Bakancslista

4.

Perselus nem is gondolta át a dolgot, megrekedt ott, hogy ébren forgolódott és mormogott magában, leginkább azt, hogy „ekkora marhaságot”, meg hogy „miért pont Percy Weasley”? Nem volt ezen mit átgondolni. Hermione egy volt diákja, akivel megközelítőleg kilenc éve semmilyen kapcsolata nincsen, és ez így is van rendjén. Így helyes.

Aztán győzködni kezdte magát hajnal felé, hogy miért is jó döntés az a lehetetlen esküvő, és egészen addig sikerült eljutnia, hogy mert korban Percy közelebb áll Hermionéhoz, mint... Itt viszont felpattant, mert nem bírta már, hogy az agya turmixgép üzemmódba váltva, újra és újra ugyanazokat az ostoba és sehová sem vezető kérdéseket pörgeti ki, míg végül az egész egy undok masszává vált. Utálta a helyzetet. Tessék, tegnap előtt még minden csodás volt, de Remus Lupinnak persze fel kellett dúlnia. Ezért nem tartott barátokat, azok folyton úgy érzik, bele kell szólniuk az ember magánéletébe.

Nem szeretett a múlton rágódni vagy egyáltalán gondolni rá. A lelke sérültebb részeit érte folyton inger, és abból bőven elég volt élete első harminchét éve. Ezért is fordított hátat az egész cirkusznak. Ha nem találkozik senkivel, kevésbé fáj. Kevesebb az esély, hogy rossz dolgok jussanak eszébe.

Hezitált az álomital és az alkohol között. Az előbbit az esze, az utóbbit inkább a gigája kívánta volna, de nem akart kivetkőzni magából. Egyedül inni depressziósan, az oké, de valaki miatt inni depressziósan, az nem. Van az a határ, amin egyetlen önérzetes emberkerülő sem merészkedhet át, és ez az volt.

– Csak hogy tudd... – kezdte Dumbledore portréja, mire Perselus rémülten megperdült, kezében egy vodkás üveggel és egy tasak kamillateával.
– Maga miért nem alszik soha?! – förmedt az igazgatóra.
– Egy halott embert ábrázoló portré vagyok. Csak azért alszom, hogy ne zavarjam azt, akinél épp lógok.
– Akkor jó éjt! – Piton visszafordult, és a józanabbik utat választotta, inkább eltette a vodkát.

– Csak hogy tudd, nem csak egyetlen pillanat létezik.
– Erről nem nyitok vitát. Ha erről akar filozofálni, szívesen áthelyeztetem a fizika tanszékre, Einstein portréja mellé. Ő kompetens idő-ügyben – válaszolta Perselus.
– Tettetheted a hülyét, fiam, akkor is végig fogom mondani. Megszokhattad volna, hogy rám a kamaszos dacoskodásod nem hat. Szóval, tegyünk úgy, mintha értenéd, miről beszélek. Nem csak egyetlen pillanat létezik, és nem azon áll vagy bukik az egész további boldogságod. Nem kell elásnod magad, mert úgy hiszed, lemaradtál valamiről, valami soha vissza nem térő alkalomról.
– Jó, rendben! – Piton visszafordult a portré felé. – De miért hajnali háromkor akarja ezt megvitatni?
– Ébren vagy, nem?
– Különben sincs igaza. Amikor magát leátkoztam a csillagvizsgálóból, az egyetlen rohadt pillanat volt, és mindent megváltoztatott, és nem lehet visszacsinálni, és eléggé elbaszta a dolgokat, tudja? Szóval... – Dumbledore egyszerűen félbeszakította.

– Hát nem tudom... nem érzek akkora különbséget. Még mindig egymással vitatkozunk, aminek a legfőbb oka a makacsságod.
– Nem fog rávenni, hogy hülyét csináljak magamból. Egyszer is elég volt. – Perselus kezdte bánni, hogy nem a vodkát választotta. Vajon tudna annyit inni negatív idő alatt, hogy ne emlékezzen erre az egészre? Kételkedett benne. Egyrészt a szervezete meglehetősen bírta az alkoholt, másfelől annyira nem szerette, hogy ez a mennyiség összejöjjön.
– Annyit akartam közölni, hogy mindenkinek jár második esély.
– Jó, de az ég szerelmére, miért mondja nekem ezeket?
– Mert Miss Granger miatt virrasztasz, és gondolom, azon emészted magad, mi lett volna, ha annak idején nem vagy nyuszi.

– Na, idefigyeljen! – Dumbledore megint nem hagyta, hogy végigmondja.
– Mást sem teszek. Lehetett volna köztetek valami, igaz? – Piton vállat vont.
– Maga úgyis mindent tud, nemde? – felelte flegmán.
– Tudtad, hogy ő mentett meg?
– És ezt most háláljam meg azzal, hogy felbukkanok az életében, szétdúlom a rendezett, bár lélekölő kapcsolatát Percy Weasley-vel, majd a lehető legrosszabb pillanatban bedobom a törölközőt? Bár... ami azt illeti, megérdemelné. Franc se kérte, hogy megmentsen.
– Miből gondolod, hogy bedobnád a törölközőt?
– A mélységes önismeretemből. És most már ne társalogjunk! – mordult fel Piton, és a fal felé fordította az igazgatót. Aztán inkább mégis a vodkát választotta.