the cure is you - Sebastian Stan [Completed]

nothing but my feelings

Fáradtan huppantam le Sebastian kanapéjára, Mackie mellé, miközben Seb a cuccaimat hozta be a kocsiból. Felajánlottam neki, hogy segítek cipekedni, és akkor nem kell plusz kört megtennie, de hajthatatlan volt. Kedvesen megkért, magyarul rám parancsolt, hogy üljek le a seggemre, és pihenjek, mert rám fér.

- Akkor most keresztapa leszek? - tette a tenyerét a hasamra Mackie, és ártatlanul pislogott fel az arcomra.

- Hát, az már foglalt, de egészen biztos vagyok abban, hogy te leszel a kedvenc nagybácsija! - küldtem a férfi felé egy félmosolyt.

- Igazad van, tényleg nagyon menő vagyok. - bólogatott lebiggyesztett szájjal. - Majd megtanítom arra, hogy hogyan kell zavarba hozni Bastian-t...

- Remélem, azzal tisztában vagy, hogy először még meg kell születnie, és csak utána tudod majd kiképezni. - nevettem fel gondtalanul, majd a csukódó ajtó felé kaptam a fejemet, amin Seb lépett be az utolsó táskámmal. - Na, most hogy Seb is itt van, mit szeretnétek enni? - néztem fel váltva a két pasira.

- Nem főzhetsz, majd rendelünk valamit. - mondta egyből Sebastian, miközben Mackie mindenfelé ínyencségeket sorolt mellettem.

- Ja, nem is akartam főzni, nyugi. - álltam fel a kanapénról, és kikerülve őt,  elővettem a telefonomat. Bepötyögtem a kedvenc éttermem számát, mivel úgyis azt eszünk, amit én akarok.

A konyhába vonulva megrendeltem a kajákat, majd töltöttem magamnak egy pohár hideg vizet, amit egyhuzamban megittam. Ma reggel közölték velem az orvosok, hogy egy gyors ultrahang után haza mehetek. Először húztam a számat emiatt, mivel gőzöm sem volt, hogy hova mehetnék.

Nem mondom azt, hogy Tyler még nálam tanyázik, mert akkor őszintén szólva, elég hülye lenne, de azért nem nagyon szerettem volna még egy ideig bemenni abba a lakásba. Túl sok minden történt ott, kezdve Sebastian-val, egészen az ominózus estig, amikor is enyhén szólva rám támadott Tyler.

Nem vagyok biztos abban, hogy mit szeretnék Tyler-vel kezdeni. Nem jelentettem még fel, hiába unszoltak a többiek, mivel nagyon nincs kedvem terhesen a bíróságra járkálni, de azért elég rossz rettegésben élni.

Nem tud Sebastian-ról sok mindent, csak annyit, amennyit kihallott a beszélgetésekből, és azokért már amúgy is nekem esett. Viszont mikor kijöttünk a kórházból, nem egy újságírót láttam az épület előtt, akik vadul kattogtatták a fényképezőgépet.

Éppen hogy csak el tudtam takarni a gömbölyödő pocakomat. Az kellett volna még, hogy kiderüljön az egész világ számára, hogy terhes vagyok. Elég sok stresszel járt az, hogy Seb mellettem van, de voltam annyira önző, hogy meg sem fordult az a fejemben, hogy elküldjem őt, vagy valami.

- Jól vagy? - állt meg mellettem Seb, hátát nekidöntve a konyhaszekrénynek. Kíváncsian fürkészte az arcomat, tekintete kiismerhetetlen volt számomra.

- Aha, csak kicsit fáradékonyabb vagyok a terhesség miatt. - kúszott lusta mosoly a számra, majd kezemet a pocakomra simítottam.

Seb egy halvány mosollyal az arcán figyelte a mozdulataimat, majd engedélykérően nézett rám, és a hasam felé biccentett. Gondolkodás nélkül megengedtem neki, hogy hozzá érjen a hasamhoz, hiszen az ő gyereke is, és joga van hozzá.

- Azta. - motyogta halkan, miközben a hasamon pihentette a tenyerét. Tekintete boldog volt, és tele volt érzelmekkel. Csodálattal néztem, hogy milyen lágyan érinti meg a pocakomat. - Gyönyörű vagy! - mondta, majd rám emelte a tekintetét. - Remélem tudod, hogy bármi kell neked vagy neki, én segítek.

- Köszönöm. - szipogtam, majd megtörölgettem könnyes szemeimet. Rohadt hormonok. Képes vagyok mindenen sírni. - Annyira sokat jelent, hogy itt vagy mellettem, Seb!