Füst és csábítás

A titokzatos idegen

Ashley

Austin White, így hívják a srácot akinek éppen az e hétre esedékes bulijában szállok el teljesen. Austinnel régen évfolyamtársak voltunk, aztán ő egyetemre ment én meg a sarki kávézóba dolgozni. Néha összejöttünk amikor éppen nem volt kedvünk az éjszakai kalandunk után kutatni. Nem voltunk szerelmesek egymásba de még csak barátok sem mindig. Használtuk a másikat. Megadtuk azt amire éppen szüksége volt es elvettük amit akartunk. Éppen valami Blakekel táncolok amikor úgy érzem kezdek kijózanodni egy szó nélkül hagyom ott és a konyha felé veszem az irányt, hogy feltölthessem magam.

- Ashley, baby, hát itt vagy - futok össze a már kissé részeg Austinnal akinek csak egy biccentéssel válaszolok és a pulthoz megyek italért. Szépíthetném a dolgokat, vagy megjátszhatom azt, hogy nőies vagyok de felesleges éppen ezért hagyom ki a kólát a whisky kólámból es iszom csak tisztán az alkoholt. Minek szépíteni? Így is úgy is megiszom ezt a mennyiséget. így legalább gyorsabban hat. 

A már félig üres piros papírpohárral a kezemben lépek be újra a nappali zsibongó tömegébe. Egyetlen egy szabály van az egész életemre vonatkozólag. Mégpedig az, hogy maradj hideg bármi is történik, ne mutass érzelmeket.  

Miután úgy döntök, a whisky nem elég, hogy a mennyekbe érezzem magam felkeresem Timet. Nála általában mindig van valami extra cucc. És ezúttal sem tévedtem. A kanapén találtam rá éppen egy lány társaságát élvezte. Nem esett nehezemre megszakítani ezt a szívszorító pillanatot.  

- Mid van ma számomra Tim? - ülök le a másik oldalára a kanapénak. Mivel kevés a hely szinte félig a srácon ülök de nem zavartatom magam. Még barbie éles pillantásai sem tudnak meghátráltatni amit a fiú másik oldaláról küld felém. Csak egy mosollyal reagálom le és Timnek szentelem a figyelmem aki egy kis tasakot húz elő a nadrágja zsebéből és a felé tartott tenyerembe fekteti azt.

- Ennyi? - kérdezem a két apró kis fehér  pirula láttán.  

- Hidd el neked pont elég - villantja rám az ezer wattos mosolyát majd újra a szöszinek szenteli a figyelmét. Sóhajtva állok fel majd mit sem törődve semmivel beveszem a két kis pirulát. Legyen az akármi is. Már tényleg nem érdekel. Csak élvezem a mát. Kaptam eleget a múltamban ahhoz, hogy tudjam felesleges olyanon gondolkodni mint a holnap. Ami talán soha el sem jön.  

Így hát miután úgy éreztem elkezd hatni a... minden amit ma beszedtem a táncolók közé vetem magam.  

Izzadt testek vesznek körbe a zene szétszaggatja a dobhártyámat de ez egy tökéletes lezárása a napnak. Máshogy már el sem tudnám képzelni. 

Nem sokkal később egy kéz fonódik hátulról a derekamra majd húz közelebb magához. Nem kell sok, hogy realizáljam ki az alak mögöttem amikor ajkak tapadnak a nyakamra és megpillantom magam előtt azokat a nagy kezeket amik most bebarangolják testem minden egyes négyzetcentijét.  

- Menjük fel, ott kényelmesebb - morogja a nyakamba és az emelet felé kezd kormányozni.  És én hagyom magam. Újra. 

Amint felérünk az emeletre rögtön behúz a folyosó végén levő szobájába majd kulcsra is zárja rögtön a belépésünk után. Nem habozik egy percig sem. Rögtön elkezd megszabadítani a ruhámtól majd az ágyra lök. Nem mintha nehez dolga lett volna a ruhákkal. Még csak ruhának sem nevezhető amit éppen viselek. Ugyanis egy rövid, nagyon rövid feszülős szoknyán kívül ami szigorúan térd fölé ér 20 centivel de egyel sem többel és egy fekete crop topon kívül semmit sem viselek még az alul öltözettel is elég csínján szoktam bánni ha Austin bulijába jövök. Fölösleges a legtöbb alkalommal úgyis itt kötök ki, mire mind a ketten úgy érezzük, hogy eléggé elszálltunk ahhoz, hogy semmit se érezzünk.