Mr Tomlinson /Befejezett/

36. fejezet

Sziasztok! ❤️
Nagyon nincs mit hozzáfűznöm a fejezethez, mert megint egy happy rész, de hamarosan tényleg újra eseménydúsabb lesz, eskü 🙏🏻. Pont ma írtam meg a történet folytatásának vázlatát. 🤗
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett vote-okat és kommenteket. ♥️😘😘
Jó olvasást! 💋
xxxEsztyTomlinson

Louis Tomlinson

-Kész vagyok. – jelenik meg a szobából Emily indulásra készen.

Újabb két hét telt el az életünkből. Március lett időközben. Olykor én is meglepődők, hogy így szalad az idő, de csodálkozni sincs időm, hisz annyi minden történik. Emily számára elég húzós ez a végzős év, így egész délután tanul, feladatokat old meg, néha úgy kell rászólnom már este kilenc környékén, hogy most már pihenjen is kicsit. Persze nekem is van feladatom, hisz ugyanúgy készülnöm kell az óraimra, valamint egyre több dolgozatot íratok a diákjaimmal, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen és a nyár közeledtével több időnk legyen egy kis lazulásra majd. Szóval a hétköznap délutánjaink nagyjából így telnek. Előző hétvégén elmentünk egyet kirándulni Sheffield irányába, mindkettőnknek kellett már a mozgás, és hogy kimozduljunk a friss levegőre. Tulajdonképpen nem is nekem, hanem Em-nek jutott eszébe, hogy menjünk, így hát Cliff-el együtt neki vágtunk. Jó volt kicsit úgy lenni, mint egy pár. Sétáltunk kézen fogva egy parkban, ahol alig voltak páran. Aztán a városba is körülnéztünk, majd kávéztunk egyet egy kiülős helyen. Olyan tökéletes volt minden. Megegyeztünk, hogy többször ki kéne mozdulnunk így és felfedezni a környéket. Vasárnap pedig pihentünk és felkészültünk az előttünk álló hétre.

Viszont ezen a hétvégén szombaton anya hívott meg minket családi ebédre, szóval oda indulunk. Most, hogy már Emily is készen van, rácsatolom Cliff-re is pórázát, amit már elég türelmetlenül várt. Imádja, ha megyünk valahová. Mivel Daisy-nek és Phoebe-nek is van kutyája, William és Barney, ezért már megszokás, hogy ilyenkor viszem magammal, hogy együtt játszanak.

-Csinos vagy. – jegyzem meg szerelmemnek, de nem hazudok, mert valóban gyönyörű alapból is, de ez a fekete, térdig érő virágos ruha, harisnyával és fekete dzsekivel nagyon jó összeállítás.

-Te sem panaszkodhatsz. – vigyorog rám.

Végig nézek az én összeállításomon. Egy fekete skinny farmer és egy Adidas feliratos fekete pulóver. Hát valóban nem öltöztem túl, de mégis csak haza megyek, nem?

-Most mi vele a gondod? – kérdezem meg hülyéskedve.

-Áh semmi. Anyukád biztos örül, hogy így állítasz be a családi ebédre. – ránt vállat, mintha valóban nem érdekelné, de igenis tudja, hogy mennyire tud ezzel manipulálni. A fene enné meg!

-Jó veszek fel valami mást. – indulok vissza a szobába. Egy fekete hosszú ujjú ing mellett döntök végül. – Most már méltó vagyok hozzád? – húzom fel játékosan a szemöldököm, mire elneveti magát és ez a legédesebb hang a világon.

-Túlságosan is. – ad egy puszit a számra, de még mielőtt távolabb léphetne visszahúzom őt egy rendes csókra.

-Na induljunk, mert elkésünk. – húzódik el pironkodva.

Anyáék nem laknak messze tőlem kocsival, körülbelül negyedórára. Én többször is át szoktam hozzájuk járni hétvégente. Talán anya örült a legjobban, amikor anno elmondtam, hogy szeretnék visszaköltözi ide Donny-ba. Én is szenvedtem a hiányuktól, hisz hála anyának elég egy összetartó család vagyunk, és mindig számíthatunk a másikra. Így is elszomorít a tudat néha, hogy a lányok úgy nőttek ekkorára, hogy közben nem mindig voltam itt velük. Először az egyetem miatt voltam Londonban, majd az edzői állásom miatt. De most már tényleg úgy érzem, hogy jól tettem, hogy visszatértem ide a szülővárosomba, a régi iskolámba. Igen, főleg Emily miatt. Vajon, ha Londonba maradtam volna és továbbra is edző lennék, találkoztunk volna? Akkor is úgy alakult volna a sorsunk, hogy nekünk találkoznunk kell? Nem hiszem. London elég nagy város, és teljesen más körökbe mozogtunk volna. Ilyeneken elmélkedtem útközben, mivel Em se volt beszédes kedvében. Tudom, hogy tegnap beszélt legutóbb az anyukájával, de még mindig haragos a viszony köztük. Persze nekem semmi gondom azzal, hogy nálam lakik, és hát mondhatjuk, hogy én tartom el, de rossz nézni, hogy ennyire megviseli az anyukája viselkedése az irányába. Én is teljesen kikészülnék, ha anyám így viselkedne, de a helyzet úgy hozta, hogy ebben a szituációban ő egy megértő fél. Ő is kiakadhatott volna, tarthatott volna kiselőadást arról, hogy ez mennyire nem helyes. De helyette csak örült, hogy végre boldognak lát. Hisz Emily-vel csakis az lehetek. Lassan egy hónapja, hogy együtt élünk már, de még mindig eláll a lélegzetem reggelente, ahogy meglátom őt, ahogy ébredezik. Ilyenkor apró puszikat adok az arcára, és várom, hogy kinyissa a legszebb zöld szemeket, amiket valaha láttam. Aztán kuncogni kezdjen, mert szerinte csikis, ahogy nyálas puszikat adok neki mindenhova. Imádom a reggeleinket. De azt is nagyon szeretem, amikor esténként összebújunk a kanapén, vagy az ágyban és nézünk valamit. Mondjuk Emily a legtöbbször bealszik a sorozatok vagy filmek felénél, így szinte mindig újra kell kezdenünk, de nem érdekel, mert imádom, amikor alvás közben is úgy bújik hozzám, mintha szomjazna az oltalmamra.