Mr Tomlinson /Befejezett/

30. fejezet

Sziasztok! ❤️❤️
Tudom, tudom, hogy csak két napja volt, hogy volt új rész, és mondhatnátok, miért nem várok még kicsit, de ahh bűntudatom volt, hogy az előző rész olyan semmitmondó és rövid lett. 🙁 Talán nem bánjatok annyira, ugye? ☺️
Eszméletlen, hogy már átléptük a 600 vote-t ezen a történeten, hihetetlennek vagytok! Köszönöm szépen! ❤️💋 Ahogy az előző részhez érkezett visszajelzéseket is!🥰
Jó olvasást! 😘
xxxEsztyTomlinson

Louis Tomlinson

Átléptünk a februárba. Pontosabban február elseje van. Ne felejtsek el később üzenetet küldeni Harry-nek, akinek ma van a szülinapja, és elég sértődékeny. De a másik fontos dolog, hogy Simon Cowell tegnap kisétált iskolánkból, és remélhetőleg jó ideig nem látjuk őt. Érdekes módon hiába tartott egy egész hónapon keresztül a vizsgálata, talán nem sikerült senkiben hibát találni, hisz ugyanúgy itt van mindenki, mint ezelőtt. De látom mindenkin, hogy nem kis kő gördült le mindenki válláról, és egyszerre lélegezhetünk fel, ahogy a lábait kitette az iskola kapuján.

Szombat lévén itthon döglök a kanapémon Cliff társaságában, és a TV-t bámuljuk unottan. Semmi jó filmet nem képesek adni, nem is tudom, amúgy miért van fizetve ez a sok csatorna, ha egy normális film nincs. Ha meg van is tuti ezer alkalommal megszakítják reklámokkal. Még csak délelőtt 10 van, és már most fejen tudnék állni az unalomtól. Tegnap este már elfoglaltam magam az iskolai dolgokkal, és már nincs se javítandó feladatom, se feladatok kidolgozása. Az utóbbi időben annyi szabadidőm lett, hogy szinte év végéig mindent megcsináltam, amit lehetett. Már nem is tudom mivel töltöttem a szabadidőmet Emily előtt. Az emléke megint egy szúrást okoz a szívemben, mintha nem lenne már amúgy is darabokban. És ez már így megy lassan egy hónapja.

Mivel már nincsen olyan korán úgy gondoltam megejtem azt a bizonyos hívást Harry irányába, csak felkelt már.

-Szia Lou! – veszi fel a telefont hosszú csörgetés után.

-Boldog szülinapot haver. – köszöntöm fel őt egyből. – Megzavartalak valamiben? – kérdezem utalva a háttérből hallatszó hangokra.

-Köszi. – megint egy puffanást hallok a háttérből. – Tudod amúgy is hívni akartalak, mert úgy alakult, hogy ma este tartunk egy szülinapi bulit és gondoltam van kedved eljönni... kicsit kikapcsolni. – teszi hozzá félénkebben.

Hát, ha valaki tudja, hogy milyenek voltak számomra az elmúlt hetek, az Harry. Körülbelül két három naponta esténként beszéltem neki órákon át és ő csak hallgatta. Vagy csak bealudt, nem tudom. Ő neki mondtam el mindent, amit tudtam, de tanácsot adni ő se nagyon tudott. Eleinte csak annyit mondott adjak neki időt, de most már ő is tanácstalan. Mégis mennyi időt adjak? Ha tehetném életem hátralévő összes idejét neki adnám, csak...csak forduljanak jóra a dolgok.

-Persze, hogy szívesen megyek. – erőltettek magamra egy kis vidámságot. Mégis csak a legjobb barátom szülinapja, nem hagyhatom ki. Valamivel meg kell hálálnom, hogy mindig itt van nekem. - Hányra legyek ott? – nézek a falon lógó órára.

-Hétkor kezdünk, de tudod illik késni. – akkor van még időm elmenni ajándékot is venni ennek a baromnak. – Na, de ha nem gond leteszlek, pakolunk. Itt tali Lou. – mondja még, majd már csak a sípolást hallom, miszerint megszakította a hívást.

Igyekeztem magamat hamar összeszedni, zuhanyozni, borotválkozni (igencsak rám férne már), aztán elmenni a szupermarketbe és venni valamit Harry-nek, meg hát buliba nem illik üres kézzel beállítani.

***

Ahogy a lakás felé tartok a kezemben a borral és Harry ajándékával, újra eszembe jut, amikor Emily-t hoztam ide, az együtt töltött éjszakára, a másnap reggelre, hogy elmentünk együtt ebédelni. Csak egy éjszakát töltöttünk itt mégis annyi emlékem lett. És a szokásos kés forgatás már érkezik is. Mennyi időnek kell még eltelnie, hogy ne fájduljon meg ennyire egy-egy emlék miatt? Talán ezer évnek is.