Mr Tomlinson /Befejezett/

39. fejezet

Sziasztok! ❤️
Bocsánat a várakoztatásért. 🙁
Köszönöm szépen a sok vote-t és kommentet, amit a történet kapott még akkor is, amikor kicsit felfüggesztettem. ❤️❤️❤️ Hihetetlenek vagytok! 🥰
Jó olvasást! 💋
xxxEsztyTomlinson

Emily Green

~2 hónappal később~

-Gratulálok mindenkinek! – szólt bele a mikrofonba Mr Payne, magára vonva a teremben lévők figyelmét. – Kitartóan küzdöttetek és látjátok meglett az eredménye. – mosolyodott el egy pillanatra. – További sikerekben gazdag életet kívánok, és sose feledjétek honnan jöttetek. – fejezte be igazgatói beszédét a bizonyítvány kiosztások után.

Mert igen, az idő közben úgy elszaladt, hogy mi is csak pislogunk kezünkben a bizonyítványainkkal, ami eddig elérhetetlennek tűnt a sok tanulni való felett ülve, most mégis valóság lett. Igaz én csak egy tanévet töltöttem az osztállyal, de az osztálybúcsúzott még én is megkönnyeztem. Augusztusban úgy éreztem, hogy elcsesződött az életem, és még ide is kellett költöznöm, de így utólag visszanézve azt hiszem csak örülök az egésznek. Remek barátokra leltem, egy nagyon jó iskolában végezhettem, ahol igenis meg tudtam mutatni, hogy több szorgalom szorult belém, mint azt én is hittem volna, és nem utolsó sorban megtaláltam életem szerelmét. Mert igen Louis az, aki a legbiztosabb pont az életemben, és érte úgy érzem bármit megtennék.

-Ne felejtsétek a bált. – szólt még utánunk Lottie, mielőtt elhagytuk volna a termet a barátaimmal.

Nem is tudom Lottie, hogy gondolta, hogy bárki is ki akarná hagyni az év végi bált, amire minden lány már hónapok óta készül. Mi is ugye megvettük a ruhánkat már februárban Eliza-val, azóta is ott lapul a szekrénybe, hogy végre felvehessem. Alig várom már, mert egyszerűen tökéletes az a ruha.

-Ott leszünk, ne aggódj. – válaszoltam neki én, mert Zayn nem is figyelve rá Gigi-t kereste a többi diák között, Niall és Liza pedig egymásnak magyaráztak valami tortáról, amit nem teljesen értettem.

A kint várakozó tömegben megpillantottam anyát, aki már várt rám. Miután megbeszéltük Louis-val a dolgokat, és megegyeztünk abba, hogy én továbbtanulok ő pedig bárhova követ engem, csak tanuljak ameddig szeretnék, gondoltam jó lenne erről anyát is tájékoztatni. Na valahol itt kezdődött feloldódni a kapcsolatunk, miután anya belátta, hogy Louis nem is rontott meg és nem is áll szándékában, hanem pont az ellenkezője, mindent igyekszik az én érdekemben tenni. És mivel Louis is rábólintott arra, hogy így vagy úgy, de tovább kell tanulnom, anyunak valamiféle szimpátiája alakult ki vele kapcsolatban. Én csak örültem a dolognak, hogy anya többször keresett utána, és azt is vállalta, hogy majd ő elmondja apának a fejleményeket. Persze apa még mindig ragaszkodott hozzá, hogy vállalja a költségeket, de Louis büszkén visszautasította. Ez miatt viszont én vesztem vele össze, mert bár megértem, hogy miért nem akart apámtól pénzt elfogadni, de be kellett látnunk, hogy ha már ilyen nagylelkűen felajánlotta, talán nem ártana elfogadni. Sajnos a mai világban már nem mindegy, hogy az embernek mennyi van belőle.

-Akkor indulhatunk? – kérdezte, ahogy odaértem mellé.

-Persze. – mosolyogtam rá.

Anya kitalálta, hogy menjünk el együtt fodrászhoz, hogy ne csak a ruhám legyen szép, hanem legyen rendbe téve a hajam is. Mégis csak egyszer van az ember életében végzős bál, meg kell adni a módját, nemde?

Tényleg nagyon boldog voltam, mert úgy éreztem, hogy sínen van az életem. Kibékültem anyukámmal, aki azóta lelkesen segít bármibe, vannak nagyon jó barátaim, kiváló átlaggal elvégeztem az iskolát, és nem utolsó sorban egy nagyszerű embert mondhatok életem szerelmének. Tizenkilenc évesen kell ennél több?