Mr Tomlinson /Befejezett/

7. fejezet

Sziasztok!

Bocsánat, hogy ennyi késéssel, de sajnos összejött minden. :( De most itt az új rész, remélem tetszeni fog nektek. :))

Kellemes olvasást!

Csillagot és kommentet hagyni ér. ;)

xxxEsztyTomlinson

Louis Tomlinson

A bemutató órám után már alig vártam, hogy hazaérjek. Frusztrált, hogy ennyien ott vannak mégse figyel mindenki, de persze nem lehetek ezért felháborodva, hisz magam is tudom, hogy a csapat nagy része nem azért jön, mert szándékában is áll, hogy délutánonként matekozzon. Belépve kis lakásomba elöntött a „végre itthon" érzés. Az ajtó csukódásának hangjára megjelent Cliff is farok csóválva, de kedvesen leült, amíg levettem a cipőmet. Amikor végeztem, persze rögtön letámadott, így addig nem hagyott nyugtot, amíg legalább öt percig nem simogattam a hasát. Imádom a kis pajtást. Mikor különköltözöttem anyukáméktól nagyon magányosnak éreztem magamat, így egyszer bevillant az ötlet, hogy szeretnék egy kutyát. Reggelente együtt járunk futni, esténként pedig együtt filmezünk a kanapén összebújva. Ez most szánalmasan hangzik, de eddig pár randin, illetve egy éjszakás kalandon kívül még egyáltalán nem volt kapcsolatom, de csak mert nem éreztem úgy, hogy bármelyikükkel is kialakítsak egy komoly kapcsolatot. Egyikükkel se tudtam beszélni a munkámról, mert nem szerették a matekot, vagy szimplán hülyék voltak hozzá, arról nem is beszélve, hogy így a matekos vicceim se estek le nekik, ezt pedig idegesítő műnevetéssel próbálták palástolni. Aztán fel is adtam a dolgot, majd lesz valami.

A hűtőmbe még ott a vasárnapi családi ebéd maradéka, amit most előveszek és elkezdek megmelegíteni, hogy aztán elosztva a kutyának is tudjak adni belőle. Természetesen ott a tápja a tálban, akkor eszik belőle, amikor akar, de nem vagyok híve annak, hogy a kutyát csak tápokkal kell tömni, olykor igenis kell neki azaz étel, amit mi az emberek is eszünk. Arról nem is beszélve milyen hálásan tud nézni, amikor megosztom vele. Miután ketté osztottam, beleteszem a másik tálkájába, és két pacsi kérése után már eheti is. Én a kanapén foglalok helyet, hogy a TV nézése közbe fogyasszam el a vacsorámat. Éppen Az ötven első randit adták az egyik csatornán, így azt néztem. Pár perccel később Cliff is csatlakozott hozzám, miután tisztára nyalta a tányérját, felkucorodott mellém a kanapéra.

Már végeztem a mosogatással is, amikor visszaültem az ülőalkalmatosságra és elővettem az összegyűjtött papírokat. Kíváncsi voltam rájuk, de legfőképp egyre. Emily-ére. Láttam rajt, hogy milyen csodálattal figyelte végig az órát. Igazából azért voltam ennyire bepörögve, mert biztosra akartam menni, hogy jelentkezzen. Neki szólt az egész. De az ő lapját tartogatom legutoljára. Legfelül Sara-é van, aki minden évben megpróbálkozik, és viszonylag megy is neki a matek, de közben tudom, hogy minden órámat nyálcsorgatással tölti. Nem is figyel rám igazán. Ez dühít. Én értem, hogy tinik és tombolnak bennük a hormonok, de nem értem magam körül ezt a nagy felhajtást. Fiatal, férfi tanár vagyok, de ez nem kéne, hogy azt jelentse, hogy ennyien beindulnak rám. Igenis azért járjanak be az órára, mert szeretik a matekot. Tudom, hogy ez lehetetlen kérés egyesektől, mert a kérdésre, hogy melyik tantárgyat utálod a legjobban 10 diákból legalább 9 azt válaszolja, hogy a matekot. De ennek nem kéne így lennie, mert igenis vannak a matekban szerethető dolgok. Én diákként a logaritmusba szeretem bele, és döntöttem el, hogy matektanár leszek. Jó nem leszek álszent, nekem is vannak olyan témák, amiket nem annyira szeretek, de muszáj azokat is megtanítanom, de lehet valaki pedig, azt szereti meg a matek csodálatos világába. Hisz a matematika mindennapjaink része, nem lehet elfelejteni.

A 11 diákból eddig kettőre mondtam igent, akiket tudom, hogy jók matematikából és azt is, hogy olyan jövőt képzelnek el, ahol még jól jöhet az, hogy ők még vettek külön matek órákat is. Aztán elérek az utolsó laphoz, Emily lapjához. Elolvasva az indoklását, 100%-ig biztos leszek a döntésembe. „Csak egy dolgot szeretek jobban a mateknál, a tanár úr tudását és humorát."

