Feszülő húr

374 16 1
                                    

Ashlyn 

Miután Noah otthagyott az ajtóban állva kissé összezavarodottan és döbbenten egy ideig gondolkodtam azon, hogy miért mondta ezt mind el nekem a fiú és vajon valóban aggódnom kéne vagy csak felfújta az egészet. 

Viszont Noah látogatása után feltűnően sokat láttam őt vagy Lexit a kávézó vagy a házam körül. Ami igazából úgy nézett ki, hogy Lexi minden második nap bejött a kávézóba és megpróbált beszélgetést kezdeményezni velem. Noah autóját pedig többször is láttam a házam előtt parkolni az elmúlt hét során ami egyáltalán nem tetszett mert olyan érzésem volt, hogy folyamatosan figyelve vagyok és kezdtem kissé paranoiás lenni. 

A mai nap viszont felettébb idegötlőre sikerült. Kezdve azzal, hogy ismét egy nem várt személy tévedt be a kávézóba a délután során. 

Amikor a pultból felnézve észrevettem, hogy ki áll előttem először kissé összezavarodtam és összeráncolt szemöldökkel néztem az előttem álló fiúra. Aki viszont csak rám villantotta a mosolyát majd a kezét kissé megemelve köszönt egyet. 

- Helló Ashlyn - szólalt meg Lucas a pult másik oldaláról.

- Helló - válaszoltam majd gondolva és remélve, hogy csak egy kávéért jött megkérdeztem tőle, hogy mit szeretne rendelni. Ő viszont ekkor a fejem felett lévő táblára nézett kissé meglepetten mint aki csak most emlékezett arra, hogy ez egy kávézó és itt rendelni szoktak az emberek.

Türelmesen vártam amíg a táblát szuggerálta összehúzott szemöldökkel majd ismét rám vezette a tekintetét.

- Tulajdonképpen miattad jöttem ide - kezdett bele én pedig egy nagyot sóhajtottam magamban, ez nem kezdődik jól - De ha már itt vagyok akkor kérek egy eszpresszót - válaszolja én pedig abban reménykedem, ha úgy teszek mintha nem hallottam volna mit mondott az előbb akkor elfelejti és elmegy. Ezért csak bólintok egyet majd a kasszába beütve az összeget megvárom amíg kifizeti a kávét majd megfordulva elindulok, hogy elkészítsem a rendelését. 

Természetesen nincs akkora szerencsém, hogy a fiú elmenjen rögtön azután, hogy odaadtam neki a kávét. Mielőtt viszont a fiú bármit is válaszolhatna egy már jól megszokott sötétbarna fej jelenik meg Lucas mögött és ekkor azt kívánom bárcsak ma is a konyhán dolgoznék.

Lexi mosolyogva néz rám majd köszön megrendeli a már megszokott kávét és muffint majd a mellette álló fiúra vezeti a tekintetét. Ugyanis mialatt én elkészítettem Lexi rendelését addig a fiú  a lány felé fordulva érdeklődve nézett végig rajta és mintha valami megváltozott volna a szemeiben. Hirtelen az az érzésem támadt, hogy bármi is volt a valódi oka annak, hogy Lucas idejött ma hozzám talán már sosem tudom meg mert talált a számára valami izgalmasabbat. Viszont azt egyáltalán nem hagyhatom, hogy ebből bármi is történjen. 

Amikor Lexihez fordulva átnyújtom a rendelését a pulton a fiú ismét elkapta a tekintetem és megszólalt. 

- Nem mutatsz be a barátnődnek? - kérdezi egy félmosolyt villantva rám amitől én csak megforgatom a szemeimet. 

- Ne is gondolj rá - húzom össze a szememet - Őt hagyd békén - nézek nyomatékosan Lexire és bár a következő szavaim kétértelműen hangzanak én itt csak a saját bőrömet akarom menteni mert önző vagyok - Ha Noah csak a legapróbb részletet is megtudja rólad esetleg azt, hogy neked közöd volt hozzám és most a húga körül lézengsz akkor sosem rázom őt le magamról - mondtam a szemeimet Lucason tartva mert ha valamit megtanultam az elmúlt hetekben akkor az az volt, hogy Noah és Josh is felettébb túlvédelmező amikor a családjukról van szó. Ha megtudják, hogy nekem bármi közöm volt Lucashoz akkor abból egyértelműen kikövetkeztetik, hogy a fiúnak valószínűleg köze van drogokhoz és akkor több mint valószínű, hogy egy életre azt hallgatom majd, hogy óvatosnak kell lennem és mindenhová lesz egy kísérőm.

Füst és csábításWhere stories live. Discover now