the cure is you - Sebastian Stan [Completed]

tag, you're it

Figyelem! Ez a rész elég erőteljesen tartalmaz erőszakot!

Mikor megláttam a Tyler arcára kiülő beteg vigyort, nem gondolkodtam tovább. Láttam, ahogy egyre jobban kezdi magát felhúzni. A kézfejét ökölbe szorította, és egész testében remegni kezdett. Ahogy a szemembe nézett, kirázott a hideg, és tudtam, hogy ez az utolsó esélyem megmenekülni a férfi karmai közül, mielőtt csinálna valami végzetes dolgot.

Felpattantam eddigi helyemről, majd a bejárati ajtó felé rohantam, miközben felkaptam a fogason lógó pulcsimat. Odaléptem az ajtóhoz, és rángatni kezdtem a kilincset, de Tyler felszerelt pluszba még néhány zárat, amiktől az ajtó nem engedett.

Hallottam, ahogy Tyler tesz néhány nehéz lépést felém, de még mindig a nappaliban tartózkodott. Úgy állt ott, amin aki nem bír megmozdulni. A tekintetet mámoros volt, és roppantul zavarodott. A szemöldökét idegesen felvonta, a száját is egyvonalba préselte, mikor rám pillantott.

Minden gyorsan történt. Nem volt sok lehetőségem kijutni ebből a házból, viszont van egy olyan kiút, amit még akkor találtam, mikor megvettem ezt a házat. Sprintelni kezdtem, át a nappalin, egészen a terasz ajtajáig. Kicsaptam az ajtót, ami hangosan ütközött neki a falnak.

Még mindig sötétség volt kinn, hiába léptünk át egy másik napba. A hajnali órákban nem sokan szoktak az emberek járkálni, ezért ha kiabáltam volna, akkor sem lett volna sok segítségem. Átfutottam az udvaron, a szomszéd kerítéséig, ami nagyjából két és fél méternek bizonyult.

Volt egy darab fa, ami már eléggé el volt korhadva, és amikor ideköltöztem, kivágattam. Csupán egy fél méteres tönk maradt meg az egykori égig érő fa helyén, de ez éppen kapóra jött nekem.

Rá álltam a fatönkre, és amikor nagyjából stabilan álltam, elrugaszkodtam a biztos pontról, és a kerítés tetejébe kapaszkodtam. Sokat járok, vagyis jártam a kondiba, ezért nem volt gondom azzal, hogy felhúzzam a testemet a fából készült kerítésen.

Mikor fenn ültem a tetején, megláttam amint Tyler kivágtatott a bejárati ajtón, ki az utcára, és fel-le nézelődött, hátha megpillant valahol. Hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem vesz észre, leugrottam a magaslatról, egyenesen a szomszéd virágos kertjébe, ahol a hideg évszaknak köszönhetően nincsenek virágok.

Végiglopóztam a ház fala mellett, majd kisétáltam a nyitva hagyott kapun, és magam mögött becsuktam azt. Fő a biztonság. Amint kiléptem az utcára, nem tudtam, hogy mihez kezdjek magammal. Kihez kellene most mennem?

Valószínűleg olyan sokáig álltam egy  helyben, gondolkodva, hogy Tyler észrevett, mivel egy erős kézfej kulcsolódott a csuklómra, és visszafelé kezdett húzni. Tyler hátra sem nézett, miközben végigráncigált a kihalt utcán. A másik, szabad kezemmel megpróbáltam lefejteni magamról a férfi ujjait, de túl gyengének bizonyultam.

Legnagyobb elkeseredésemben belekapaszkodtam az egyik villanyoszlopba, és egy hangosat kiáltottam, hátha valaki kijön a meleg, befűtött otthonából, és hív segítséget nekem.

- Segítség! - sikítottam rémülten, és újra megkíséreltem kiszakadni Tyler fogságából, megint sikertelenül. - Kérem, valaki segítsen! - jött rám a zokogás, és rázkódó vállal, teljesen elgyengülve kiáltottam.

- Kussolj már! - dörrent rám a férfi, mire ijedten kaptam levegőért. Ahogy rám nézett, egyszerűen borzasztó volt. Szemei pirosak voltak, ugyanakkor könnyezett. Vérben forgott a tekintete, mégis gyengének tűnt.

Ez egy olyan pillantás volt, ami a rémálmaimban fog kísérteni.

- Engedj el! - mondtam hisztérikus hangnemben, mire a férfi megtorpant, és lassan visszafordult felém. Elengedte a csuklómat, mire értetlenül néztem felé, de aztán rajöttem, hogy szabad vagyok, és futni kezdtem a közeli park felé.