A frenetika határai ✓

MÚLT 0.12

5 évvel ezelőtt...

– Miért lógatod az orrodat, fiatalember? – térített vissza a való világba engem Irma szavai.

Felnéztem az asztalról.

– Semmi miatt – raktam le egy piros kárót az asztalra.

Péntek este volt, a szüleim leléptek, ilyen-olyan okokból. Nem kellett agyturkásznak lenni ahhoz, hogy ki lehessen találni, valójában hova mentek. De nem túlzottan érdekelt, ha így jól érzik magukat, akkor tegyék. Ha a nyílt csaláshoz volt gyomruk, akkor egészségükre.

Tulajdonképpen én sem úgy terveztem, hogy itthon múlatom az estémet Irmával és kártyázgatunk. Nem, mintha nem lett volna jó vele együtt lenni. De Oliviával kellett volna lennem, mivel megbeszéltük, hogy ma megnézzük a szuperholdat. Viszont közbejött valami. Őszintén, mikor a telefonon keresztül közölte ma ezt velem, akkor még csak kérdeznem sem kellett, hogy mi miatt. A hangja elárulta őt. Elliottal volt programja.

Mondanom sem kell, hogy a lelkesedésem teljesen kihunyt a holdat illetően. Azon gondolkoztam, hogy elmehetnék Tucker Merton bulijára, amit szervezett. Aztán csakhamar rájöttem, hogy nem volt kedvem menni. Dannyt és Adamet már egy ideje hidegen hagyták a bulik, és én is csak az ingyen pia miatt vettem részt. No meg, hogy ne lehessek a szüleim közelébe. Pár hónapja még több mindent láttam a bulikban, de mióta egyre többet Oliviával lógtam, azóta rájöttem, hogy lehet máshogy is mulatni az időt.

– A semmi miatt nem lehet az ember szomorú – jegyezte meg Irma, majd egy ötöst tett le. – Mostanában, mintha nem itt járnál. Néha rendkívül boldognak látszol, máskor meg olyan levert vagy. Akarsz róla beszélni?

Őszintén szólva, nem igazán, de Irma olyan meleg, szeretetteljes hanggal mondta mindezt, hogy nem bírtam volna lerendezni egy sima nemmel.

– Csak sok minden jött össze. Ráadásul a vizsgák is hamarosan elérkeznek.

Megértően bólogatott.

A kör hamarosan lement. Én nyertem. Miközben Irma osztotta a lapokat, tovább kérdezősködött.

– Mostanában nem igazán látlak Oliviával és nem is hozod őt szóba. Talán ez is szerepet játszik a hangulatingadozásodnál?

Irma jól ismert. Vele ellentétben a szüleim letudták annyival, hogy ha egy utcalánnyal akarom tölteni az időt, akkor csak tessék, de nem fogok előbbre jutni vele az életben.

– Valami olyasmi. Ami azt illeti, elég nagy szerepet.

– Nagyon helyes lány – felelte azzal a mindentudó mosolyával Irma. – Már korábban is mondogattam, hogy el kéne vinned randevúzni, mielőtt lecsapják a kezedről.

Ja, Irma előbb tudta bárki másnál, hogy Olivia és én köztem még több is kialakulhat barátságnál, aminek hangot is adott. Eleinte mindig leráztam a ,,mi csak barátok vagyunk" dumával. Most viszont már nem tudtam ezt mondani. Túlságosan is sok visszautasítást kaptam mostanában Oliviától.

– Hát, pont ez a bökkenő. Úgy tűnik, hogy valaki éppen ezen dolgozik – mondtam és még csak oda sem figyeltem milyen lapot raktam le.

Hiba volt. Vesztettem.

Irma ugyan összeszedte a lapokat, de nem adta a kezembe osztás gyanánt. Helyette kevergetni kezdte őket.

– Akkor addig avatkozz közbe, míg nem késő.

– Szerinted nem próbáltam? Ma programunk lett volna, erre lemondta. Szerintem a srác miatt, akivel mostanában találkozgat.

