Sorrow |Tetsutetsu Fanfiction - Befejezett|

33. Fejezet

Másnap délelőtt Tetsuval sétálni mentünk a városba. Gondolkodtunk azon, hogy a kutyust is elhozzuk, hogy tudjon levegőzni, azonban végül elvetettük ezt az ötletet. Helyette otthon hagytuk őt Tetsu anyukájával.
  Barátom szorosan fogtuk egymás kezét, miközben sétáltunk a délutáni időben. Hála égnek a hó nem esett, így nem volt annyira hideg. 

  - Kitaláltál már egy nevet a kiskutyának? - kérdeztem rá.

  - Nem, még nem - sóhajtott - majd valamikor kitalálok neki - nézett az égre, majd le rám - Neked esetleg van ötleted hozzá?

  - Én nem nagyon gondolkodtam rajta, mert szeretném, ha te adnál neki nevet, hiszen a tiéd.

  - Nehéz egy jó nevet kitalálni - sóhajtott nagyot, miközben szorosabban fogta a kezemet.

  - Elhiszem, de mégis kell neki adnod végül - szóltam kedvesen.

  - Igen, igen tudom, hiszen meg kell tanítanom neki, hogy arra hallgasson majd. Csak semmi se jut eszembe.

  - Akkor majd kitalálunk közösen egyet - mosolyogtam rá.

  - Jó - viszonozta a mosolyomat, majd adott egy puszit a fejemre.

Amint ez megtörtént, Tetsu hirtelen megállt, és megdermedt. Felnéztem arcára, és szemeivel egy adott irányba nézett. Jómagam abba az irányba vezettem a tekintetem, és szinte lefagytam. Egyszerre jelent meg bennem az értetlenség, a harag és az undor.
  A szőke hajú fiú egyre közelebb került hozzánk, a barna hajú lánnyal, akivel volt. Kezük össze volt kulcsolva, és amint ők is észrevettek minket, kicsit se inogtak meg, mindössze a fiú feltűnően nézett engem. Egyre közelebb és közelebb kerültek, míg végül e nem következett az, hogy megállta előttünk.

  - Hellosztok - szólalt meg Monoma, nekem pedig összeugrott a gyomrom.

  - Mi a jó frászt keresel itt? - kerekedett el Tetsu szeme.

  - Apámat hazahívták az oszakai rokonok, mert velük szerettek volna ünnepelni. Szóval hazajöttünk az ünnepekre, de holnap megyünk vissza - szólt normálisan, minta mi sem történt volna - Szia Nagu - nézett rám mosolyogva.

Akkora düh keletkezett bennem, hogy közelebb léptem, és pofonra emeltem a kezemet, de Tetsu lefogta a kezemet, és erősen megszorította és nem engedte, hogy megüssem Monomat.

  - Hey! - szólalt meg a barna hajú lány, külföldi akcentussal. Nagyszerű, nem beszéli a nyelvet.

  - Te most komolyan megakartál ütni? - kerekedett el Monoma szeme.

  - Te rohadt nagy szemét! Elhitetted velem, hogy így szeretsz, úgy szeretsz, aztán ahogy kimész már barátnőd lesz? - néztem rá fájóan.

  - Ti is összejöttetek - vágott vissza pofátlanul.

   - Én pedig közöltem veled, hogy hosszú hetek óta nem éreztem már semmit szinte, amikor elmentetek! Mindössze nem értem, miképp lehetsz ennyire szemét! Nem kellett volna hazudnod, mondtad volna, hogy nem érzel már semmit, én is megmondtam neked!

  - Éreztem, de muszáj volt elfelejtenem téged - vont vállat - Sikerült - nézett a barátnőjére, aki rettentően szép volt - Ő Rebecca, és az osztálytársam.

  - És a barátnőd - tette hozzá Tetsu.

  - Ja, igen. A barátnőm is - mosolygott Monoma - Ahogy látom szépen összejöttetek. 

  - Mintha lenne hozzá közöd - szólt lenézően Tetsu.

  - Maradj már, nem érdekel, hogy mi van veletek - váltott át komorabb hangstílusba - Szépen összeilletek. A két depressziós.

  - Mi van? - bukott ki belőlem.

