𝑳𝒖𝒎𝒐𝒔𝒓𝒂 𝑵𝒐𝒙 /*

XVI. /*

Hermione Granger amint megérezte talpa alatt a fagyosan ropogó havat, hosszú, sietős léptekkel a kastély védelmet és biztonságot nyújtó falai felé iramodott. Lépteit még akkor sem vetette meg a hatalmas kapuajtóhoz érve, amikor meghallotta bájitaltanára hangját a messzeségbe veszni. A szavakat már nem tudta kivenni a süvítő szélben, így nem is biztosított azoknak különösebb jelentőséget. A meleg megcsapta bőrét és örömmel nyugtázta, hogy barátai a klubhelyiségen kívül tartózkodnak. Az ég már kezdett nyugtalanítóan sötétbe váltani, ami arról biztosította a lányt, hogy vihar van készülőben. A szobájába felérve gondosan kicsomagolta újonnan szerzett ruhácskáját, s majd mielőtt egy bűbáj segítségével a szekrényben lévő vállfák egyikére varázsolta volna, még egyszer megcsodálta a kéken hömpölygő selymes anyagot. Kabátján az apró hókristályok vízcseppekké avanzsálták magukat, így Hermione kénytelen volt még egy szárító bűbájt is elmormolni az ágyán heverő ruhadarab irányában. Később megszabadult aznapi öltözékétől, és mivel pulóverje hónalján egy félköríves izzadtságfolt szemtelenkedett, úgy döntött megérdemel egy frissítő zuhanyt. A hideg csempének dőlt, és hagyta, hogy a langyos víz lemossa a testére száradt veríték csíkokat. Hagyta, hogy göndör tincsei közé is beférkőzzenek a tisztító vízsugarak. Könnyei egyik pillanatról a másikra kezdtek el peregni, le egészen az ajkáig, ahonnan a zuhanykabin lefolyójába hullottak. Előző éjszaka egész végig Pitonon kattogott az agya, és egyre csak a férfi társasága után vágyakozott. Összegezve nem is lett volna akkora eget rengetően szörnyű a londoni kiruccanásuk. De Hermione, ha akart volna se tudott volna elsiklani az apró részletek felett. Először a kedves öregúr mondata fészkelte be magát fejébe és csöppnyi öröm döntötte el. Hát talán tanára a mogorva felszín ellenére tényleg büszke rá? Nem is csak, hogy az, még másoknak is büszkélkedik az ő csodabogár diákjával? – De a boszorkány szívéből az örömöt gyorsan ki is taszított egy másfajta, rosszat sejtető érzelem. Haragos volt tanárára. Soha nem közölte a lánnyal valós szándékait, s ez Hermione fantáziáját nem kis mértékben felbolygatta. A férfi egyszer közeledett hozzá, magához vonta, csókolta, ölelte, vele mosolygott és nevetett... Ezzel minduntalan elvarázsolta a fiatal boszorkányt. Másszor viszont lekezelően, olykor megalázóan bánt Grangerrel, s ez magát Hermionét felettébb módon idegesítette és felzaklatta. Aztán ma, mikor minden sínen van és olyan tökéletes, és úgy sétálnak karöltve az utcán, mint egy szerelmes gerlepár, elviszi a többi nője üzletébe. Ki tudja hány hölgyemény bevásárlási igényeit elégítette ott ki? – S ez volt csak Hermione legkisebb baja. Még talán szíven sem ütötte.

Kikászálódott a kádból és hóna alatt magára csavarta keményre mosott törölközőjét, hogy aztán gondolataiba mélyedve beszambázzon a hálóba. Csak így, ahogy volt, levetette magát a tollpaplanok közé, hogy sokadszorra is eldöntse: ő bizony nem akar semmit Pitontól. Végül egy szál semmiben a vizes anyaggal mély álomba szenderült baldachinos ágyában. Ginny Weasley suttogására ébredt, s összeszűkített szemmel próbált meg ráfókuszálni az ágya végén ülő vörös hajzuhatagra.

-Hát te meg?- kérdezte, míg álmosan kidörgölte a csipát szeme sarkából.

-Inkább vegyél fel valamit, és gyere vacsorázni, Harryék már lent várnak minket- dobott Hermione ölébe egy fekete farmert és egy vastag kötött mályva-szín pulóvert.- apropó Harry; nézd mit kaptam!

Arcán széles mosoly terült szét, ahogy dekoltázsa rejtekéből előhúzott egy ezüstös láncocskát. Alapjában véve semmi különös nem volt a nyakékben, csak egy egyszerű apró medál csüngött rajta.

-Gyere, nézd meg közelebbről!- intett izgatottan barátnője irányába és Hermione szeme elé nyomta a függő díszt alig pár milliméterre. A lány szeme előtt rögtön kirajzolódott egy mozgó kép a szerelmespárról, amint azok Fleur és Bill esküvőjén keringőt lejtenek. Már ekkor odáig voltak egymásért.