A frenetika határai ✓

MÚLT 0.11

5 évvel ezelőtt...

– Matthew, egek mennyit nőttél!

– Így van, csak nem kosárlabdázol? Az egyetemen is sportolni fogsz?

– Melyik egyetemre készülsz? Ó, az én lányaim közül az egyik a Yale, a másik meg a Columbia-i egyetemre ment.

– Az én fiam a Princetont célozta ki magának. Még csak tizenkét éves, de óriási tervei vannak.

Íme, a sznobok gyülekezete, akiket a szüleim hívattak meg a ma estére. Meghúztam a pezsgős poharamat, majd elégedetlenül konstatáltam, hogy szinte nulla az esélyem bezsongani tőle. Pedig nagyon elkélt volna valami, ami kellemesebbé varázsolja ezt a mai estét.

Már másfél órája másról sem hallottam, csak a dicsekedésekről és az úriaskodásról. Nemrég még anyám is itt állt mellettem, átkarolva a derekam, és a Phiadelphiában lévő továbbtanulásomról számolt be. Úgy csillogtak a szemei, mikor rám nézett, hogy egy pillanatig elhittem, valóban büszke rám. Aztán feltűnt, hogy egy pillanatra sem rám koncentrál, a mosolya és a büszkesége csak és kizárólag külső tényezők kedvéért van. Hiába, anyám tudja, miként rontson el egy pillanatot.

– Gondoltam, valami lazítóbb italra jobban vágynál – lépett mellém a nővérem, Heather, akinek a kezében ott volt a kezében egy pezsgősüveg.

Elmosolyodtam turpisságán. A poharamat elé emeltem, ő meg teletöltötte azt. Mikor a számhoz emeltem, már akkor biztos voltam benne, hogy ez whiskey. A maró érzet a torkomban, megerősített ebben a hittben. Fenékig ledöntöttem a kesernyés, égető alkoholt, majd hálásan a nővéremre néztem.

– Ez életmentő volt.

– Apu és anyu tartják a legunalmasabb partit. Még a piák is tíz százalék alatt vannak, hogy még véletlenül se érezze magát jól az ember.

– Ezt eltaláltad, nővérkém. Te már mennyit nyakaltál be? Úgy imbolyogsz, mint egy részeg tengerész a viharban.

– Imádom a szarkazmusaidat – forgatta meg szemeit, majd lenézett. – Szerintem te sem tudnál jobban egyensúlyozni ebben a borzalomban.

A tekintetem nekem is lesiklott, elsőnek meztelen lábára, majd a kb. tizenöt centis, övcsatos, fekete magassarkújára, ami miatt furán álltak lábai. Mintha lábujjhegyen állt volna magában, a cipőben.

– Szép. Anyu vett rá téged, hogy viseld?

– Szerinte egy nőnek akkor is nőiesnek kell látszania, ha az adottságai nem a megfelelőek hozzá. Mikor lapos topánkáról beszéltem neki, akkor majd' elájult, és még aznap elrángatott egy cipőboltba.

– Te jó ég, vészhelyzet! Az örökké fiús Heather nem akar magassarkút viselni. Ezen változtatnia kell!

– Ez egyáltalán nem vicces! – hördült fel. – Leszakad a lábam, olyan kényelmetlen ez a vacak.

– Mi lenne, ha merő véletlenségből kitörnéd az egyik sarkát? – néztem rá és felvontam a szemöldököm.

Ekkor a nővérem hatalmas kacagásba tört ki.

– Ez nem is olyan rossz ötlet. Öcsi, te mindig tudod mi a teendő.

– Még szép. Kettőnk közül mindig én voltam az okosabb.

– Azt hiszem, hogy ezt akkor félre is tehetem – emelte meg a pezsgősüveget, majd hátrálni kezdett.

– Te meg a szebb. Mondtam már?

– Hízelgéssel nem mész sokra – nézett fel az égre egy mosoly kíséretében.

– Ez nem az volt, különösen nem azzal a csábító üveggel a kezedben.