𝑳𝒖𝒎𝒐𝒔𝒓𝒂 𝑵𝒐𝒙 /*

I. /* Bevezető - Hónapokkal később

𝕄ég sokáig ott állt az ablakban, és nézett a távolodó alak után, míg kinn sűrű pelyhekben hullott a hó. Ha a Griffendéles időérzéke nem csalt, fél óra elteltével, remegő lábakkal a burgundivörös kanapéhoz sétált. Térdeit mellkasához vonta és a Mrs. Weasley-től karácsonyra kötött takaróval beburkolta meggyötört és fáradt testét. A kandallóban a vidáman pattogó tűz kialudni látszott, mire Hermione Grangert elnyomta az álom csak úgy, mint a körülötte lévő s békésen horkoló portrékat.

Másnap korán ébredt, és ezért köszönetet mondott, hogy barátai nem látták ebben az állapotában. Lábujjhegyen felsietett a lányok hálókörletébe, hogy letusoljon és viszonylag rendbe szedje magát. Kusza göndör tincseit, (melyek az év minden napján külön életet éltek) füle mögé igazította. Elmormogott egy varázslatot, hogy ne vörös és karikás szemekkel kelljen megkezdenie a hét második napját. Kilépett a Kövér Dáma portréján s a Nagyterembe sietett. Még csak kevesen gyűltek össze ott, így a fiatal boszorkány barátai nélkül kezdte el a reggelit a Griffendél hosszú asztalánál. A sütőtöklét tartalmazó serlegéhez a bájitaltan könyvét támasztotta, hogy amíg magába erőlteti a pirítósát az első órára fel tudjon készülni (mivel úgy vélte a RAVASZ-ra való tekintettel valaki biztosan helyettesíteni fogja a zsíros hajú professzort). Az Amortentia receptjének sorait rótták a mogyoróbarna szemek, amikor tulajdonosuk meghallotta háta mögül az aggódó Ginny Weasley hangját. A gyönyörű vörös varázsló Harry kezét szorítva sietett barátnője felé mögöttük pedig Ron szaporázta a lépteit. Felrótta a könyvébe merült boszorkánynak, hogy mennyire megijedtek amikor este nem tért vissza a Griffendél körletébe, s reggel sem találták baldachinos ágyában. Hermione mentőövként a szokásos „könyvtárban voltam"-ot vetette be. Bár tudta, nem szép dolog eltitkolni az igazat legjobb barátnője elől, de nem érezte fairnak a professzorral szemben sem, ha bevallja az igazat. Hiszen nem lett volna korrekt ha elmondja, hogy este sokáig időzött a bájital teremben, mivel "különórája" elhúzódott amikor az éjfekete szemű Professzor megkapta azt a bizonyos levelet...

Reggeli után, mikor mindenki elfogyasztotta a kívánt ételt az első órájukra siettek. A pince felé vették az irányt a kanyargós de annál inkább szeszélyes lépcsőkön át. Orrukat a sötét tölgyfaajtóhoz érve megcsapta a megszokott dohszag.

Ma a mindennapos talársuhogás és a faajtó csapódása elmaradt. Ehelyett McGalagony Igazgató asszony lépett ki a bájital tanteremből smaragd selyem talárjában. Félhold alakú szemüvege felett a diákok sokaságát fürkészte, de csak Hermione arca nem tükrözött semmiféle meglepődést a többiekével szemben. A kiváló boszorkány tudta egyedül, hogy Piton Professzor miért nem tartja meg az órájukat. Cifra szavakkal átkozta magában a Mágiaügyi Minisztert akinek jóvoltából, most nem tud az általa példaképül szolgáló tanárral tanulni. Nagy szívfájdalom volt neki, hogy a Professzort távozásra késztették, legalábbis addig amíg ki nem derül, hogy igazából Dumbledore kéme volt és nem Voldemorté. Ő tudta és hitte, hogy tanára mindig is a jó oldalon állt.

A mindig rideg és lenéző tekinteteket lövellő professzor tudott megértő és kedves is lenni a maga módján. Hiszen amikor Hermione különórákat vett tőle (McGalagony Professzor asszony kérésére) bájitaltanból, hogy a hőn vágyott Bájitalmesterképző Egyetemre felvételt nyerhessen, jobban megismerhette Perselust. Ki olykor merev stílusát és goromba viselkedését levetkőzve arra törekedett, hogy a fiatal boszorkány kire igazán büszke volt (még ha úgy is határozott, hogy soha sem mondja ki) elérje álmait. Úgy vélte az okoskodó könyvmolynak ki mindig mindent jobban tud mindenkinél, megvannak a képességei, hogy az évek során Európa egyik legjobb bájitalmesterévé váljon, akárcsak Ő maga.

Míg Hermionét roppantul aggasztotta a sötét taláros távolléte, addig a fiatal varázslók le sem tagadhatták volna, hogy repesnek az örömtől, amiért végre megszabadultak a vén denevértől. Egyedül a Mardekár ház lakosai ijedtek meg, ugyanis nem akartak házvezető nélkül maradni, de úgy vélték inkább választják ezt az opciót, minthogy valamelyik szélhámos álljon házuk elébe, mint Flitwick vagy a tanári kar többi félnótása. Az igazat megvallva, ezt az álláspontot leginkább a tejföl szőke Malfoy sarj képviselte.

Amikor a többi órának vége lett, Hermione barátait meg sem várva sietett ki SVK órájáról és a könyvtár felé vette az irányt. Útközben összefutott Félig Fejnélküli Nickkel, de a fiatal boszorkány gondolataiba merülve visszaköszönni is elfelejtett a mellette ellebegő alaknak, mit rosszalló tekintetek kísértek a jelenlévő portréktól. A könyvtárba érve befészkelte magát kedvenc sarkába ahová magával vitte Tinctor és Libatius Bájitaltan haladóknak könyvét.

De fejéből nem tudta kiverni Professzorát. Dühös volt rá is, amiért nem tud neki segíteni. Persze nem a RAVASZ-tól félt, hiszen a Háború előtt, mikor a három barát együtt bujkált, napjait a Horcruxok elpusztításán kívül a tanulásnak szentelte. Inkább félt a felvételitől, amelyhez rettentően magas pontszámok kellettek.

Rá kellett jönnie, hogy nem csak ez aggasztja, hiszen tanárával rengeteg dolgot meg tudott beszélni (még ha az közben a szemeit sem emelte a lányra a dolgozatok javítása közben), amikor az egymásba habarodott Harryvel és Ginnyvel nem, Ron meg hát az Ron (akivel nemrég szerelme is véget ért).

Hasonlítottak egymásra, Hermione is elvesztette szüleit még ha csak átvitt értelemben is, akárcsak Piton. Tudni illik a lány azóta sem vette le róluk az Exmemoriam bűbájt. Hiszen a hetedév elkezdése előtti időszakban éjt nappallá téve Madam Pomfreynak segített a sebesültek ápolásában.

S a könyv bőrkötését markolászva megfogalmazódott benne: Vajon még látom valaha őket? Itt gondolt szüleire, s Tanárára akit valószínűleg éppen ebben a percben a Wizengamot tagjai hallgattak ki.

Amikor az Varázsló-és Boszorkányképző Szakiskola hatalmas bronzharangja elkongatta az éjfélt, ezzel megzavarva a bagolyházban pihenő megannyi fáradt kis postást, Hermione szemére az álom leple úgy hullt, mint ahogyan a zúzmarás ablakon túli trollok lakta hegyekre a jégkristályos hópelyhek.