the cure is you - Sebastian Stan [Completed]

this town

Nagyon gyorsan szállt az idő. Alig telt el néhány óra, már elhaladtunk szülővárosom üdvözlő táblája mellett, és azon kaptam magam, hogy lehet, mégse volt olyan jó ötlet bele vágni egy ehhez hasonló dologba.

Nagyon régóta nem láttam anyát. A napját sem tudom, hogy mikor váltottam vele néhány szót utoljára. Persze, mint egy jó anya, pár alkalommal, főleg szülinapomkor, megkísérelt meglátogatni, de egyszer sem jött össze "véletlenül".

Jó, igen. Ebben most tényleg én vagyok a hibás, hiszen minden normális körülmények között felnőtt gyerek keresi a szülei társaságát, együtt ebédelnek, beszélgetnek és ehhez hasonlók.

De nekem ez nem hiányzott az életemből, sőt, még csak el sem gondolkoztam azon, hogy mi lett volna, ha akkor nem jövök el otthonról. Talán, most éppen nem Seb mellett ülnék, és nem lennék terhes.

Erről jut eszembe. Amennyire hülye vagyok, és feledékeny az utóbbi időben át sem futott az agyamon, hogy esetleg anya észre veheti a terhességemet. Pedig aztán nem éppen a legbővebb ruhámat vettem fel. Az meg a másik, hogy mivel ebben a kisvárosban nőttem fel, szinte mindenki ismer. Nem laknak itt sokan, csak pár ezren, szóval elég nehéz lenne elvegyülni a tömegben.

Már előre látom magam előtt, ahogy lenézően végig mérnek az idősebb kort megütő lakosok. Amúgy meg, az is benne van a pakliban, hogy valaki olyannal találkozok, akit éppen ki nem állhatok.

- Késő visszafordulni? - biggyesztettem le a számat, miközben hangosan felsóhajtottam, és Sebastian arcára emeltem tekintetemet.

- Ha pár órával előbb szóltál volna, akkor esetleg vissza fordultam volna, de már muszáj lesz megvillantanod, hogy milyen dögös nő vált belőled. - kacsintott rám a férfi, mire durcásan megforgattam a szemeimet, de azért elmosolyodtam. - Amúgy, most engem, hogy akarsz bemutatni? Pasi, volt pasi, szerető, haver, legjobb barát?

Hmm.

Elgondolkodva néztem magam elé. Igazából gőzöm nincs róla, hogy jelenleg milyen szerepet tölt be az életemben Seb. Néha jóban vagyunk, puszi-puszi meg ilyenek, de néha felrémlik előttem, hogy már soha sem leszünk olyan kapcsolatban, mit akkor régen voltunk.

- Nem tudom. - motyogtam, és megrántottam a vállamat. - Majd mondom, hogy "Anya, ő itt Seb, de már úgyis ismered." - mondtam, mire a mellettem ülő elismerően biccentett egyet, kicsit sem meggyőzően.

- És a gyereket hogy szeretnéd neki beadagolni? - tett fel egy újabb kérdést, ami igen csak nagy fejtörtést okozott nekem. - Mert tegyük fel, azt mondod, hogy "Igen, anya. Terhes vagyok!" Ez így oké, de ha rákérdez, hogy kitől van a gyerek, akkor mit fogsz csinálni?

- Mondom, hogy tőled. - mondtam egyszerűen, majd erősen dobogó szívvel figyeltem, ahogyan Sebastian leparkolt a szülőházam elé, ami előtt már alapból legalább tíz kocsi állt. - Jesszus. Készülj fel, mert nagy bevonulás lesz, ahogy nézem. - motyogtam, majd kikötöttem a biztonsági övemet, és kipattantam a kocsiból.

A csomagtartóhoz siettem, ahonnan Seb kivette a cuccokat, de egyiket sem adta a kezembe, hanem maga cipelte fel a sok lépcsőn, ami a bejárathoz vezetett. A családom, hogy is mondjam, elég tehetős. Valami híres felmenőnk van, aki aranyat bányászott, vagy micsoda, de ez engem egészen azóta hidegen hagy, mióta nem leléptem innen.

A ház, inkább már palota, négy emeletes volt, erkélyekkel, terasszal és óriási kerttel. Az egésznek régies beütése volt, mintha egy ókori filmbe csöppentem volna. A sövény, mint mindig, most is tökéletesre volt nyírva. A fákat ugyan az évszak miatt nem tarkították levelek, az a pár darab örökzöld elég jól feldobta az összhatást.