to begin again

443 40 18
                                    


Kedves Rosie!

Igazából, nem tudom, hogy miért most kezdem el írni neked ezt a levelet, mivel körülbelül tíz perc múlva itthon lesztek, de most éreztem úgy, hogy össze tudtam szedni minden gondolatomat.

Szóval, amikor mondtad, hogy ne adjuk egymásnak tárgy ajándékot, akkor már eszembe jutott, hogy írok neked valamit, de nem olyan könnyű, mint amilyenre számítottam.

Mackie már legalább négy hete mondogatja, hogy kezdjem el, de csak azért se kezdtem el. Na, mindegy.

Szóval, ez most hosszú lesz, és szerintem jobb, ha leülsz, miközben olvasod, vagy mi.

Amikor először megláttalak már tudtam, hogy kellesz nekem. Annyira volt a kisugárzásod! Melletted nem voltam annyi félénk és visszahúzódó, amit amúgy akkor elég sokan megjegyeztek nekem. Akkoriban tudod, sok volt a baj otthon, és nem gondoltam, hogy valaki mellett valaha lehet majd nyugtom, aztán jöttél te.

Nem mondom, hogy felforgattad az életemet, de felforgattad az életemet. Először rossz értelemben tetted, utána viszont te jelentetted nekem a mindenséget, és a mai napig is csak téged szeretlek.

Életem legnagyobb hibája volt, hogy leléptem azzal a csajjal. Nem tudom, hogy mit gondoltam akkoriban. Hiszen te sokkal szebb és okosabb voltál, mint ő. Arról nem is beszélve, hogy végig, minden egyes nap, hozzád hasonlítottam őt. Hogy te mennyivel hangosabb vagy, hogy te mennyivel szókimondóbb vagy, és hogy te őszinte vagy...

Igen, elég hamar vége lett annak a kapcsolatnak, nem véletlenül.

Na, szóval utána volt egy kis szakasz az életemben, mikor nem randiztam senkivel, mivel csak rád tudtam gondolni. Nyilván tapadtak rám a nők, miután bekerültem az első Marvel filmbe.

Nem tagadom, hogy nem élveztem a lányok társaságát, de mindig ott motozott valami az agyamban, hogy melletted lenne a helyem.

Ez neked még nem meséltem, de azt hiszem, itt az ideje.

Amikor mondták a srácok, hogy dublőrre lenne szükség, talán én javasoltam, hogy hívjanak fel...

De esküszöm, hogy semmi rossz szándék nem volt benne, szimplán csak tudtam, hogy mennyire szeretnél egy akció filmben szerepelni, mint kaszkadőr, és úgy gondoltam, hogy miért is ne.

Anthony és Joe Russo egyből utána nézett, hogy ki is vagy te, és alkalmasnak találtak. Innen már csak úgy kellett rendezni a dolgokat, hogy neked semmi se legyen túl gyanús.

the cure is you - Sebastian Stan [Completed]Where stories live. Discover now