the cure is you - Sebastian Stan [Completed]

moral of the story

- Rosie! - suttogta valaki az ablakom alól. - Rosie! - kopogtatta meg a férfi az ablakomat türelmetlenül, majd felsóhajtott. - Tudom, hogy nyitott ablakkal alszol, és mindent hallasz, szóval ejtsd meg rajtam fagyos szíved, és gyere ki a volt pasidhoz!

Morogva néztem meg a telefonom az időt, ami hajnali kettőt mutatott, majd felsóhajtottam, magamra kaptam a kabátomat és a kezembe fogtam egy pokrócot, majd kimentem a Sebastianhoz, aki fagyoskodva állt a lakókocsim előtt, egy szál pólóban.

- Nincs jobb dolgod, mint felkelteni egy alvó lelket, az éjszaka közepén? - csavartam magam köré a pokrócot is, mivel benn, sokkal, de sokkal melegebb volt, mint itt kinn.

- Gyere velem! - nyújtotta felém a kezét kedvesen, amit elutasítottam, de követtem, amerre ment. - Hogy vagy?

- Ez most komoly? - húztam fel a szemöldökömet értetlenkedve, mire bólintott. - Álmos vagyok, és rá akarok gyújtani, de tudom, hogy nem szereted a füstöt, szóval szenvedek a hiányba. - rántottam meg a vállamat.

- Nem az, hogy nem szeretem a füstöt, szimplán nem értem, hogy miért cigizel. - mondta őszintén, amire megforgattam a szememet. - Amikor együtt voltunk, soha nem ittál, nem drogoztál és nem is cigiztél. Történt valami, ami kiváltotta?

- Mi van, már pszichológusnak is felcsaptál? - gúnyolódtam, reménykedve abba, hogy hanyagolni tudjuk ezt a témát, de mikor megajándékozott egy jelentőségteljes pillantással, nehézkesen felsóhajtottam. - Mit szeretnél hallani? Hogy láncdohányos vagyok? Mert ha ezt gondolod, akkor el kell, hogy keserítselek, mivel közel sem állok, ahhoz az állapothoz.

- A nap huszonnégy órájában a kezedbe, vagy a szádba van egy szál cigi. - morogta, majd lefordoltunk az egyik kanyarban. - Mondd, hogy legalább drogozni nem drogozol! - tette a kezét drámaian a szívére, elpoénkodva a szituációt.

- Ugyan, én? Dehogy! - legyintettem kínosan. - És, amúgy veled mizu? - érdeklődtem a férfi felől kedvesen.

- Élek. - rántotta meg a vállát, majd mesélni kezdett. - Miután leforgattuk az első Amerika Kapitányt, éreztem, hogy végre megtaláltam a helyemet. - mosolyodott el boldogan.

- Ennek nagyon örülök! - mondtam őszintén örülve a boldogságnak. - Emlékszem, hogy régen mindig azt mondtad, hogy kell neked egy filmes család, akikkel jól érzed magad. - emlékeztettem egy közös vacsoránkra, ami az első évfordulónkon történt.

- Igen, és aznap este magadra borítottad a bort! - nevetett fel nosztalgikus hangulatban, amihez én is csatlakoztam.

- Aztán meg rád is borítottam egy keveset, hogy ne csak engem dobjanak ki az étteremből! - haraptam be az alsó ajkamat.

Csönd telepedett ránk, és némán, kellemes hangulatban sétáltunk végig a parkban, egymás mellett. Sebastian nem tudta letörölni a mosolyt az arcáról, és elég gyakran az arcomat fürkészte.

Pár perc elteltével, a férfi lefékezett egy pad mellett, amin hosszú fényfűzérek világítottak.

- Most te randizni próbálsz velem, Sebby? - sóhajtottam fel boldogan, és a szívem iszonyú tempóban kezdett verni.

- Valami olyasmi. - vakarta meg a tarkóját szégyenlősen, és beharapott szájjal, a földet kezdte el nézni. - Tudtam, hogy ha elhívlak, akkor nem jössz el, szóval így oldottam meg. Remélem, nem haragszol! - nézett rám kiskutya szemeket villantva, amitől ott helyben elolvadtam.

- Jézus, köszönöm szépen! - vigyorogtam rá, mire felszakadt belőle egy megkönnyebbült sóhaj. - Rég randiztam már!

- Akkor, hölgyem, - nyújtotta felém jobbját, és meghajolt. - Örülök, hogy én lehetek a szerencsés férfi, aki elhozta a drága személyét egy randevúra!