𝑳𝒖𝒎𝒐𝒔𝒓𝒂 𝑵𝒐𝒙 /*

XXVIII /*

Perselus

Perselus Piton még sokáig bámult a visszatükröződő üvegablakba, mintha valakit éppen figyelne. Azonban a könyvesboltba aligha volt valaki, igazából magával nézett farkasszemet. Egy pillanatra megtámaszkodott a kopottas ajtókeretben, hogy valamelyest észhez térjen és felfogja a történteket. Haja most kevésbé volt ápolt, mint évekkel később és arcán még pár csúnya pattanás is éktelenkedett. Megdörzsölte borostás állát és első útja a Szárnyas Vadkanba vezetett. Aberfort kecskéi rögvest megrohamozták, Krahács pedig a köpönyege rágcsálását addig nem hagyta abba, amíg gazdája meg nem jelent a pult mögött. Egy koszos törlőronggyal igyekezett tisztára pucolni egy söröskorsót, kisebb nagyobb sikerrel.

-A szokásos? – kérdezte felpillantva új, egyetlen vendégére.

Piton kérdőn bámult vissza rá, majd végül bólintott és leült az egyik sarokba. Nem sokára megkapta a Lángnyelv whiskeyét, hogy aztán befejezni se legyen ideje. Épp csak a szájához emelte a kétes tisztaságú poharat, amikor karjába leírhatatlanul szörnyű érzés vágott. Mintha forró késsel akarnának belőle kivágni egy darabot, és ez az érzés csak erősödött az idő múlásával. Végül nem látta értelmét tiltakozni, pedig a legkevésbé sem kívánta látni azt a vérszomjas bolond varázslót.

Roxmorts egyik kis sikátorában ami elég takarást adott a kíváncsiskodó szemek elől, pálcája hegyét alkarjának nyomta és már el is tűnt.

Lassan a trónterembe lépkedett, meghajolt egykori ura előtt, s görbe orra a padló burkolatát súrolta.

-Perselus, vannak hírek a Roxfortból?

-Nem Nagyúr. Nem tudok Dumbledore mesterkedik-e valamiben. De igyekszem kideríteni mik a szándékai.

-Helyes, helyes.- simított végig Nagini nyálkás testén. Az ember gerincén borzongás futott végig egy ilyen bestia láttán, de Perselus már eleget látta és a szerencsétlennek a méregtől csöpögő fogai lettek volna a végzete ha...

Voldemortnak nem volt más egyébb kérdése, így szabadon távozhatott a hátborzongató birtokról.

A Fonó-sori házában az ágynak esett és meredten bámulta a penészfoltos plafont. Hiányzott neki a lány, hogyne hiányzott volna. Majd meghalt abba, hogy nem tudta hol van. Magát okolta a rejtélyes eltűnéséért, és már annyi folt éktelenkedett mocskos lelkén, hogy a lány halálával képtelen lett volna együtt élni. Mégis úgy gondolta, csodálatos volt ez a pár hónap amit vele töltött és ha tárt karokkal várná a kaszás akkor is boldog lenne, hiszen az övé volt a legcsodálatosabb nő az egész földön. Nem csak megkedvelte, hanem bele is szeretett az idegesítő tudálékos fruskába. Felpezsdült a vére és izgalomba jött, amikor vele veszekedett. Még Minervánál is jobb veszekedő partnernek bizonyult, a temérdek érve miatt amit a saját álláspontja mellett sorakoztatott fel. Aztán persze kinek ne tetszene egy fiatal boszorkány formás idomokkal, pisze orral és veséig hatoló csokoládébarna szemekkel. Nem beszélve a kiemelkedő intelligenciájáról, amivel elsőéves kora óta az őrületbe kergette a férfit.

Ki hitte, hogy egyszer egyásba szeretnek? Valószínűleg senki és pont ezért volt annyira különös. Először Perselus sem hitte el, hogy mit érez. Ez lenne a szerelem? Feláldozni mindent egy olyan nőért mint Hermione, gondolkodás nélkül megtette volna. Először bosszantotta a lány, aki minden nyűgje ellenére kiállt vele szemben és nem futamodott meg. Aztán kívánni kezdte, hiányolta ha nem keverdnek heves szóváltásba. Megkívánta az egyik tanítványát, ez akkora bűn lenne? Régen még úgy gondolta, de mára már tett erre, egyszer a nyomorult élete során ő is lehet önző nem de?!

A napjai gyorsan teltek aggódással és kimerültséggel tarkítva. Amikor éppen unatkozot az idejét a laborban tengette, különböző főzetek elkészítésével. Nem sokára a Roxfort professzora lesz, ebből fakadóan hetente találkozott Albussal is.