𝐕𝐄𝐒𝐙𝐓𝐄𝐒 [Bakugou × Reader - Befejezett]

2.fejezet

− Beépülök a szektába! – rontottam be a Rendőrség épületébe, a velem szembe jövő Minának címezve szavaimat, ki döbbenten pislogott rám, majd hirtelen nevetésben tört ki.

– Beszélj a Hadnaggyal! – folytattam nem törődve a reakciójával – Mond meg neki azt is, hogy már holnapután megyek!

Mina lassan abbahagyta a nevetést, majd tekintetem láttán, hitetlenül pislogott rám.

− E-ezt csak viccnek szántad, ugye? Ezt te sem gondoltad komolyan, igaz? – kérdezte nagyot nyelve.

− De igen – vágtam rá határozottan, mire aggodalom csillant szemeiben.

− De hát... N-nem is vagy ilyenre kiképezve, és... e-egyáltalán csinálhatsz ilyet? Ez...

− Veszélyes tudom. Viszont anélkül, hogy tudnánk bármit is a szektáról a nyomozás folytatása lehetetlen. Muszáj több információhoz jutnunk. És ennek más módja nincsen.

− De.. miért pont te akarsz menni? Küldhetnénk egy erre kiképzett férfit, vagy bárki hasonlót... Nem hinném egyáltalán, hogy kapsz erre engedélyt...

− Tudod jól, hogy magam szeretek utána járni a dolgoknak, és egy ilyen fontos nyomozásban az információ szerzést nem akarom másra bízni, mert ha téves, amit mond, abból akár egy ártatlannak a megvádolása is kisülhet. Ezt te sem akarnád!

− Én értem [Név]! De te biztosan átgondoltad ezt kellőképp? Oda bent mind férfiak vannak, ha bemegy közéjük egy nő... Számoltál minden eshetőséggel? Nem leszel ott biztonságban egyedül... Bármit csinálhatnak veled... És egyébként is egy Sátánista szektáról van szó! Ki tudja milyen betegek az ott levő emberek? És hogy mik folynak még odabent... Figyelj, tudom, hogy nem tudlak lebeszélni, mert ha elhatározod magad, lehetetlen téged leállítani, csak nem akarom, hogy bajod essen... Kérlek gondold át még egyszer! Az életed többet ér az ügynél?

− Beszélj a Hadnaggyal! – sóhajtottam fel, lesütve a tekintetem – Minden kockázatot vállalok – tettem keresztbe a kezem idegesen.

− És ha nem engedélyezi?

− Mond azt, hogy akkor is csatlakozok, és egészen addig el nem hagyom azt a nyamvadt szektát, amíg pontot nem teszek az ügy végére! Tőlem ki is rúghat, hisz nem valószínű, hogy mostanában újra fog látni. Nem érdekel! – rántottam vállat, mire Mina gondterhelten felsóhajtott.

− Jó, beszélek vele! De kérlek, gondold át újra, hogy ez megéri-e neked! – sóhajtott fel ismét, majd lassú léptekkel elhagyta a helyiséget.

Így kerültem egy jó órával később a Hadnagy irodájába, aki azóta az öt perc óta, amióta itt vagyok, csak körbe-körbe járkál és jól megválogatott szitkokat vág a fejemhez, mik szerint, hogy lehetek ilyen felelőtlen és meggondolatlan.

− ...És mégis, hogy képzeli azt, hogy ha ne tán elutasítanám a kérését, maga nem törődve ezzel, ugyanúgy csatlakozna és folytatná odabent a nyomozást, mint ha mit sem számítanának a szavaim!

− Uram megértem a felháborodását, de rengeteget mérlegeltem, mielőtt meghoztam volna ezt a döntést, és biztosíthatom, hogy ez az egyetlen módja, hogy végre haladjunk a nyomozásban!

− Értem és tudom. De kérem, magyarázza el, mégis, hogy akar onnan információkat a számunkra átjuttatni! Mert ha valóban folyik odabent valami, aminek nagyon nem kellene, akkor gondolom a biztonság is olyan, hogy ne szivároghasson ki bármi. És egyébként sem tudunk élve kijutott tagról, miből gondolja, hogy maga nőként az ezernyi férfi mellett, lehetne az első ilyen? Nem félti az életét?

