𝐕𝐄𝐒𝐙𝐓𝐄𝐒 [Bakugou × Reader - Befejezett]

13.fejezet

Kirishima reggel fél nyolckor rám törve az ajtót, rángatott ki az ágyamból, azzal a címszóval, hogy készülődjek, mert fél óra múlva kezdődik a szertartás. Így hát magamra ráncigálva az újonnan sült gardróbomból néhány fekete göncöt, nekiálltam készülődni. Ez annyiból állt, hogy tettem egy kört a fürdőbe, hol megpróbáltam valami emberi kinézetet varázsolni magamnak, majd eddigi szokásimat itt is követve, lementem a konyhába és ledöntöttem magamba vagy félliter kávét, hátha a rengeteg koffein mennyiségtől kevésbé leszek fáradt. Ez persze nem igazán vált be, így úgy ültem be a hatalmas terembe, mint aki még félálomban van. Ami igaz is volt. Ezen pedig a szertartás menete sem segített. Bár próbáltam úgy tenni, mint aki élvezi az egészet, képtelenség, hogy ez összejött volna.

Igazából az egész olyan volt, mint bármelyik templomi mise, csak épp nem Istennel hanem a Sátánnal. És mit ne mondjak durva milyen régre visszanyúló múltja van a Sátánizmusnak...

Az egész szertartást egy számomra eddig ismeretlen személy tartotta, kiről az ég világon semmit sem tudtam meg egész idő alatt.

Mikor vége lett az egésznek, egyszerűen csak eltűnt egy ajtó takarásában, mi mögött igazándiból fogalmam sincs mi található. Mindenesetre kijönni már nem láttam, ugyanis a tömeggel én is mentem kifele.

Furcsa mód bent a legfelsőbb rangú négyes egyik tagját sem láttam, Kirishima is, amikor jött értem, csak az ajtóig vezetett, de be nem jött.

Persze gondolom mind dolgoznak. Hisz nekik más az úgynevezett „munkájuk", mint a többieknek. De ha már egyszer ők is Sátánisták, gondoltam a szertartásokon is mindig részt vesznek.

− Milyen volt? – kérdezte hirtelen a velem szembejövő, mire megrázva fejemet, elhessegettem gondolataim, majd teljes figyelmemmel a vörös hajúra koncentráltam.

− J-jó – szólaltam meg zavartan.

A váratlan helyzet miatt nem tudtam mit mondjak.

− Ilyesmire számítottam – vakartam meg tarkóm kissé idegesen.

− Bocs, hogy így rád támadtam – kuncogott halkan, látva kínos helyzetem.

− Semmi baj – sóhajtottam fel, mosolyt erőltetve magamra.

− Nem vagy éhes? – döntötte oldalra a fejét, a konyha felé biccentve.

− De, az vagyok. Miért? – kérdeztem vissza még mindig egy kissé zavartan.

− Bakugou csinált négyünknek gofrit, és mivel maradt, gondoltam megkérdezem. Ne keljen már feleslegesen főzőcskézned korán reggel! – mosolygott rám.

− Öhm, elfogadom – rántottam vállat kedvesen elmosolyodva – De... várj azt mondtad Bakugou? – kérdeztem értetlenül.

− Nem néznéd ki belőle, hogy egy konyhatündér, mi? – nevetett fel, mire csak apró bólogatással válaszoltam − Na de, foglalj helyet – biccentett az egyik kisebb asztal felé – Én mindjárt jövök – ezzel el is tűnt a vékony választófal mögött, mely valamennyire elkülönítette a konyhát az étkezőtől.

Én csak csendben, Kirishima kérése szerint helyet foglaltam az asztalnál.

A vörös pillanatok múlva ismét feltűnt, jobb kezében egy tál gofrival, míg a balban egy befőttesüveg lekvárral és az említetthez szorított kanállal ballagott felém.

− Tessék – tette le elém mosolyogva – Remélem megfelel – mutatott a lekvárra – Csak ez van – ült le mellém vigyorogva, mire hálásan bólintottam.