Mr Tomlinson /Befejezett/

34. fejezet

Sziasztok! 😊
Talán nem olyan sokat késve, de meghoztam az új részt 😁 Hát ööö a 18+-os jelenetek még mindig nem az én asztalom, de igyekeztem 😅
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett visszajelzéseket, nagyon cukik vagytok 🥰♥️
Jó olvasást! ♥️
xxxEsztyTomlinson

Louis Tomlinson

A történtek eléggé felzaklattak. Már kezdett minden helyre állni, és úgy gondoltam, hogy remek életem van. Aztán egy pillanat alatt megváltozott az egész. Magamat hibáztattam a történtekért, hiszen, ha nekem nem jut eszembe, hogy nyilvános helyen játszadozzak Emily ujjaival, simogassam a kezét, az anyukája se vette volna észre. Talán ez még a szerencsésebbik, ha lehet ezt mondani. Járhatott volna arrafelé egy kolléga vagy diák is. De a dolgok megtörténtek. Miután Emily-t elvitte magával Ms. Smith én tehetetlenül álltam ott a pláza előtt. Próbáltam felfogni, hogy mi is történt, egészen addig, amíg Lottie el nem kezdett a kocsim felé tolni.

-Hazaviszlek. – halászta elő a kabátzsebemből a kocsikulcsot, ezzel is kifejezve, hogy nem enged volán közelébe. Kivételesen örültem is neki.

Itthon se volt jobb a helyzet, hisz mióta hazaértünk megállás nélkül fel-alá mászkálok idegességemben. Ezerféle teória gyűlt már össze a fejemben, hogy mégis mi történhet most Emily-vel, hogy mi lesz ezután. Már az is megfordult a fejemben, hogy Ms. Smith feljelent, vagy szól az iskolának. Akkor nekem végem. De még mindig tudok más állást keresni, de mi van, ha eltiltják tőlem Emily-t? Nem élném túl. Már ez az egy hónap is, amíg nem voltunk együtt, elég volt nekem egy életre.

Egyszer csak a csengő szakítja félbe gondolatimat és járkálásomat. Meglepődve fordulok Lottie felé, hisz én biztosan nem hívtam senkit. Lehet ő szólt anyának, vagy valakinek. De Lottie is ugyanolyan meglepetten néz vissza rám. Kissé félve indulok meg az ajtó felé, a második csengetés után. Mi van, ha a rendőrség az? Vagy Liam, hogy közölje el kell bocsátania. Kikukucskálok a lyukon, így látom, hogy az ajtó túloldalán Emily áll két nagy táskával a kezében. Rögtön kinyitom az ajtót.

Ahogy meglát rögtön ledobja a két táskát, amik hatalmas puffanással érnek földet és rögtön megölel. Kérdezni se merek semmit, csak megnyugtatóan simogatom a hátát, miközben ő halkan sírni kezd. Mi történhetett vele? Ahogy itt áll a cuccaival a kezében, és sír a legrosszabb jut eszembe.

-Mi történt Em? – tolom el kicsit magamtól, hogy lássam az arcát, ami maszatos a könnyektől.

Csak megrázza a fejét. Most nem tudom eldönteni, hogy nem akar válaszolni, vagy nem tud. A húgom jelenik meg az ajtóban, de nem szól semmit csak kilép Em táskáiért, majd becsukja a bejárati ajtót. Óvatosan a kanapéhoz vezetem a síró lányt, bár elég nehéz, mivel még mindig nem enged el. A kanapén még jobban hozzám bújik, de még mindig nem tud megszólalni a sírástól.

-Magatokra hagylak titeket. – jelenik meg újra Lottie.

-Vidd el nyugodtan a kocsimat. – mutatok a dohányzóasztalon lévő kocsikulcsom felé. Nem akarom, hogy sétáljon hazafelé, elég messze laknak innen anyuék.

-Nem kell, Dan eljön értem. – rázza meg a fejét egy együttérző mosollyal. – Figyuzz. – szólal meg egy kis idő után, amit csak Emily szipogása töltött ki. - Szóljak anyának?

-Ne, még ne. – rázom meg a fejemet egyből. – Talán nem olyan vészes a helyzet. Különben se idegeskedjen ilyenek miatt, ott vannak most az ikrek. – fejtem ki bővebben miért nem szeretnék kivételesen rögtön anyához rohanni a problémáimmal.

Nem sokkal később Lottie távozik, így ketten maradunk Emily-vel még mindig a kanapén összebújva. Elfekszek a kanapén, magammal húzva őt is, így rajtam fekszik, miközben megnyugtatóan a hátát simogatom. Fogalmam sincs mennyi ideig fekszünk így, de már kezdek elzsibbadni. De közben annyira megnyugtató, hogy Em ennyire ragaszkodik hozzám. Mégis megjelenik bennem a rossz érzés is, hisz lehet ez a fajta ragaszkodás miatt veszíti el a családját. Pedig tudom, hogy ahogy én is, úgy ő is nagyon család centrikus, főleg mióta csak az anyukája, a bátyja és a nagymamája áll hozzá közel. Bár legutóbb, amikor az apjáról érdeklődtem azt mondta, hogy megbocsátott neki, de nem hiszi, hogy olyan szoros lesz már a viszonyuk, mint volt a nyári incidens előtt. Most mégis itt van velem, és egyre jobban furdal a kíváncsiság, hogy mi történhetett vele otthon, ami ezt a reakciót váltotta ki belőle, hogy ide jött hozzám sírva.