the cure is you - Sebastian Stan [Completed]

good enough

"- Rosie? - termett hirtelen mögöttem, mire ijedten megugrottam. Az arcát a nyakamba temette, majd apró csókokat hintett arra a területre."

Motyogva hajtottam hátra a fejemet, hogy még jobban hozzá férjen a nyakamhoz, miközben egyre jobban szorította magához testemet. Kezeit a hasamra vezette, és nyugtatóan simogatta, ezzel felébresztve a régóta alvó pillangóimat.

- Rosie! - harapott gyengéden a fülem mögötti bőrbe, majd nyálas puszit hagyott hátra. És valószínűleg, egy jókora lila nyomot.

Megfordultam a karjai között, és a szívem akaratának engedve, csókba hívtam az ajkait, akárhogyan is tiltakozott a józan eszem. A hajába túrtam, és a tarkójánál fogva húztam olyan közel magamhoz, amennyire csak tudtam. A férfi nem tétlenkedett, egyből viszonozta cselekedeteimet. A fenekemre simította tenyerét, majd erősen belemarkolt. A combom alá nyúlt, majd egy könnyed mozdulattal, már az asztalra is döntött.

Az agyam folyamatosan dolgozott a szívem és cselekedeteim ellen, de mindhiába. Sebastian teljes elvette a lélekjelenlétem. Csak sodródtam. A gondolataimat teljes egészében elhomályositotta, sőt, meg is semmisítette egytől egyig.

- Rosie. - suttogta halkan, és az asztalra döntött. Lesöpörte a rajta lévő tárgyaimat, majd a lábam közé állt, és vágyakozó tekintettel nézett végig rajtam. - Eszeveszettül dögös vagy! - hajolt fölém, és egy puszit nyomott a számra. Kezeivel megtalálta a felsőm szegélyét, és lassan felfelé húzta azt, hogy ismét póló nélkül lásson.

Ekkor jutott azonban eszembe, egy elég érdekfeszítő dolog. Rohadtul terhes vagyok. Lehet, hogy még csak egy hónapja, de már látszik valami rajtam. Tekintve, hogy volt olyan időszak, amikor napi szinten többször is látott meztelenül, egészen biztos vagyok abba, hogy fel fog neki tűnni a szitu.

Amilyen gyorsan csak tudtam, kitértem a következő csókja elől, és Seb-et odébb taszítva, ülőhelyzetbe tornáztam magamat. Visszahúztam a pólómat eredeti állapotában, majd lecsúsztam az asztalról, és a tükörhöz lépve igazgatni kezdtem a hajamat.

Seb tekintetével lyukat égetett a hátamba, ahogy csípőre tett kezekkel próbálta megfejteni a hangulat változásom indokát.

- Mi a franc? - szólalt meg, mikor a szanaszét heverő tollakat szedegettem a földről. - Rosie! - próbálta felhívni magára a figyelmet, de még mindig a padlót bámultam. - Rosie a rohadt életbe már! - lépett mellém, és a kezemnél fogva felhúzott. Ijedten pislogtam  szemébe, mire észrevette, mit csinált, és ellágyult tekintettel kezdte el simogatni a karomat, ahol megszorított.

- Elmennél? - motyogtam halkan, kirántottam a kezemet fogságából, majd reménykedve nyittam fel a laptopomat. Remélem, hogy nem ment tönkre, vagy legalább az eddigi munkámat elmentette. Leültem a székembe, magamra borítottam a plédet, és mintha ott se lenne Sebastian, nyomkodni kezdtem a telefonomat.

Jézusom! Majdnem engedtem a csábításának. Megint. Alig pár perce mondta, hogy alatta végzem, és láss csodát, majdnem igaza lett. Ha nem jut eszembe a bennem növekvő gyerekem, talán hagytam volna neki, hogy megint kihasználjon, és eldobjon magától.

- Rosie, elmondanád, hogy mégis mi a franc bajod lett hirtelen? - támaszkodott meg az asztalomon Seb, és ideges tekintettel kezdte el keresni a tekintetemet.

- Persze. - sóhajtottam fel. Lezártam a telefonomat, és a férfira vezettem a pillantásomat. Összeszedtem kavargó gondolataimat, majd nyugodt hangon megszólaltam. - Meguntam. - rántottam meg a vállamat.

- Mit? Engem, vagy a szexet? - forgatta meg a szemeit szarkasztikus hangnemet megütve, mire fáradtan megdörzsöltem a szememet.

- A szexet, veled. - válaszoltam közönyös hangsúllyal, ami meglepte a férfit. - Unom, hogy egyszer, váratlanul  megjelensz nálam, lenyomsz velem egy gyors kört, majd mintha egy cseszett tárgy lennék, eldobsz. Aztán, ha megint szükséged van egy dugópajtira, újra feltűnsz.

