𝑳𝒖𝒎𝒐𝒔𝒓𝒂 𝑵𝒐𝒙 /*

XXVII.

Hermione

Mikor Hermione újra magához tért, kezdtek visszaszivárogni az elmúlt nap eseményei és egyre kétségbeesetebb és szomorúbb lett. Fogalma sem volt, hogy hogy fog hazajutni, ha egyáltalán lesz rá lehetősége. De a leginkább az aggasztotta, hogy fogalma sem volt, mi törént Pitonnal. Hiszen abban biztos volt, hogy itt nem lehet. Akkor most mellette feküdne az egyik betegágyon hófehér paplanba bugyolálva.

-Felébredtél kedveském? – köszöntötte egy bájos női hang, majd a kezébe nyomott pár szem pirulát.- ezt vedd be szépen, majd segít hogy elmúljon a fejfájásod.

Hermione megtapogatta a homlokát és rá kellett jönnie, hogy nem valami migrén gyötri, hanem egy hatalmas púp éktelenkedik a fején. Nem volt ideje megköszönni a gyógyszert, mivel pillanatokon belül kitárult a gyengélkedő ajtaja. Egy fiatal asszony lépett be, megszokott talárját viselte, de kontyozott haja most le volt engedve, így hullámosan keretezve fiatal, vidám arcát. Minerva McGalagony gyönyörű nő volt, a maga fénykorában. Mellette Albus lépkedett aki már sokkalta hasonlított jövőbeli önmagára. Bár őszes szakálla még aligha verdeste mellkasát, arcán már megjelentek az első ráncocskák, de a szemében már akkor megvolt az a különös huncut csillogás.

-Jobban van Granger kisasszony? – kérdezte mosolyogva.

-Igen Albus... Uram.- javította ki magát. Az igazgató anno megkérte, hogy tegezze és már akkor is nehéz volt megszoknia ezt. Most még milyen nehéz lesz visszaszoknia a magázásra.

-Tegnap nem volt alkalmunk kideríteni, hogy hogyan került az iskolánkba. Ha lenne kedves?

-Perselus...

-Ismeri Mr. Pitont? – érdeklődött Minerva.

-Nem ezt a Perselust, vagyis de, egy sokkal későbbi énjét. Tudja McGalagony professzor én is a maga házába járok... vagyis fogok járni. – kicsit elgondolkozott, hiszen nem akart véletlenül sem semmi olyat említeni, ami később befolyásolná a jövőt.- Perselus és én egy fontos ügyön dolgoztunk, és ezért akartunk visszautazni az időben, de úgy néz ki nem ugyan ott kötöttünk ki.- mondta szomorkásan.

-Te ezt elhiszed Albus? – háborodott fel a nő.

-Minerva kérlek. A kisasszony bizonyára be is tudja bizonyítani az igazát. Szabad?

Hermione bólintott. Kissé feljebb tornázta magát az ágyon, és mielőtt az igazgató belépett volna az elméjébe, gyorsan felhúzta a falait azok köré az emlékei köré, amik nagyban befolyásolhatják az elkövetkezendő évtizedeket, és nem feltétlen jó értelemben.

Megmutatta Dumbledorenak amikor megkapta a levelét a Roxfortból. Hogy mennyire örült amikor a Teszleksüveg a Griffendél házba ossztotta. Majd azt a pillanatot is, amikor Albus megkérte, hogy tegeződjenek, és hogy őt ezzel mennyire zavartba hozta. Érezte, hogy az igazgató megpróbálja áttörni a falakat, de csak gyenge lökésekell.

-Biztos vagyok benne, hogy nagyon megharagudna rám Dumbledore professzor a későbbiekben, ha megmutatnám ezeket az emlékeket. – mosolyodott el, mire a férfi bólintott.

-És mivel jöttetek ide Perselussal? Illetve jöttél? – váltott tegezésre, ami kissé megnyugtatta a feszélyezett boszorkányt.

-Az időnyerővel. Amit McGalagony professzortól kaptam. – Minerva hitetlenkedve bámult rá, de mivel Albus elhitte a lány szavát ő is megpróbált bízni benne.

-Ami azt illeti, nem sikerült még befejeznem a szerkentyűt, de reméljük ezesetben hamarosan haza tudjuk juttatni. Addig is hogy ne keltsünk feltűnést a Roxfortban fogsz tanulni.- majd a mellette álló nő felé fordult- Minerva ha délutánra jobban érzi magát a kisasszony, menjetek el bevásárolni neki. Írjátok az iskola számlájára.