Mr Tomlinson /Befejezett/

15. fejezet

Sziasztok! ❤️
Kis késessel, de megérkeztem egy újabb résszel, remélem nem bánjátok😉
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett visszajelzéseket, nagyon örültem nekik 🥰😘
Jó olvasást kívánok ehhez a részhez! ❤️
xxxEsztyTomlinson

Louis Tomlinson

A kirándulás utáni vasárnap eléggé álmosan keltem. Az éjszaka nem tudtam könnyen elaludni, annyira frissen élt még bennem Emily illata, ahogy olyan közel ült hozzám. Azt akarom, hogy most is itt legyen mellettem, és hadd öleljem magamhoz szorosan. De sajnos ez nem lehetséges.

Éppen befejeztem a reggelim hozzávalóinak elpakolását, amikor kopogást hallottam. Még szerencse, hogy nem szólt semmi, így meghallottam. Meg kéne csináltatnom a csengőmet, de mindig elfelejtem. Megtörlöm a kezemet a konyharuhába, majd az ajtóhoz megyek, hogy kinyissam. Persze Cliff az utamat állja, mert ő már ott ült az ajtóban, és kíváncsian várja ki a vendégünk. Ezt én se tudom, ugyan is nem várok senkit mára. Még jobban meglepődők, amikor az ajtó másik oldalán jó barátomat Harry-t találom a gödröcskés mosolyával.

-Hello Louis! – vigyorog rám, és meg sem várva, hogy odébb lépjek már be is jön az ajtón. – Bocs, hogy nem szóltam, de a városban jártam, és gondoltam beugrom, mert te sose tolod oda hozzám a seggedet. – nevet fel, és otthonosan mozogva a lakásomba felakasztja a kabátját.

-Szia Harry! Én is örülök, hogy láthatlak. – mondom gúnyosan, de igazából örülök a látogatásának. – Ne haragudj, de nem tudtalak meglátogatni Londonban. Tudod, hogy megy ez az osztálykirándulás dolog, folyton vigyázni kell a gyerekekre. – kérek rögtön bocsánatot, mert valóban úgy beszéltük meg, hogy ha már megyek Londonba, akkor összefutunk egy kávéra, de nem jött össze.

Amíg pár évig Londonban éltem Harry volt a lakótársam. Az egyetemen ismerkedtünk meg, majd annyira jóban lettünk, hogy utána együtt összeköltöztünk. Én akkoriban edzőként dolgoztam, Harry pedig szinte havonta válogatta a munkáit, egyik se tetszett neki igazán. Aztán egy évvel később belefáradtam a munkámba, mert túl laza voltam a srácokkal, ami nem tett jót nekik, nem volt egy nyerő szezonunk se. Rájöttem, hogy ez nem nekem való, így átadtam a munkámat Harry-nek, hátha neki jobban beválik, és sikerült is. Harry azóta London egyik legjobb edzője, én pedig visszaköltöztem ide Donny-ba és tanár lettem, amit sokkal jobban szeretek, és vannak sikerek a munkámba, ami egy remek visszaigazolás arra, hogy valamit jól csinálok.

-Semmi gond haver. Tudod, hogy én is sűrűbben jönnék, csak szinte minden hétvégén meccsem van. – magyarázkodott ő is. – Na de mesélj Tommo mi újság veled? Megfektetted már azt a tanárnőt? – vigyorog rám perverzen.

-Eleanort? – kérdezem döbbenten, de közben alig tudom visszatartani a nevetésem. – Nem! Csak jóban vagyunk, de nincs köztünk semmi.

Kedvelem El-t, mint barátot, de sose néztem rá úgy, mint valaki, akivel el tudnám képzelni magamat.

-Akkor jó, annyira úgyse jó.

Míg ő a kanapén terpeszkedik, én a konyhában ügyködök, hogy vigyek neki a narancslevet, amit tudom, hogy nagyon szeret, magamnak meg Colát. Még valami rágcsálni valót keresek, amikor hallom, hogy a kanapén hagyott telefonom pittyeg egyet. Nem különösen érdekel most, hogy ki kereshet, valószínűleg úgyse olyan fontos, ha csak SMS-t ír, és nem hív. Arra viszont nem számítok, hogy a következő hang, amit meghallok az Harry elismerő füttyentése.

-Ő a barátnőd? – mutatja felém a telefonomat.

Teljesen lefagyok, mert igen, tegnap elalvás előtt addig nézegettem a képet, amíg be nem állítottam magamnak háttérként, hogy legalább, amikor itthon vagyok a négy fal biztonságában, akkor hadd érezem úgy, mintha valóban együtt lennénk, de arra nem számítottam, hogy bárki is meglátja majd.