A frenetika határai ✓

JELEN 0.14

– Ez már több pár oldalnál és pár percnél – szólt az ajtón belépő Olivia, akinek a jelenléte kizökkentett engem a betűk birodalmából.

Felkaptam a fejem, és az arcán megláttam azt a széles vigyort, ami kellemes érzéseket keltett bennem. A kezemben lévő könyvre sandítottam, megnéztem az oldalszámot, majd becsuktam és az asztalra csúsztattam, ahol eredetileg is volt.

– Kissé belemélyedtem – vontam vállat, közben fejben még mindig abban a virtuális és futurisztikus világban jártam, ami a könyv idézett elő.

– Én mondtam – jelentette ki kellő magabiztossággal, és közben a bakancsát húzta le lábáról.

A bevásárlószatyorra tévedt a tekintetem, amit a bejárati ajtó mellé tett le.

– Mindent sikerült bevásárolni a listáról?

– Hogyne. Bár a szarvasgomba árát kissé sokalltam. Kész rablás.

– A szarvasgomba terén nem lehet spórolni. Az adja meg az alapot egy jó raguhoz.

Megcsóválta a fejét, de közben a mosoly még mindig ott játszadozott az ajkán. Elindult felém.

– Ha érdekel, akkor szívesen kölcsönadom. Én már harmadjára olvasom amúgy is – mondta, és végigsimított a borítón.

Ez az ajánlat csábítónak tűnt, pedig nem is olyan rég, talán egy órával ezelőtt még hevesen elleneztem volna ezt. Nincs időm olvasni, jelentettem ki, mikor is megakadt a könyvön a szemem. Olivia elkezdett faggatni róla, hogy olvastam már. Mintha hallottam volna róla, csak éppen filmként. Mondta, hogy készült belőle az is, és egyből próbált engem meggyőzni arról, hogy el kell olvasnom. A régi Matthew-t nem kellett sokáig noszogatnia. Tinisrácként szégyelltem, de talán ez még inkább ösztönzött az olvasásra. Különösen a sci-fi iránt érdeklődtem, ami közös pont volt köztünk Oliviával. Rajta kívül nem igazán tudott más erről a hobbimról, esetleg Irma, ha egyszer ő takarította a szobámat.

A phiadelphiai éveim alatt ez a tevékenység is úgy tűnt el az életemből, akár a horgászat. Csak és kizárólag a tankönyveim szolgáltak olvasási célt. Ha belegondolok, hogy Oliviával szinte versenyt csináltunk abból, ki olvassa ki hamarabb az aktuális olvasmányát...

A környezetváltozás és az egyetem hatására átalakult minden. Mikor bekerültem az egyetemre, újra a bulik jelentették számomra a kikapcsolódást. A kisvárosi házibulik még csak meg sem tudták közelíteni azt a szintet, ami itt folyt. Rengeteg ember, hangos zene, hatalmas tér és mi egyéb. Arról nem is beszélve, hogy Phelan, Jules és Jenna sem volt rest ellátogatni minden hétvégén egyre.

Oliviából kinéztem, hogy az ő megrögzöttsége egy pillanatig sem lankadt meg a könyvek terén. Az enyém viszont igen, így nem csoda, mikor nemet mondtam. Azonban makacs volt és önfejű, ahogy mindig is, így addig noszogatott engem, míg elérte a célját egy alkuval. Felajánlotta, hogy elmegy helyettem bevásárolni, én meg csak olvassak bele a könyvbe. Komolyan gondoltam, mikor azt találtam mondani, hogy nincs időm rá, így valószínű csak pár perc és oldal lesz ebből.

Mikor Olivia elment, felkaptam a könyvet és megforgattam a kezeim közt. Ready Player One volt a címe, a fülszövege alapján egy virtuális, utópikus világban játszódott a történet. Semmi köze nem volt az űrhöz, ezért eleinte elég szkeptikusan álltam hozzá. Az első pár oldalt valóban unalmasnak is találtam, aztán úgy a tizenötödik oldal környékén ismerős érzés kerített hatalmába. A szavak, a mondatok megelevenedtek előttem, és ez azzal az érzéssel vontak párhuzamot, mikor elkezdtem megszeretni az olvasást. Az a különös ,,minden gondot szertefoszlató, ami egyenesen a feledés nyugágyába vezet" féle érzés. Elfelejtettem minden terhet, ami a vállamat nyomta. Nem tudom mikor volt erre példa legutoljára. A szavak meg csak jöttek és jöttek.