsázni gyanítom az említett illető számát.

Tetszik ez a barátságosság. Ritkán találkozni a hétköznapokban már csak egy átlagos recepción ilyen emberrel. Hát még egy szektánál. Ha lenne egyáltalán ilyen tag, az is meglepne. De pont, hogy ő fogadja az ide érkezőket...

Biztos van itt mitől félnem? Egyáltalán szükséges gyanakodnom rájuk?

Persze nem egy kedves személytől dől el minden, de ez eléggé meglepett.