Ollóvágásnyira

Orosz rulett

- Nem vagyunk normálisak... – motyogtam miközben benyomtam a 17. emelet gombját a liftbe beszállva nyomomba YoonGival, miután megbeszéltük, hogy megpróbáljuk ezt a kapcsolat dolgot élesben is. Nem gondoltam volna soha, hogy úgy leszek valakinek a barátnője, mintha csak egy szerződést írtam volna alá egy cégnél. De így történt és már késő is lenne visszatáncolni. Na meg lehet, ha most meggondolnám magam YoonGi visszavinné a cuccaimat az utcára és hagyná, hogy egyedül cipekedjek.

- Mert eddig azok voltunk? – mosolyodott el YoonGi, ahogy neki dőlt a lift falának.

- Én igen, te sose... – doboltam lábammal várva, hogy végre felérjünk a lakásomra és elköszönhessek tőle. Szerencsére a lift is megérkezett, így fellélegezve léptem ki a kabinból táskámban kutakodva a kulcs után. – Köszi, hogy felhoztad, innentől átveszem... – megérezve az ismerős fémcsomót kaptam ki táskám mélyéről és úgy kezdtem el ügyetlenkedni a zárral.

- Téged is látni Kiscsillagom?! – csendült fel Mrs. Lee örömteli hangja, aki ránézésre éppen bevásárolni indult, de így hozzám kocogva magához vont egy szoros ölelésre.

- Hogy van Mrs. Lee? Olyan rég láttam Önt! A kutyák jól vannak? – pillantottam át válla felett a résnyire nyitva lévő ajtóra hátha az egyik yorki kutyusát megpillantom.

- Én a szokásosan, Masni és Pamacs mostanában viszont nagy rosszcsontok, folyton kiközösítik Manót! – mesélte nekem felháborodva én pedig csak meghatódva hallgattam, ahogy mesélt. Nagyon szerettem Mrs. Lee-t, rengeteg mindent köszönhetek neki az elmúlt évekből és újra látni ennyi megterhelő hét után könnyeket csalt a szemembe. – Ó, látom még mindig meg van a kis udvarlód! – nézett ezúttal YoonGira az alacsony hölgy. – Mint két tojás úgy festetettek ezzel az egyforma hajszínnel! Megvagytok? – érdeklődött, mire éreztem, hogy YoonGi átkarolta derekamat és közelebb vonva magához fejét enyémnek döntötte.

- Teljes mértékben. Nemrég voltunk lent Daeguba családlátogatáson. – mesélte el helyettem pár mondatban a rövid kiruccanásunkat, miközben egy percre se engedett el. Fura, hogy ennyire bújós, bár tény, ha ez még mindig szerep lenne is feltehetőleg valami ilyesmit csinálna, de most ez mégis más volt nekem. Tudom, hogy ezt valószínűleg azért teszi, mert akarja.

- Már idejét se tudom, mikor járhattam utoljára Daeguban... szerintem még a férjemmel valamikor a nyolcvanas évek elején. De már nem is fogok szerintem, nincs nekem már annyi időm hátra. – legyintett szórakozva időskorán Mrs. Lee. Nem szerettem mikor ilyenekkel poénkodott, mert nagymamámként tekintettem rá és ha őt elveszítem, akkor tényleg elveszve érezném magam.

- Ugyan Mrs. Lee, még olyan fittnek tűnik. Minket is túl fog élni! – bár YoonGi nem úgy gondolta, bennem akaratlanul is elindult egy kisebb félelem. Ugye ezzel nem arra gondolt, hogy idő előtt kinyírná kettőnket?

- Én? Fitt? – kacagott fel YoonGi mellkasára csapva az idős hölgy. – Tetszel nekem te fiú, Evykém tartsd meg ezt a jóembert! Én mondom neked, pont olyan, mint az én EunWoom volt, mondjuk ő azért mégis csak sármosabb volt, már ne vedd magadra drága! – YoonGi mosolyogva megrázta a fejét, hogy nem vette rossz néven a megjegyzést. – Ne haragudjatok, de sietnem kell, mert még vissza akarok érni a sorozatomra! – rázta meg bevásárló szatyrát, majd a még szinten lévő liftet el is foglalva elment vele.

- Édes asszony. Szárnyai alá vett téged mikor ide kerültél? – kérdezte tőlem és még mielőtt arcomra nyomott volna egy puszit kibújtam engem ölelő karjaiból és ismét az ajtómhoz lépve ezúttal kinyitottam végre azt.

- Az, bár az elején nem volt olyan zökkenőmentes a kapcsolatunk. Azt hitte én csak holmi „huligán vagyok az államokból", akiket a tv-ben lehet látni. Aztán összecsisszolódtunk, én sokszor segítettem neki a bevásárlásnál, vagy kutyáit is levittem sétálni többször, ő pedig számtalanszor főzött rám és próbált mindenre megtanítani. – hadartam el hogyan is lettünk Mrs. Lee-vel ilyen jóba, miközben berugdostam lakásomba nehéz cuccaimat, már csak YoonGi válláról lógott az utolsó adag, amiért mikor nyúltam ő csak hátra lépett egyet. – Innentől átveszem, köszi a segítséget! – kíséreltem meg az előbbi mutatványt, de ismételten táska nélkül maradtam.