A frenetika határai ✓

MÚLT 0.8

5 évvel ezelőtt...

Tipikus áprilisi zápor csapott le, mikor a sulihoz érkeztem. Leparkoltam a szokásos helyemre a parkolóban, majd az anyósülésre tévedt a tekintetem, ahol a táskám és két szál pipacs hevert. Óvatos mozdulattal felkaptam a virágot, mintha a világ legtörékenyebb növénye volna. Az egyik mindenképpen törékeny volt. Igazi pipacsnak tetszelgett, amit a virágüzletben vásároltam, alig öt perce. A másikat az se zavarta volna, ha földre ejtem és rátaposok, tekintettel arra, hogy mű volt.

Végigsimítottam az igazi virág szirmán, aminek olyan puha tapintása volt, mint egy újszülöttnek. Habár életemben csak egyszer fogtam kisbabát a karomban, így lehet, hogy téves összehasonlításban élek.

Az orrom alá toltam a pipacs porzóját és megszagoltam.

Habár legjobb ismereteim szerint a pipacsnak nem volt illata, de nem ártott róla meggyőződni. Miután erről sikerült tanúbizonyságot is tennem, elhúztam az orrom elől és megforgattam a kezemben.

Olivia kedvenc virága a pipacs volt. Ami kissé viszontagságos arra nézve, hogy a virágnak vad, élénk színe volt a visszafogott, örökké feketében járó Oliviával ellentétben.

A táskámat felkaptam a vállamra és kiszálltam a kocsiból. Igyekeztem a pipacsokat a dzsekim alá rejteni, hogy közben ne sérülhessenek meg. Gyors léptekkel szeltem át a parkolót, hogy minél előbb a suliba érjek.

Mikor felértem a lépcsőn, már tető volt a fejem felett. Jó alaposan megráztam a fejemet, mint egy elázott eb. A pipacsokat kihúztam dzsekim alól és felmértem az állapotukat. Miután mindent rendben találtam rajtuk, belöktem a suli ajtaját és teketória nélkül beléptem.

Az előcsarnokban több diák is fel-le járkált, valaki viszont bandába verődve cseverészett, fel sem fogva azt, hogy elállják az igyekvők útját. Tipikus Shepherd gimi.

Átszeltem a tömeget és elindultam Olivia szekrényéhez. Miközben a folyosókon baktattam, feltűnt több srác is, ahogy egy szál, vagy egy vödörnyi virággal járkál.

Nem volt igazán meglepő, hisz a suli ma ünnepelte meg a nőket és lányokat. Nem a tipikus március nyolcadikai napon tartotta az iskola, ugyan mi abban az egyedi? Szinte saját ünnepnapnak titulálták az április hetedikét, mikor is az első lány felvételt nyert a Shepherd gimibe. Azelőtt csak és kizárólag fiúknak volt fenntartva, nők sem taníthattak itt. Azóta kinőtte magát egy sajátos ünnepé ez a nap és szinte minden diák részt vett ebben. Ilyenkor minden srác hozott magával valamilyen virágot vagy csecsebecsét és odaajándékozta egy lánynak.

Korábban csak nyűgnek éreztem ezt a szokatlan hagyományt, és az első szembejövő lánynak lepasszoltam az ajándékát. Vagy az aktuális barátnőmnek.

Talán azért volt ez, mert senkit sem akartam úgy lenyűgözni, mint most.

Rohamtempóba kapcsoltam át, mikor megláttam, hogy Olivia a szekrényéhez tart.

Pontosan ugyanabban a pillanatban érkeztünk meg a szekrény elé.

– Szia – mosolygott fel rám Olivia.

Imádtam mikor szélesre húzódott a szája, de különösen akkor, amikor engem illetett meg vele.

– Szia – köszöntem, és igyekeztem úgy tenni, hogy a hangom nem inogjon meg. – Ma éppen rád gondoltam, mikor a sulihoz indultam.

– Mármint arra gondoltál, hogy sikeresen lepattintottál fél órával az indulás előtt? – vonta fel szemöldökét Olivia, és száját biggyesztette.

Egyre sűrűbben vettem őt fel reggelente kocsival, ha már egyszer úgyis közel lakunk egymáshoz. Nem, mintha panaszkodnék, ami azt illeti, kifejezetten örültem neki. Ha tehetném, a nap huszonnégy órájában vele lennék.