Bakancslista

11.

 helyzet kezdett eldurvulni. Hermionét kezdte nagyon zavarni a környezete: a villódzó fények kuszasága és a dobhártyaszaggató basszus. Véleménye szerint kettővel többet ivott a kelleténél. Már egyáltalán nem volt vicces, hogy a világ összevissza hullámzik, és kezdett elege lenni a nyakát nyalogató perverz szépfiúból is. Hermione végül is hálás volt, ha eléggé megundorodik a helyzettől és önmagától, akkor majd valóban őszintén mosolyogva fog tudni hozzámenni Percyhez.

Pont ez volt a cél, rájönni, hogy nem élete legrosszabb döntését hozta meg, mikor igent mondott, és tökéletesen megfelel neki a kiszámított, menetrend szerinti élet. Percytől nem undorodott, vagy legalábbis nem ennyire. Megpróbálta elhessegetni Névtelenkét maga mögül, de vagy nem volt elég határozott, vagy Névtelenke semmibe vette az akaratát.

Ráadásul, amint elméje józanabbik fele megérezte, hogy lanyhul a jókedve, kétszeres erővel támadt fel, és bombázta olyan kellemetlen gondolatokkal, hogy szégyenletes módon csupán néhány centi választja el attól, hogy megcsalja a vőlegényét. Márpedig Hermione nem tartotta magát csalónak.

Jó móka volt elábrándozni róla a szobája falai mögött, a biztonságban, hogy mi lenne, ha... de a valóságban, mikor szembe jött a lehetőség – és a nyalogatásig nem is volt olyan nagyon taszító –, akkor köszönte, de nem kért belőle. Percy nem ezt érdemelte, még akkor sem, ha Hermione nem volt biztos benne, hogy vele akarja leélni az egész további életét. Bár ő legalább sosem nyalogatta úgy a nyakát, mint egy kutya.

Parvati látta rajta, hogy elege lett. A részegségének azon a fokán tartott, mikor egy önérzetes nőt jobb nem háborgatni, úgyhogy elmarta a mögötte vonagló Adonisz kezéből a pezsgősüveget, karon fogta Hermionét, és kicipelte a szórakozóhely elé, az út túloldalán pont volt egy kis park. Ideális helynek tűnt, hogy kissé összekaparja Hermionét, és lelket öntsön bele.

Elbotladoztak a murvával felszórt úton körülbelül a park közepéig, ott letelepedtek egy padra, és Hermione a tenyerébe temette az arcát. Zsongott a feje és úgy forgott a világ, mint a lassuló körhinta, és közben enyhén billegett is. Legalábbis a pad nem állt egyenesen.

Egyszerre érezte magát felszabadultnak és boldognak, ugyanakkor rémesen boldogtalannak, amit nem igazán értett. Még azt sem tudta, miért boldogtalan, de az elszalasztott lehetőségekhez volt valami köze a dolognak. Meg ahhoz, hogy talán túl későn kezdett élni...

Visszament volna táncolni, hogy ne kelljen ilyen hülyeségeken töprengenie, mikor épp az lenne a cél, hogy kitombolja magát, a másik része hazament volna Percy mellé, ahol biztonságban lehet, és nincsenek ilyen frusztráló gondolatok, a harmadik része meg kiájult volna ott helyben, a padon. De jól jött volna valami ocsmány hamburger is, mielőtt kiájul, és valakinek a válla, hogy legyen mire kiájulni. Aztán csörtetést hallottak a bozótosból.

– Ha valami perverz szatír jön, én lehányom, aztán, ha eszembe jut bármilyen átok, meg is átkozom – morogta Hermione agresszíven. – Úristen, de sokat ittam. Miért hagytad?
– Ne haragudj! Tudtam, hogy nem lenne szabad, de olyan boldog voltál, ráadásul a saját májamhoz vagyok szokva. Annak ez csak alapozás.

