A frenetika határai ✓

MÚLT 0.5

5 évvel ezelőtt...

Hol van? Hol lehet?

– Hé, Matthew, jössz ma edzésre? – szólított le az egyik csapattársam Doug.

Nemes egyszerűséggel elsuhantam mellette és a tekintetemet ide-oda járattam.

Ez volt az első napom az elzárás óta, többeknek is megakadt a szemük rajtam vagy összesúgtak, ha elmentem mellettük. Néhány heg az arcomon csak több okot adott a beszédtémára. Felőlem azt csinálhattak és gondolhattak, amit akartak. Én csak egy emberre voltam kíváncsi, de ő vele mindeddig nem találkoztam, ami azt illeti nem beszéltem vele, mióta szerda délután áthozta a leckét.

Nem találtam Oliviát a folyosón, közös óránk meg nem volt. Mikor beiratkozott, szinte az összes óránk az volt, de félévkor a saját ízlése szerint állította össze az órarendet.

Mintha szándékosan került volna. Hiába írtam neki miután elrohant, megint válaszok nélkül hagyott és ez megőrjített. Az meg még inkább, mikor titokban elszöktem otthonról egyenesen a házukhoz, és mikor az anyja nyitott ajtót, közölte velem, hogy Elliottal tanul fent a szobájában.

Mondanom sem kell, teljesen összezavarodtam. Az észveszejtő majdnem csókunk után nem ír vissza és még el is viszi magához tanulni a Harrel srácot. Persze, minden egyes tény azt sejtette, hogy Elliot meleg, így nem kellett volna tőle tartanom. De valamiért mégis tartottam. Talán azért, mert új jelölt volt Olivia legjobb barátai listáján. Azt meg nehezen emésztettem volna meg, hogy újabban neki mond el minden apró gondolatot, ami a csinos fejecskéjében lappang. No, meg vele töltötte a szabadidejét, ami ismételten aggodalomra adott okot.

A fenébe is! Velem kellett volna leckét írnia és töltenie a szabadidejét, nem Elliottal.

Alig tudtam elhinni, hogy én, aki megvédte Olivia becsületét, kapott egy elzárást, plusz két öltést az arcán, még egy nyamvadt üzenetet sem kap, míg a mindig meghunyászkodó Elliottal tölti sulin kívül is az idejét. Ki mondta, hogy az élet igazságra játszik?

A bejárati ajtót teljes erővel kilöktem a helyéről, ami neki ütközött a falnak nagy puffanással, majd remegve lendült lassan vissza. Ahogy kiléptem a suli udvarára, feltűnt, hogy szürke felhők lepték el az eget és tették sötétté az amúgy kellemesnek nevezhető március időt.

Végigfuttattam pillantásommal az udvart, megakadt a szemem egy padon. Olivia ült az asztalon, lábait a padon pihentette. Elliottal.

Nyeltem egy nagyot, a táskám pántját megszorítottam a vállamon, aztán elindultam feléjük. Próbáltam azt a csekély higgadtságomat összeszedni és közömbösnek mutatkozni.

Amikor odaértem hozzájuk, mindketten felkapták a fejüket.

– Szia, Olivia! – Szándékosan használtam a teljes nevét. Elliott felé biccentettem. – Elliott.

– Hello, hogy vagy, haver? – biccentett Elliott és a jobb profilomat szemrevételezte, ahol még nagyobb mértékben látszottak a hegek. – Hallottam, hogy kissé összezördültél Patrickkel.

– Remekül, de ha lehet, ne haverozz. Nem vagyok a haverod.

– Matthew!

Olivia nyilván kihallotta a durvaságot a szavaim közül, hiába próbáltam semleges hangnemet megütni.

Ráemeltem a tekintetemet. Nagyon csinos volt ma. Nem, mintha máskor ne lett volna, de a mai ritka napok egyike volt, mikor is semmiféle fekete gönc nem volt rajta. Helyette egy fehér inget és derékfarmert viselt.

Sugárzott a szürke, barátságtalan ég alatt. Elöntöttek az emlékek, újra a nappaliban találtam magam és a karomba tartottam őt. Most is szerettem volna ott tudni.

– Nem írtál vissza – közöltem nemes egyszerűséggel sértettségem okát.

– Túl elfoglalt voltam.

Hittem volna neki, ha nem történt volna az az eset, amikor is egyhuzamban írt üzenetet és készített mogyorós sütit. Még képet is küldött át a munkafolyamatáról. Nem volt akadálya eddig annak, ha túl elfoglalt volt.

– Értem – mondtam elnyújtott hangon, majd Elliottra vetettem egy pillantást. – Mi lenne, ha négyszemközt váltanánk pár szót? Kettővel több szem és fül van jelenleg, mint kéne.

– Nyugodtan mondhatod. Ami Oliviára tartozik, az rám is – felelte olyan laza módon Elliot, hogy kis híján meginogtam. – Nem igaz?

Elliot egy százhatvanöt centis, kölyök képű, nyápic srác volt, sosem mutatott még ilyen magabiztosságot. Mi üthetett belé?

– De – válaszolta ujjait tördelve Olivia, ami zavartságot jelentett nála. – Mond nyugodtan, Matthew. Mit szeretnél?

Azt, hogy tarts legalább öt méteres távolságot ettől a sráctól és folytassuk ott, ahol abbahagytuk azt a bizonyos napot.

Helyette még egy pillantást vetettem rá, majd Elliotra. Végül elidőzött tekintetem az összeért vállukon. Aztán még valami felkeltette a figyelmem. Egy uzsonnás doboz volt elhelyezve kettejük között. Benne Olivia félig elfogyasztott süteményeivel.

– Nem érdekes.

A ,,Hogyan emeljük magasabb szintre a kapcsolatunkat Oliviával" című haditerv dugába dőlt.