Irma elmélyedve kevergette a lapokat, csak nagyon hosszú idő után válaszolt.

– Mennyire vagy oda Oliviáért? Mennyit jelent neked?

Tudtam, az elhangzott választ nem fogom sehol sem viszont hallani. Irma az a fajta ember volt, aki meghallgatott bárkit bármilyen probléma végett, és akármit is mondott el az illető, azt bizalmasan kezelte.

– Elég sokat – feleltem halkan ugyan, de a konyha csendje miatt kristálytisztán lehetett érteni. – Úgy érzem...úgy érzem, szerelmes vagyok belé.

Emésztenem kellett a saját szavaimat, sosem mondtam még ki hangosan.

– Nem tudom elképzelni a napjaimat nélküle. Mikor vele vagyok, önmagam lehetek. Jobb embernek érzem magam mellette. Ha baj van, mindig ott vagyunk egymásnak – megálltam, és vettem egy mély levegőt, miközben az asztaltábláját fixíroztam. – Oliviával mindenről el tudok beszélgetni, olyanról is, amiről mással nem. Nem az a feltűnősködő, középpontban lenni akaró lány. Jobb szeret a saját kis burkában élni. És mindamellett, hogy mennyi szörnyűséget élt át, mégis megtalálja a módját, hogy felvidítson engem, illetve önmagát is. Hisz az álmaiban és ezért tesz is. Bármit megtennék érte, hogy boldognak lássam.

Mikor befejeztem, felemeltem a fejemet és szembe kerültem Irmával. Mosolygott, mintha büszke lett volna rám.

– Ez elég komolynak hangzik.

– Életem eddigi legkomolyabb kapcsolata, ami még el sem kezdődött – tértem vissza szarkasztikus énemhez, noha az sem volt ma topon. Egy pillanat erejéig a lehajtottam a fejemet és hagytam az asztalon pihenni.

– Ha ennyire komoly, akkor itt az ideje hangot is adnod neki.

– Mármint? – néztem fel rá kérdőn, habár tudtam, mit akar mondani, de időhúzásnak megfelelt.

– Vidd el valahová és ne hagyd magad lerázni. Ha fontos vagy neki, akkor úgysem fogja bánni. És mikor elviszed, akkor szépen elmondod neki azt, amit az imént nekem.

– Mintha olyan egyszerű volna – sóhajtottam és könyöklő kézzel megtámasztottam arcomat. – Én nem vagyok jó az ilyesmikben, Irma. Nem tudom, hogy működik ez a szerelmi vallomás izé.

– Hát, itt az ideje, hogy megtanuld – görbült felfelé szája ismételten. – Tudod, mikor Owennel megismerkedtünk, nagyon félős fiú volt. Még randira is alig bírt hívni. Úgy a harmadik randi tájékán vallotta be mit érez irántam. Olyan hebegve és idegesen beszélt, szerintem még a vérnyomása is az egekbe szökött szegénykémnel. De abban a pillanatban nem túlzottan érdekelt, mert pontosan ugyanazt mondta el, amit én is éreztem.

Ez nem igazán lepett meg. Owen bácsi mindig is csöndes figura volt, de nagyon helyén volt a szíve.

– Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha Olivia is ugyanúgy érez irántad, nem fog számítani, hogy miként adod elő, sokkal inkább az fog, hogy elmondtad mindezt neki.

Egy ideig hagytam, hogy Irma szavai zsongjanak a fejemben. Tulajdonképpen, igaza volt. Szerettem volna vele lenni, kimutatni mit érzek. És egy részem hitt abban, hogy Olivia is pontosan ugyanígy érez, tehát nem szabad aggódnom. Kivéve, talán Elliot végett.

– Tehát azt javaslod, hogy vigyem el őt valahová és mondjak el mindent – összegeztem, és közben ujjaimmal játszadoztam.

– Méghozzá minél előbb. Túl rövid az élet ahhoz, hogy várjunk a megfelelő alkalomra. Olyan sosincs.