𝑳𝒖𝒎𝒐𝒔𝒓𝒂 𝑵𝒐𝒙 /*

XXI /*

Már zavaróan nagy volt a csend, és Hermione rettentően kínosan érezte magát. Hirtelen jött ötletként rákérdezett a múlt heti házidolgozatára, amit még a tanár nem adott ki, bár Hermione sejtette, hogy már kijavította őket.

-Itt nem a tanárod vagyok.- a férfi is meglepődött saját szavain és inkább a kandalló felé fordította a tekintetét. Hermione pedig fülig vörösödött és lesütött szemmel egy rettentő érdekesnek bizonyuló pontot kezdett fixírozni zokniján. Tudta, hogy Piton nem közömbös felé és azt is, hogy a „kapcsolatuk" az utóbbi időben nem valami ragyogó, sőt soha nem volt az, de meglepte a férfi szabadszájúsága. Lehet a whiskey...

Mégis kissé feltüzelte és egyre kezdte zavarni a közöttük lévő hely, de úgy döntött nem fog kezdeményezni amíg a férfi nem lép.

-Lehet egy kérdésem? – szólalt meg egy kis idő múlva, de még mindig a kötöttük lévő űrbe révedt.

-Már meg sem lepődöm.- felelte gúnyosan. Még mindig magát szidta az előbbi szólásáért. „Itt nem a tanárod vagyok". Fejében egy kis hang rajta nevetett, kigúnyolta és azt kérdezgette „akkor mi vagy ha nem a tanárja Perselus? Nem érdemled meg őt, hiszen csak bántod." Magára kiabált volna, -hogy hallgass- de akkor a lány biztosan elmeháborodottnak vélte volna.

-Egyszer úgy harmadik közepén Lupin professzor – itt elcsuklott a hangja és eszébe jutott a férfi földön heverő élettelen teste és Tonksé. Egymás kezét fogták. A kisfiuk szebb jövőjéért áldozták az életüket, pedig jó emberek voltak. Csak úgy, mint a többiek akik a háborúban a gonosz ellen harcoltak. Már nem hagyta, hogy Fred képe is a szeme elé kússzon, mert akkor biztosan elsírta volna magát, így mély levegőt vett és folytatta. Idő közben a férfi végre felé fordult és érdeklődve figyelte a lányt. – tartott egy órát a mumusokról. Te találkoztál már szemtől szemben mumussal?

Piton felhorkant.- Igen.

-Neked... Neked milyen alakot öltött?

Piton a világért sem vallotta volna be, hogy a mumus minden egyes alkalommal, amikor felnőtt korában találkozott eggyel Evans alakjába bújt és üvöltött vele, amiért hagyta meghalni. Ezért is nem szívlelte ezeket a lényeket, mert az ilyen esetek után hetekig mély depresszióba zuhant, hiába tudta hogy az nem az igazi Lily, mert az igazi Lily sosem tenne ilyet vele. Legalábbis remélte.

-Anyámat láttam meghalni.- mondta el inkább az iskolás évei alatti legnagyobb félelmét. Amikor tizenhárom évesen odaállt a szekrény elé minden griffendéles nevetett és mutogatott a kisfiúra. Mind azt hitték, hogy Potterék fognak kilépni rajta, de amikor a szekrényajtón egy törékeny nő hullott ki szó szerint, mindenki szájáról lefagyott a mosoly. Perselus meg csak állt ott, de ahogy minden normális ember, ő sem tudta volna nevetségessé tenni ezt a szituációt. Ki is lett volna képes rá? Onnantól elkönyvelte, befejezte a mumusokkal való kísérletezgetést, de a Nagyúr parancsára újra és újra akadtak megbízások amik során szembe találta magát egy ilyen lénnyel, és legnagyobb meglepetésére egy idő után az már nem az anyja, hanem halott szerelme alakját öltötte fel.

Hermione nem érezte úgy, hogy faggatnia kellene a férfit, ezért csak csendben megszorította a karját. Piton izmai kissé megfeszültek, majd pár perc múlva ellazult és újra a boszorkányra nézett. – Neked milyen alakot öltött?

Hermione elpirult kissé.- Elég nevetséges volt, de közel sem annyira, mint Neville-é.- Piton szúrósan nézett rá, mire nevetve folytatta.- McGalagony lépett ki a szekrényből. Először fogalmam sem volt, hogy miért félnék tőle, aztán közölte, hogy mindenből megbuktam.- így visszagondolva Hermione kínosnak, egyben viccesnek találta a helyzetet. – Képzelheted. Mindenki kígyókat, bogarakat, Harry dementort látott, én meg a tanárnőt.