***

Fél hétkor érek vissza a lakásba, és egyből a fürdő felé veszem az irányt, hogy lezuhanyozzak még mielőtt elindulok a munkába. Ez a reggeli futás sokkal frissebbé tesz, így a napomnak is úgy indulok már neki, mint egy energiabomba. Zuhanyzás után felveszek egy világoskék, térdnél szakadt farmert, egy fekete trikófazonút, amire rávettem egy sima fehér hosszú ujjú inget, amit nem gomboltam be. Hajamat ma hátra zseléztem, amit nem annyira szeretek, mert kiemeli a nagy homlokomat, de ehhez a szetthez ez megy a legjobban. Mikor ezzel kész voltam betettem még a kontaktlencsémet, majd az előtérben felvettem a Vans Old Skool-t. A hátizsákomba betettem a szükséges dolgokat, és már zártam is a lakást, hogy időbe beérjek. Tudom, hogy inkább hasonlítok egy diákra, mint egy tanárra, de nem akarok 28 évesen egy olyan begyepesedett tanár lenni, aki öltönybe és aktatáskával jár tanítani. Az nem én lennék.

Leparkoltam a parkolóba, ahol összefutottam Liam-mel, így együtt mentünk be a suliba. Hihetetlen, hogy lassan már négy éve, hogy találkoztunk abba a bárba, ahol végül beszélgetésbe elegyedtünk, és megkaptam ezt az állást, amit azóta is nagyon szeretek.

-Hogy sikerült a tegnapi bemutató órád? Azt mondják tegnap a 28-as terembe fel kellett mosni a tinilányok nyálát. – vigyorog, mire én csak a szememet forgatom. – Lesz olyan kivételes ember, aki idén bejut? – komolyodik el.

-Hárman is. A Sparks ikrekre gondoltam, mert mondta Brandon, hogy az Oxfordra akarják beadni a jelentkezésüket. És az új lányra, Emily-re. – mondtam el neki útközben.

-Jó választás. – veregetett vállba, majd az igazgatói felé vette az irányt, én pedig a tanáriba, hogy lepakoljak.

A tanári egy elég nagy helység, ahol körben vannak az asztalok. Az enyémhez ballagok, ami Eleanor és Brandon között van, így nem is csoda, hogy velük jövök ki a legjobban. Eleanor már itt van bent, még sose sikerült megelőznöm, képes olyan korán kelni, hogy mindig ilyen tipp-top legyen és még elkésni se tud. Majdnem, hogy már miniszoknyájában és kivágott felsőjében, na meg az elmaradhatatlan magas sarkújában mindennap képes megragadni a tekinteteteket. Míg én a lányok körében vagyok népszerű, addig El a fiúk körébe. Ma lesz az angol szakkör bemutatója, ahol majd az iskola szinte összes fiúja ott lesz.

-Na ki a szerencsés idén? – kérdezi, miután letette a telefonját, amin eddig chatelt.

-Az osztályodból Emily-t beválogattam, mert szerintem sokra viheti még. És a Sparks ikreket. – válaszolom.

Velem ellentétben ő nem válogatja meg, hogy kik járjanak oda, aki jelentkezik őt mind felveszi, mert imádja a figyelmet. És ezt leginkább a fiatal fiúktól kapja meg. Hallottam pletykákat, hogy bepróbálkozott férfi kollégáknál is, de amíg velem nem akar kikezdeni, addig nekem nincs bajom vele. Kedves nő, és a szakterületén nagyon is kiváló, de ettől a magamutogatástól néha hányingerem van már. Barátnak nagyon jó.

Szinte alig várom már, hogy harmadik órában véget érjen a matek óra a 12 B-ekkel, mert szeretnék beszélni Emily-vel az óra végén. Most is megvárom, hogy nagyjából kiürüljön a tanterem még mielőtt odamegyek hozzá, hogy megint félrehívjam. Csak remélem, hogy nem kezdenek el mindenféle pletykát kitalálni.

-Jó hírem van. – kezdek bele mosolyogva. Örömmel tölt el, amikor látom, hogy zöld szemei felcsillannak. Ragyognak és ez el tud varázsolni engem. – Felvettelek matek szakkörre.

-Nagyon szépen köszönöm, tanár úr! – terül el egy hatalmas mosoly az arcán. Boldogsággal tölt el, hogy tudom ő valóban örül ennek. – De nem úgy volt, hogy csak pénteken mondja el?

-De így van. A többiek valóban csak akkor tudják meg. Veled most kivételt tettem, mert agyaltam a másik problémán is. Ha neked is megfelel és nem jelent nagy terhet, szakkörök után bent tudsz még maradni fél órát vagy egy órát és én magam segítek behozni a lemaradást. – mondom el kissé remegő hangon, mert nem tudom milyen reakcióra számítsak tőle. Ezt találtam ki a hétvégén, ezzel őt is segítem, és tölthetek vele egy kis időt kettesben. Úgyis maximum egy vagy másfél hónap mire beéri magát.

-Nagyon örülnék neki. – egyezik bele izgatottan, mire megkönnyebbülten sóhajtok egyet. – Tényleg nagyon köszönöm, tanár úr! – mosolyog rám azzal az ellenállhatatlan gödröcskés mosolyával.

-Bármikor. – mosolygok vissza. – Akkor hétfőnként. – intek még, majd útnak indulok, hogy megtartsam a többi órámat is.