𝑳𝒖𝒎𝒐𝒔𝒓𝒂 𝑵𝒐𝒙 /*

XVII /*

-Te meg hol voltál?- kérdezte a vörös hajú lány, ahogy kikászálódott az ágyból. Kinyújtóztatta végtagjait, felkönyökölve megtámasztotta fejét és kérdőn fürkészte kócos barátnőjét.

-Segítesz összepakolni? Mindjárt indulunk Dracoval. – engedte el füle mellett a kérdést, és igyekezett nem belepirulni. Egy pálcaintéssel odavarázsolta paliszander szín bőröndjét és beletuszkolta az aktuális évszaknak megfelelő ruháit.

-Hermione- vonta fel szemöldökét- kérdeztem valamit.

A lány csak megforgatta a szemét: -nem lehetne, hogy később faggatsz ki? – gyorsan elmormogott egy gyűrődésgátló varázslatot a vállfáról lefejtett estélyire és azt is behajította a többi ruha tetejére.

-Te Pitonnal voltál!- sikkantott fel hirtelen Ginevra és felpattant.

-Nem, dehogy is...-indult el a fürdőszobába, hogy becsomagolja kis neszeszerét, és avégett is, hogy legalább így hátat fordíthatott leplezve céklabordóba váló pozsgáit.

-Ne hazudj nekem Hermione Granger.- ugrott talpra felelevenülten a lány, hogy kövesse barátnőjét a kis tisztálkodó helyiségbe, hogy kiszedjen belőle minden szaftos információt.

-Jó. Igen. És?- fordult oda ingerülten a másik és gyors léptekkel már sietett is vissza, hogy előkeresse gyöngyös kistáskáját, amit A Háború alatt is előszeretettel vett igénybe a jól sikerült tértágító bűbáj miatt, és persze, mert elegánsnak, feltűnésmentesnek hatott. – kérlek Ginny, beszéljük ezt meg máskor.

A vörös ezt elkönyvelte egy félsikernek, így visszasomfordált éjjeliszekrényéhez, hogy Hermione felé nyújtson egy gondosan összehajtogatott pergament. –Még tegnap este jött neked. Nyugi, nem bontottam fel. –adta át a levelet. Hermione először nagyon izgatott lett, hiszen mi van ha Piton küldte? Milyen romantikus... De utána felocsúdott az álmodozásból, mivel rájött, hogy az értelmetlenség netovábbja lett volna, hogy Piton ír neki egy levelet este, amikor ő is ott volt. Így hát óvatosan feltörte az aranyló pecsétet, amely semmilyen címert nem ábrázol, még csak alakzat sem volt belé nyomva, mivel a csillogó viaszt csak úgy, natura, rácsepegtették.

Kedves Hermione,

Sokszor megakad a szemem rajtad a könyvtárban. Tehetséges boszorkány lehetsz, mivel mindenki ezt mondja.

De bolond lennék nem említeni, hogy a szépséged a felkelő Napéval vetekszik.

Hermione értetlenül olvasta újra az ismeretlen kézírásból formált sorokat, de még így sem jött rá, hogy vajon ki lehet a titokzatos értelmi szerzője ennek az igen érdekes „szerelmes" üzenetnek. Mivel a hódoló nem írta alá a levelet. Végül úgy határozott, már így is késésben van és lesz még ideje ezen töprengeni, így inkább elrakta a fecnit és elbúcsúzott barátnőjétől, aki óva intette és még egyszer biztosította afelől, hogy nincs oka aggodalmaskodni-minden a legnagyobb rendben lesz, és ők tűkön ülve fogják visszavárni.

Hermione lesietett a szeszélyes lépcsőkön egyenesen a nagykapu felé, ahol szerencsétlenségére összefutott Hóborccal a kopogószellemmel, aki éppen egy mogorva portrét provokált. Az öreg, vaskos úr, idegesen ugrott fel réz szín asztalától, és kezében egy köteg gyűrött pergamennel úgy viharzott ki a képkeretből, hogy fellökte az útjába kerülő csontvázat. Hóborc diadalittasan felkacagott és átsuhant egy rojtos falikárpiton, hogy új „pajtásokra" leljen.

Kint Draco már messziről integetett a lánynak. A fiú hosszú fekete kabátot viselt, a hófödte tájban szinte elveszetté vált tejfölszőke hajkoronája.

A felhők dúsan hullatták pelyheiket és a nap csalogató sugarai egészen máshogy hatottak, mint bentről. A szél néha-néha belekapott Hermione borzas hajába, és egyre azon igyekezett, hogy orra ne bukjon a szeme elé tóduló hajtömeg miatt. Amikor végre kellő közelségben voltak Draco szorosan a karjába zárta és a bájcsevejüket követően megpördültek a sarkukon és a végtelenbe vesztek. Mikor a nagy fekete semmi kidobta őket az „új" Malfoy-kúria előtt, Hermione még a pillanatnyi hányingert keltő érzésről is megfeledkezett. Megigézve nézte a hosszú macskaköves hófödte utat, amely a hatalmas és előkelő barokk épület felé vezetett. A dúsan beültetett angol kertben, most a temérdek bokor és fa csupaszon tűrte a zord időjárást. Jobbra tőlük egy hatalmas tó, habjai felett aprólékosan faragott híd ívelt át.