– Hogy bírod ezt minden hétvégén végigcsinálni? – kérdezte Hermione Parvati felé fordulva. – Én belehalnék.
– Nem is tudom... mert különben mi mást tehetnék? Üljek otthon, és nézzem a falat?
– Nem. A tévét. – Parvatiból kirobbant a nevetés.

– Neked könnyű, ott van Percy...
– Fura fogalmaid vannak arról, hogy Percy mennyire könnyű eset – szúrta közbe Hermione. Bár pillanatnyilag egyre kellemesebb érzések környékezték, ha eszébe jutott a vőlegénye. Végre nem csak a pánik volt.

– Úgy értettem, van ott veled valaki, aki megakadályozza, hogy totál elzülljél, de nekem? – legyintett Parvati lemondóan.
– Mégsem kellett volna hozzávágnod Harryhez a gyűrűdet.
– Muszáj volt. És amúgy is pont homlokon találtam. Egyébként részben ő az oka, hogy itt tartok, ő szoktatott rá a bulikra meg a vodkára, szóval... – vont vállat Parvati. Aztán színpadiasan kirobbant belőle a zokogás. Azt hitte, majd Hermione lesz abban a helyzetben, hogy a részegség felszínre hoz minden mélyre elkapart és letagadott érzést, nem ő, mert neki ebben elég nagy rutinja van, erre itt bőg.

– Mi baj? – döbbent meg Hermione, és zsebkendő után kotorászott a miniatűr táskájában.
– Nem tudom. Ne haragudj! Csak... kurva kilátástalan az élet, és bár örülök nektek, hogy hozzámész Percyhez, kivéve, hogy azt kívánom, bár ne Percy maga lenne a vőlegényed, hanem akárki más... – karattyolta idegesen Parvati. – Szóval kiakasztó, hogy egyedül vagyok, egyedül leszek, és komolyan, a legszorosabb kapcsolatom egy fél üveg vodkával szokott lenni, minden tetves szombaton. Meg a csávókkal, akiknek aztán nem emlékszem a nevére. És egész héten szégyenkezem, megfogadom, hogy a következő hétvégén csinálok végre valami értelmeset, hazamegyek anyámékhoz vagy elmegyek kirándulni, megismerkedem valami normális, kedves fiúval, de ahelyett kiöltözöm, berúgok, és idegenekkel fekszem le. Utálom magamat!

– Úristen, de szar barátnő vagyok! – Hermione csak nézte a vele szemben ülőt, és fogalma sem volt az egészről. Sejtette, illetve tudta, hogy sokat bulizik, de eddig azt hitte, szimplán jókedvében teszi, és nem valami őrült menekülésből kifolyólag. Bár sejthette volna, hogy az.
– Nem igaz!

– De, igen – sírta el magát Hermione is. – Folyton csak arról tudok nyavalyogni, hogy hozzá kell mennem Percyhez, aki amúgy tök rendes, meg minden, ahelyett hogy odafigyeltem volna rád. Ha találkozom valaha Harryvel, hát azt megemlegeti.
– Ne haragudj! – ölelte át Parvati Hermionét. – Elrontom még a lánybúcsúdat is. Nincs semmi, csak rettenetesen be vagyok állva, és olyankor hajlamos vagyok bőgni. Szedjük össze magunkat, és... – Elhallgatott, mert a csörtetésről már nem lehetett nem tudomást venni, majd kibukkant a bokrok közül egy valószerűtlenül idétlen figura.

– Elfussunk? – kérdezte Hermione bambán, mert megzavarta a holdfényben kísértetiesen ragyogó hawaii mintás ing. Teljesen szürreális volt. Nem volt biztos benne, hogy sikerülne elfutni, vagy akár csak feltápászkodni onnan. Főképp a tűsarkú csizma miatt.
– Várjuk ki a végét. Bulinap van, rajzanak az őrültek. – A fura figura feléjük fordult, de mielőtt Hermione felismerhette volna, kilépett a bokrok közül egy szakasztott ugyanolyan, csak magasabb. Aztán megindultak feléjük...