A frenetika határai ✓

MÚLT 0.17

5 évvel ezelőtt...

– Egy gin tonikot újra – kiáltottam oda a pultosnak, miután lecsaptam az üveget gránit pultra.

– Nem gondolod, hogy mára elég lesz belőle? Elméletileg ki sem szolgálhatnálak, nem akarlak bajba keverni – szólt szeppenten a srác, aki alig lehetett tőlem néhány évvel idősebb.

Összeszűkült szemekkel néztem fel rá.

– Azt mondtam, hogy hozz egy francos gin tonikot – szóltam durvább hangnemben.

Nem érdekelt, hogy a törvény szerint alkoholt nem fogyaszthattam. A pokolba az ostoba törvényekkel, hisz Európában már réges-régen fejre állhattam volna tizennyolc éves létemre!

A pultos srácnak inába szállt a bátorsága, így a pult alól előkerítette a gin tonikot és a poharamba töltötte a tartalmát. Őszintén szólva, az ötödik pohár óta nem számoltam, hányadiknál járok, de remélem eleget iszok, hogy másnapra ne is emlékezzek a mai estére.

Tudtam, hogy Edmund Hameed, a csapattársam elképesztő partikat volt képes csapatni, már csak azért is, mert külön bárpulttal is fel volt szerelve az otthona. A szülei bezzeg minderről semmit se tudtak. Tipikus munkamániás szülők, akik azt se tudják mit művel a fiuk a távollétükben, aztán meg csodálkoznak, ha felfüggesztést kap a sulitól.

Nem voltam oda túlzottan Edmundért, tipikus Patrick Blocher öleb volt, nem is jártam még egy buliján sem, de a mai kivételként szolgált, azon egyszerű okokból kifolyólag, hogy otthon nem tudtam volna magam ájulásig inni, más bulit meg erre a napra nem tűztek ki. Mindenki a sulibállal volt elfoglalva, én meg első kézből szolgálhattam híreket erről a puccparádéról.

Alig egy órát tölthettem ott, de ennyi épp elégnek bizonyult. Mentségemre szóljon, hogy mindent megpróbáltam a barátaim kedvéért. Egyedül miattuk mentem el ma, és próbáltam a legjobb ábrázatomat felvenni, ha még egy foghúzással is ért fel mindez.

Velük is mentem el a sulihoz, a tornateremben tartották a bált. Azonban már a megérkezéskor elfogott a rosszullét. A Végzősök Bálja alkalmából igyekezett mindenki a lehető leglátványosabbra venni a figurát és oly módon kiöltözni, amiben utcára ki nem tennék a lábukat normál esetben.

Julie persze rögtön táncolni szeretett volna, így Adammel a táncparkettre siettek, így Danny társaságában foglaltunk helyet egy sarokban. Ám, hamarosan magamra maradtam, Danny ment fűzni Gabriela Fredberget. Mióta szakítottak az exbarátnőjével, Macyval, ő az első csaj, akinek sikerült felkeltenie az érdeklődését. Így egy pohár puncs társaságában múlattam az időt, aminek alkoholtartalma a nullával volt egyenlő.

Mit ne mondjak, elég erősen gondolkoztam azon, hogy milyen indokkal lépjek le, mert nem volt semmi, ami maradásra bírt volna. Aztán végszóra megérkezett Julie és Adam. Elkezdtek arról nosztalgiázni, mikor is elsős korunkban tűzriadót fújtak, és mindenkit riadóztattak az iskola területén kívülre. Mint kiderült, téves riasztás volt, csupán az egyik diák gyújtott rá a lánymosdóban, amit a füstjelző érzékelt. Egy srác bekiáltotta, hogy a csaj nem jól csinálta, fel kellett volna égetnie az egész kócerájt, ahelyett, hogy simán elnyomja a csikket. Mindenki díjazta a beszólást, még egy-két tanár is, míg az igazgató paprikapiros képpel oktatott ki minket a helyes viselkedésről. Az emlék hatására még én is eleresztettem egy öblös kacajt. Majd szó esett az angol tanárunk, Mrs. Smith örökös toll mániájáról – mivel valamilyen formában örökösen viselte magán –, amiről Adam azt feltételezte, hogy előző életében biztos madár lehetett. Mire az asztalunkra jókedv telepedett, Danny is visszatért és bekapcsolódott a nosztalgiázásba.