𝑳𝒖𝒎𝒐𝒔𝒓𝒂 𝑵𝒐𝒙 /*

VIII. /*

Piton napja zökkenőmentesen telt, leszámítva azt a pár Hugrabuggos másodévest, akiktől sikerült levonnia harminc pontot, amiért a folyosón futkároztak. Mivel aznap kevés órája volt, szabad perceit a folyosón járőrözve, de leginkább lakosztályában töltötte. Napközben nem is látta Hermionét, vagyis ha jobban visszaemlékszik nem sokkal ebédidő után látta az arany triót az udvarra sietni.

Nem sokat aludt az éjszaka, mire visszaért a szobájába már hajnalodott. A mágikus ablakokon a felderengő nap első sugarai világítottak be, amikor az aligha egy órás szundításából feleszmélt. Megint elaludt az íróasztala felett.

Ebéd után már egy tanórát sem kellett megtartania, amiért áldotta Minervát. Nem lett volna kedve még egy ostoba elsős csoporthoz, akiknek hiába magyarázza, hogy mi a fészkes fenét kapnak ha ürömteába őrölt aszfodéloszgyökeret kevernek, valószínűleg huszadszorra sem értették volna meg, akár Potter.

A délután olvasgatott, és a jövőbeli, de annál inkább életbe vágó tervén gondolkozott. Most, hogy már nincs Voldemort, nem kellett attól tartania, hogy rátalál, „Az árulóra". De attól annál inkább félt, hogy kudarcba fullad a terve.

Az egész egy lehetetlen időutazáson alapult. Egy időnyerővel semmire sem ment volna, ha el is jut vele, akkor is bujkálnia kellett volna, nehogy valaki észrevegye, így az egész ötlet értelmét vesztette. Kellett egy főzet. Egy főzet, aminek hatására átveheti akkori önmaga szerepét egy kis időre az adott korban, hogy elsimítsa az ügyet, ami okából érkezett. Egyszerűen csak meg kell innia a főzetet, erősen koncentrálni kell a korra és dehoppanálni. Amint megérkezik, a múltbeli énje megszűnik létezni és a kívánt, bár korlátozott idő alatt a helyébe léphet. Legalábbis ebben reménykedett. Az ő oka nagyon egyszerű volt: egy könyv Royalty Pénelopé Charles-tól. A Nagyúr elpusztította a tulajdonosával együtt, mert félte, hogy a könyv nagyobb hatalmat adhat egy olyan kezébe, aki olvassa, mint amekkora neki valaha is megadatott. Csak azzal nem számolt, hogy a könyvből több példány is készült. Összesen hat saját kézírású példányt rejtett el a világ minden táján Phénelopé, hogy az arra méltóak megtalálják és megtanulják belőle a sötét mágiának azon fokát, ahol természetfeletti erőket is uralhatnak. De az összes könyvben volt egy kapocs, egy rejtvény, ami a társkönyvek helyét jelölte. Pitonnak meg kell találnia a könyvet, még mielőtt Voldemort kezei által az enyészetté vált volna, hogy rájöjjön a többi vészjósló írás hollétére. Előbb-utóbb a többire rálelnek, és ha rossz kezekbe kerül, akkor az az egy ember képes lesz nagyobb pusztítást végeznie a mágusok világában, mint magának Voldemortnak sikerült. Viszont Piton azon okból kifolyólag áldotta a szerencséjét, de leginkább bravúros színészi és okklumentori képességeit, amiért a Sötét Nagyúr megbízott benne, és elmondta CSAKIS NEKI, hogy miért ennyire fontos ő nagyságának, hogy a könyv ne létezzen. Viszont Piton arra soha nem jött rá, hogy mikor megtalálták a könyvet, miért nem olvasta maga Voldemort. Vajon akadt, amitől a világ egyik legnagyobb mágusa is tartott? Félt talán ettől a fajta mágiától? Nos, fogalma sem volt.

Perselus éppen vacsora előtt fejezte be a főzet fejlesztéseinek lépéseinek körmölését, be kellett vallania, hogy az évek során egyszer sem állt szemben ilyen kihívással bájitalok terén. Úgy döntött, hogy majd étkezés után összecsomagol, hiszen csak pizsamára, pár fehérneműre és a dísztalárra lesz szüksége, mivel Minerva a lelkére kötötte, hogy fel ne merje húzni a mindennapi egyenruháját.

A Nagyterembe mielőtt beért, még levont öt pontot egy megszeppent elsőéves Griffendélestől, amiért véletlenül olvasás közbe nekisétált. Amikor belépett, tekintete először a Griffendél hosszú asztala felé siklott, de nem találta azt akit keresett, ezért helyet foglalt Minerva mellett. Tudta, hogy ma este valószínűleg még egyszer vacsorameghívást kap, de ennek ellenére a tányérjára szedett kettőt a kedvenc steak-jéből. Mikor végzett, szólt az igazgató asszonynak, hogy indulásuk nemsokára esedékes.