- De élvezed! - tárta szét a karjait értetlenül Seb, mire keserűen elmosolyodva ráztam meg a fejemet.

- Sebby, amióta csak "dugsz", - rajzoltam a levegőbe idézőjeleket. - egyszer se mentem el, csak éppen te telibe szartad, vagy észre se vetted.

- Én azt hittem, hogy... - ráncolta össze a szemöldökét zavartan, és a tarkóját vakargatta.

- Mit, baby? Hogy élvezem ahogy érzelmek nélkül, kőkeményen megdugsz, aztán kitalálva egy hülyeséget, lelépsz? - nevettem fel gúnyosan, és felkeltem a székből. Megkerültem az asztalt, és a férfi alakja elé álltam.

Most először éreztem azt, sok év elteltével, hogy teljesen magabiztos és határozott vagyok. Készen voltam megvédeni magamat, és kiállni a saját érdekem mellett. Mert itt már nem csak én számítottam, hanem a döntéseim súlya is. Mostmár van bennem egy gyerek, akiért én vagyok felelős.

- Most figyelj rám, kérlek! - néztem határozottan a szemeibe. - Szerettelek teljes szívemből. Mindig is szerettelek, de te ezt semmibe vetted. Most itt az ideje, hogy felfogd; túl szeretnék lépni rajtad Sebastian Stan! - csuklott meg a hangom. - Elegem van a szenvedésből és a szívfájdalomból, amit miattad élek meg nap, mint nap. Amióta nem találkoztunk, a sarkamra álltam, és felnőttem, lehet, hogy neked is ezt kéne. - motyogtam. - A legnagyobb jó indulattal mondom, Sebastian. Keress magad mellé egy elbűvölő nőt, alapíts családot, és legyetek boldogok, amíg nem lesz túl késő! - tettem a kezemet a vállára, majd ellépve tőle, leakasztottam a kabátomat, magamra kaptam, és egy utolsó pillantást követően, magára hagytam a férfit, és távoztam.

A fejem hasogatott a rengeteg gondolat miatt, ezért a portán elvettem egy bontatlan üveg vizet, és csak pár korty víz megivása után hagytam el az épületet.

Már huzamosabb ideje érlelődtek bennem ezek a szavak. Nem akartam ilyen sokáig húzni az egészet, de valahol mélyen reménykedtem, hogy lehet belőlünk valami. Újra. Dehát, az élet csak úgy osztogatja mostanában a pofonokat, kérés nélkül.

A közelben elhelyezkedő parkhoz sétáltam, leültem az egyik szabad padra, majd csak némán meredten magam elé. Nem éreztem magamon, hogy megkönnyebbültem volna. A szívem lüktetett, darabokra szakadt. A szemem egy röpke pillanat alatt megtelt könnyekkel, amik végigfolytak az arcomon, és a földre hullottak.

Azonban, a számon egy őszinte mosoly csücsült. Büszke vagyok magamra. Végre, úgy érzem, hogy elég vagyok.

- Minden héten itt, legalább egyszer. - ült le mellém a férfi. A beszédre felkaptam a fejemet, és amikor megláttam az arcát, felugorva a padról, a park kijárata felé igyekeztem.

Hallottam, ahogy a léptei egyre közelebb érnek hozzám. Éreztem, ahogy egyre közelebb ért, növekedett bennem a feszültség. A félelem pánikszerűen uralkodott el rajtam. Remegő kezeimet a zsebembe csusztattam, majd a fejemre húztam az óriási méretű kapucnit, abban reménykedve, hogy el tudok bújni a világ elől.

A hátam a falnak ütődött, ahogy a férfi kikerülve engem, szemből támadva, a falnak taszított. Egyetlen egy másodperc kellett volna, és beértem volna a lakásomba. Már csak a kulcsot kellett volna elfordítanom a zárba, és elmenekülhettem volna.

- Mikaela Rose! - motyogta, és megsimította az arcomat. - Most megvagy!

Hey everyone ♡

A mai fejezet dala Little Mix - Good enough című dala♡

Btw. a részek címei egy-egy dal címeit viselik, amiket minden rész alatt meg fogok nevezni, és ha akarjátok, meghallgatjátok♡

Remélem, tetszett a rész! Ha tetszett, esetleg hagyj egy vote-ot, vagy kommentet. Ha van valami észrevételed, nyugodtan oszd meg! Nem garantálom, hogy nincs benne hiba, de igyekszem!

Legyetek jók!

Love, hangyasav♡