𝑳𝒖𝒎𝒐𝒔𝒓𝒂 𝑵𝒐𝒙 /*

XV. /*

Másnap reggel kapkodva ébredt. Maga sem értette, hogy aludhatta át az idegesítő ébresztőórája csengését, vagy hogy Ginny miért nem vágott neki egy párnát, mivel ugyanis ez szokása volt a vörös lánynak, ha sokáig kellett hallgatni barátnője vekkerét. Oldalra tekintett a kis éjjeliszekrényre. Pontban fél tíz. Még éppen lesz ideje, hogy rendbe szedje magát. Majd útközbe bekap valamit az egyik gyorsétteremből. Felöltözött, sötét farmert, hozzá galléros bézsszínű pulóvert vett fel; tökéletes mugli ruha. El is gondolkodott, hogy vajon Piton, mit fog viselni. Még megfésülködött, háromszor is megpróbálkozott valami egyszerű sminkkel, de minduntalan ocsmányra sikeredett-véleménye szerint. Így hát maradt a szokásos szempillaspirálnál, amivel kisebb szenvedések árán pár perc alatt kicsinosította magát. A parkba a Nap sugarai aranyló fénnyel simogatták a fákat. Ha kinézett valaki a kastély ódon ablakán át, biztosan úgy gondolta tavaszias lehet az idő. Viszont amikor Hermione kilépett az udvarra csalódnia kellett, mert a levegő ugyan olyan fagyosnak hatott, mint az elmúlt napok mindegyikén. Piton már várt rá a hoppanálási pontnál és egyik lábával ritmikusan dobogott, amíg csuklóján lévő órájára meredt. A férfi fekete farmert és ugyan olyan színű hasított zakót viselt. Mellkasán fehér ingét szabadon hagyta, a hideg ellenére nem gombolkozott be. Igazán elegánsnak és fessnek hatott.

Hermione vígan köszönt, mire Piton csak bólintott.

-Indulhatunk?

-Igen-válaszolta és belekarolt a férfi felé nyújtott karjába.

Megpördültek sarkukon és belehoppanáltak a pár pillanatnyi semmibe, hogy aztán egy zsúfolt utcához közeli sikátorban kössenek ki. Hermione szó nélkül követte tanárát, aki egy elhanyagolt virágbolt felé vette az irányt. Bent unott képű idős hölgy üldögélt, kezében gobelin és színes fonalak sokasága volt csuklója köré tekeredve. Körülötte akadt pár szép növény, de legtöbbjük szomorúan kiszáradtan hajtotta le fejét.

-Martha. - köszönt Piton, mire a tulaj meglepetten felmosolygott rá vastag szemüvegén át. Eddig észre se vette látogatóit, még az ajtó fölötti csengő sem zökkentette ki tevékenységéből.

-Perselus.-mosolyodott el- Ha jól sejtem nem hozzám jöttél.- a férfi bólintott. Már el is indult a nő mögötti ajtó irányába, de Martha egy kérdés erejéig még feltartóztatta. - Igazán bemutathatnál a bájos hölgynek? Ön biztosan Per kedvese. - nyújtotta kezét barátságosan a zavarodott Hermione felé. Mosolya és tolakodása McGalgonyt juttatták a fiatal boszorkány eszébe.

-Martha, bizonyára te is tudod ki a kisasszony. És nem - mély levegőt vett, hogy lenyugtassa magát - Ms. Granger a tanítványom.

Az idős hölgy csak mindet tudóan kuncogott egyet.

Martha azon kevés emberek közé tartozott, akik belelátott Piton lelkébe. Szavak nélkül is megértették egymást az öregasszonnyal. Kiskorában sokat vigyázott Perselusra. Mindig idehozta az anyja, amikor apja részegesen, alkoholtól túlhevülve tért haza, hogy szokása szerint övszíján keresztül vezesse le rajtuk dühét, amelyet szánalmas élete és nyomora okozott. Tehát itt töltötte majdnem minden délutánját, Martha szoknyája körül futkosva. Bár vér szerint nem voltak rokonok Perselus nagyon szerette, olyan volt neki, mint egy nagymama. Mindig finom süteményekkel, érdekes könyvekkel lepte meg a kis varázslót. Volt amikor társas játékozott vele amíg kiszolgált egy-egy vevőt, bár ez az időtöltés soha sem bizonyult olyan sikeresnek, mint az, amikor egy szamárfüles könyv láttán a fekete hajú kisfiú arcára őszinte, mindent elsöprő mosoly ült ki. És ezek a pillanatok igazán értékesek voltak, mivel Per-ahogy Martha mondana- egy visszahúzódó, szomorú, magányos fiúcska volt barátok híján.