− Uram, mivel internetes oldalakon keresztül hirdetik magukat, ebből arra merek következtetni, hogy odabent található több informatikai eszköz és ha a sajátjaimat el is kobozzák tőlem, akkor is nyílhat lehetőségem odabentről üzenni. Csak ehhez olyan bizalmi szintet kell elérnem odabent, hogy hozzá férést kapjak a használatukhoz. És egyébként is, valahogyan meg kell élniük. A szektában biztosan dolgoznak, ne tán épp online szerencsejátékokkal ─ ami tőlük szerintem ki telik ─, vagy bármilyen online felülettel jutnak pénzhez, legyen az illegális vagy legális, ezáltal könnyen feltudom venni a kapcsolatot magukkal, és nem, nem féltem az életem!

− És ha valóban valami illegális folyik odabent? Csak információ szerzésért csatlakozik, vagy pedig ilyen dolgok után is elkezdené a nyomozást odabent? De ha az utóbbi nem is, akkor is, ha esetlegesen megtudná ki a gyilkos, aki pont a szekta tagja, akkor is tudja jól, hogy bizonyítékokat kell gyűjtenie, a szavai nem lesznek elegek, az egyéb illegális dolgokról nem beszélve...

− Tudom – sóhajtottam hátra dőlve a székemben, a plafont bámulva – De meg tudom oldani. Biztosan találok valami módot rá, tudja jól, hogy emiatt nem kell aggódnia!

− És ha lebukik? Lehet, hogy sosem jut ki onnan élve! Ez valóban egyáltalán nem zavarja magát?

− Óvatos leszek – sóhajtottam fel ismét.

− Tudja jól, hogy ennyi nem elég.

− Kérem! Ne húzzuk tovább ezt a beszélgetést! Mondjon nemet, ha nem látja ebben a lehetőséget. De ahogy üzentem, a szavai nem akadályoznak meg semmiben.

− Maga a kezdetektől fogva ennyire makacs volt. Alig egy éve van itt, és már most feszegeti a húrokat. Nem gondolja, hogy ez még egy kicsit korai? Fiatal. Miért nem éli az életét biztonságban, boldogan? Miért tenné kockára az életért egyetlen megoldatlan ügyért?

− Mert emberéletek múlnak rajta és én azért választottam ezt a munkát, hogy segíthessek és megmentsek másokat, és ez ennél az ügynél sem lesz másképp! – keltem fel a székemből, némán hátat fordítva, majd lassan elindultam az ajtó felé.

− Odabent nem lesz, aki megvédje, aki maga mellette áll! – folytatta mit sem törődve azzal, hogy kifele araszolgatok.

− Nincs szükségem ilyen emberre – pillantottam hátra, a vállam fölött – Meg tudom magam védeni.

− Öt férfival szemben már nem.

− Megerőszakolnak, és? – csattantam fel, idegesen felé fordulva.

− Magát ez egyáltalán nem riassza vissza? Egyáltalán nem zavarja, hogy akár bánthatják is odabent?

− De! Persze, hogy zavar! Nem akarom, hogy ez történjen! De mit tudok mást tenni? Én így döntöttem! Vállalom ezt a kockázatot!

− Ahogy akarja – sóhajtott fel – De odabent már késő lesz megbánnia!

− Tudom... ─ morogtam idegesen [Hajszín] tincseimbe túrva.

− Rendben. Engedélyezem, ha magának ennyire fontos ez az egész. Bár még az se biztos, hogy egyáltalán a szekta engedélyezi a csatlakozását, hisz tudtunkkal csak férfi tagjai vannak, bár magából kiindulva ezt majd megoldja – rázta meg a fejét

− Ismer ─ mosolyodtam el ─ És... köszönöm ─ döntöttem oldalra a fejem.

− Csak vigyázzon magára! Ma este hétkor átküldöm magához az egyik ilyenben jártas emberem, ő majd tájékoztatja néhány dologról. Onnantól pedig magára van bízva. Csak kérem szóljon, mielőtt megpróbál csatlakozni!

− Ez csak természetes ─ biccentettem, majd elhagytam az irodát.