  - A rinyagép csaj - nézett rám - És a világfájdalmas srác - nézett Tetsura.

  - Oké, engem csesztess, nem érdekel. De hagyd már őt békén - védett meg Tetsu - Eddig védelmező voltál vele szemben, akkor mi lett veled, baromarcú?

 - Kiszerettem belőle - vont vállat.

  - Húzz a francba - szólt rá Tetsu.

  - Mert ha nem, akkor mi lesz? - kérdezte Monoma - Mondjatok akármit, nem érdekel. Te pedig Tetsutetsu, ne szólj be. Rohadtul elegem volt már belőled, ne kezd elölről ezt az egész balhét.

  - Én ne kezdjem? - emelte meg Tetsu a hangját - Te bántottad őt, te szemétláda! Hazudtál neki, folyamatosan bántottad lelkileg és átverted! Rohadj meg, de komolyan! Annyira utállak téged!

  - Én is téged - vágott vissza Monoma - Egyáltalán minek élsz m...

  - Kurva sürgősen takarodj vissza Amerikába, és soha többé ne gyere ide, te arcátlan féreg! - indultam meg Monoma felé, azonban a barátnője elhúzta őt előlem - Senkinek nem hiányzol, senki se kíváncsi rád, szóval jobb, ha nem is mutatkozol az utcán! - emeltem meg a hangomat.

Monoma csak arcon röhögött, és mivel a barátnője nem tudta, hogy mi a helyzet, csak értetlenül nézett ránk. Megkérdezte Monomatól, hogy mégis mi történt, mire angolul elmondta neki, hogy semmi érdekes, és elmentek. Ott hagytak minket. Pedig legszívesebben kilőktem volna őt egy kocsi elé. Sőt, egy egész megvadult állatcsorda elé.
  Miután Monomaék elmentek, Tetsura néztem, akinek megtört volt a tekintete. A szívem kettéhasadt abban a pillanatban és a pokolra kívántam Monomat.

  - Baba - szóltam halkan, miközben megsimogattam az arcát, és adtam egy puszit az arcára - ugye tudod, hogy nem számít az ő szava? Rohadtul nem számít.

  - Basszus - pislogott Tetsu felfelé.

  - Utána menjek? Agyonverjem? - néztem rá dühösen - Törjem be az orrát? Vagy lökjem ki a kocsik elé?

  - Picur, hagyd - szólt halkan - Aranyos vagy, hogy ezeket akarod tenni, de  felesleges. Ettől még nem lesz jobb ember - suttogta, majd adott egy puszit a homlokomra - Tudom, hogy nem számít az ő szava, nem is adok rá, csak...Csak ez kicsit szíven ütött, de jól leszek. Csak menjünk haza, és bújjunk össze.

  - Amit csak szeretnél! Csinálok neked ennivalót is, vagy habos fürdőt! Vagy bármit, amit szeretnél!

  - Csak bújjunk össze. Oké? - suttogta.

  - Jó... - néztem rá aggódva.

Ő egy apró mosolyt húzott az ajkaira, majd lehajolt és adott egy csókot ajkaimra.

  - Jobban leszek...Ígérem - döntötte össze a homlokunkat - Csak menjünk haza, és legyünk kettesben. Nekem már az sokat segít - adott újabb csókot.

  - Akkor segítek, amennyit csak tudok - öleltem meg szorosan - Nagyon szeretlek téged, és rettentően fontos a létezésed az életben! Magad miatt is, anyukád miatt is, a barátaid miatt is, és miattam is. Ezt sose feledd, hogy nem vagy már egyedül, veled vagyunk. legyen akármi, jó?

  - Jó. Én is szeretlek, és köszönöm - puszilta meg a fejemet, a sapkán keresztül - Picur...

  - Hm?

  - Együtt töltöd velem a szilvesztert? - kérdezte kedvesen.

  - Persze - bújtam hozzá szorosan.

Ő válasz helyett csak magához szorított, én pedig próbáltam kiiktatni magamból az előbbi pillanatokat Monoma miatt, teljesen kizárni őt a fejemben, és csak azt tartani számon, hogy Tetsunak szüksége van rám, én pedig nem hagyom őt magára. Soha többé.