𝑳𝒖𝒎𝒐𝒔𝒓𝒂 𝑵𝒐𝒙 /*

XXIII /*

Perselus Piton hatalmas csörömpölésre ébredt, de ahogy kinyitotta a szemét, rögvest elvakították a Nap éles sugarai. Mikor végre magához tért, ránézett az éjjeliszekrényén pihenő mugliórára ami pontosan delet mutatott. Lassan kikászálódott az ágyból, a helyére rakta a padlón heverő könyvét – biztosan elaludt olvasás közben. Még mielőtt felhúzhatta volna a ruháit, valaki hangosan dörömbölni kezdett a szoba ajtaján.

-Egy pillanat! – szólt ki mogorván és gyorsan magára kapta köntösét. Ujjaival végigszántott kócos haján és ajtót nyitott a látogatónak.

-Jobban vagy? – kérdezte a lányt, elhanyagolva azokat a formaságokat, mint a köszönés. Rosszallón futtatta végig a szemét Hermionén, aki hozzá hasonlóan egy hosszú, bolyhos köntöst viselt. A lány arca fakó volt, de még így is bájosan mosolygott a férfira.

-Igen.- sütötte le szemeit.-Bejöhetek? – Piton szélesebbre tárta az ajtót, majd visszaült az ágyára, és úgy várta, hogy a lány belekezdjen mondanivalójába.

-Ne haragudj. Én... én fogalmam sincs mi ütött belém tegnap. Soha nem szoktam így viselkedni.- hadarta a szavakat és idegesen fel-le járkált a szobában. Végül a férfi reakcióját várva, felpillantott rá. De Piton tüntetően ugyan olyan rosszallóan tekintett rá, mint amikor belépett az ajtón. – Nem fogsz mondani semmit?

-Nem hiszem, hogy a kedvedre való lenne a véleményem. Viszont én is hibás vagyok abban, ami történt. Nem kellett volna hagynom, hogy a sárga földig leidd magad. - válaszolta élesen.

Perceken keresztül feszülten tekintettek egymásra, majd végül Hermione törte meg a csendet.

-Ma átjönnek Kate nénikémék, úgyhogy nem hiszem, hogy megyünk akárhova is. – kis szünetet tartott, közben az ujjait tördelte és zavartan pislogott- de ha gondolod akkor este elmehetnénk sétálni... Ketten.

-Még átgondolom.- eresztett meg egy alig észrevehető félmosolyt és megütögette a mellette lévő helyet. A lány kapva-kapott az alkalmon és befészkelte magát a férfi mellé. Óvatosan a mellkasára hajtotta a fejét, és hagyta hogy Piton a haját cirógassa. Lágyan csókot lehelt a göndör fürtök közé és bár tudta, minden pillanat amit ilyen közelségben tölt el a lánnyal szabályellenes, mégsem érdekelte ez azokban a mámorító percekben. Egyedül a lány selymes bőrére, barackos illatára és megnyugtató légzésére koncentrált. Kintről a madarak csicsergése szűrődött be időnként és a félig nyitott teraszajtón Hobart langyos levegője. A Nap vígan sütött be az ablakon és az egész olyan idillinek hatott. Mintha csak ők ketten léteznének ebben a minutumban az egész sártekén. Hermione sem gondolta ezt másként. Ahogy a férfi mellkasa fel-le emelkedett egyre csak érezte, hogy saját szívverése gyorsul és hogy bármit megadna azért, hogy ez a pillanat örökké tartson. Ám mégis megzavarta őket valami, egy halk kopogtatás. A lány úgy röppent ki az ágyból, mintha ott se lett volna, majd egy gyors csókot lehelt a férfi arcára és a fürdőn keresztül távozott.

-Roger! – bólintott Perselus és leült a számára fenntartott helyre az asztalnál. Pár perccel később már Hermione is beviharzott az étkezőbe. Az asztalon már ott gőzölgött a forró leves, mellette különféle sültek és köretek. Ebéd után a nappaliban gyűltek össze, és úgy várták Marie testvérééket.

-Tölthetek esetleg valamit? Ezt a merlotot nemrég kaptuk, szabad? – kérdezte Mr.Grager és egy üveges bárszekrényből négy borospoharat készített az asztalra. Hermione még mielőtt apja kitöltötte volna a bort, jelezte hogy nem élne a lehetőséggel. Ezt Piton egy biccentéssel nyugtázta, ami fölött az édesanya nem siklott el, de nem is akarta szóvá tenni. Később Rogernek halaszthatatlan sürgős dolga akadt, az egyik pácienssel kapcsolatban, így kénytelen volt elugrani a rendelőbe. Marie addig otthon maradt a vendégekkel, bár nem sokkal később, neki is magukra kellett hagynia őket, mivel még sütni akart valamiféle süteményt Kate-ék érkezése előtt.