Sorrow |Tetsutetsu Fanfiction - Befejezett|

1. Fejezet

Másnap reggel Monomaval mentem az iskolába. Apróságokról beszéltünk, valamint arról, hogy hétvégén csinálunk-e valamit. Míg erről beszélgettünk, észre se vettük, hogy az iskolához értünk. Az első óránk angol volt, ahol bizony összevoltunk vonva az A osztállyal.
  Komótosan sétáltunk be a terembe, miközben köszöntünk a többieknek. Mivel jó pár ember más nyelvet tanult, mint az angol, ezért nem mindenki volt itt az osztályból, ahogy az A-soknál sem. De akiknek kellett, nyilván itt voltak. És bárcsak ők ne lettek volna itt.
[Név] és Kirishima egymást üldözték a teremben, majd egy nagy lendülettel kirohantak a teremből. A tekintetemmel a szürke hajú fiút kerestem, azonban nem láttam őt sehol. Még van idő, biztos csak később jön be.
Jómagam leültem az asztalomhoz, majd előpakoltam a cuccomat. Percekkel később nagy ordítozást véltem meghallania  folyosó felől.

  - Mi a jó élet? - kerekedett el a szemem, és mindent lecsapva a kezemből, felpattantam az asztaltól, majd kisiettem a folyosóra.

Ezt a példát még jó pár diáktársam követte. Ahogy a folyosóra értem, egyből a hangforrás irányába fordultam. Kirishima a folyosó közepén állt, [Név] pedig a földön guggolt, Tetsutetsu mellett, aki a földön feküdt, és idegesen fürkészte Kirishimat. Mégis mi történt?

  - Jól vagy? - kérdezte [Név] aggódva, és a szürke fiú felé nyúlt, azonban ő rácsapott a kezére, miszerint ne érjen hozzá.

  - Bocs, nem volt szándékos - vakarta meg a tarkóját Kirishima, majd a fiú felé tartotta a kezét.

  - Persze, és higgyem is el, mi? - emelte meg Tetsutestu a hangját, majd [Név]-re nézett indulatosan - Menj már el a közelemből. Semmi szükségem arra, hogy sajnálj!

  - Hát...rendben - szólt a lány halkabban, majd felállt, és Kirishimara nézett.

  - Ésszel beszélj a barátnőmmel, haver, mert nem állok jót magamért! - szólt rá Kirishima.

Tetsutetsu, mintha csak egy gombot nyomtak volna meg, felpattant, de olyan hévvel, hogy mindenki hátra hőkölt, aki a folyosón állt, és nézte a jelenetet.

  - A barátnőddel, mi? A barátnőddel!? - szólt indulatosan a szürke hajú, majd közelebb lépett Kirishimahoz, és meglökte őt a mellkasánál.

  - Mégis mit képzelsz? - lépett hozzá közelebb a vörös hajú fiú, én pedig hátra néztem, hogy hátha valaki olyan van itt, aki képes leállítani őket.

  - Kaminari! - néztem a fiúra, majd Tetsutetsuék felé biccentettem.

  - Had gyepálja csak meg Kirishima - vont vállat.

Kössz a semmit, tényleg.

  - Bakugo? - néztem körbe, miközben kiejtettem a fiú nevét.

  - Adjad neki, Vöri, addig ne állj le, míg vérfoltos nem lesz a föld! - kiabált fel Bakugo az ablak mellől, miközben egy kólás üveget fogott a kezében.

  - Gondolkodjatok már! - néztem a két fiúra -Oké, hogy megveri, de ezért el is tanácsolhatják! - világosítottam fel őket.

  - Nem fogom őt megverni - szólt Kirishima elölről - Nem fogom magam kirugatni csak azért, mert ő képtelen elfogadni pár dolgot.

  - Pár dolgot? Miket? Hogy például a barátnőd egy rohadt lotyó? - szólt mérges, de egyben fájdalmas hangon Tetsutetsu.

Ez pedig betette a kiskaput Kirishimanál. 
  Hirtelen lendült a keze, és ütötte meg Tetsutetsut. Azonban a fiú jó reflexeinek hála, csak az arca szélét tudta súrolni.

  - Menj a fenébe - szólt mérgesen Kirishima - Engem szidhatsz, amikor csak akarsz! De róla ne beszélj így!

  - Nem hiszem, hogy ő szebbeket mondott rólam - forgatta meg a szemét Tetsutetsu - Undorítóak vagytok mind a ketten - nézett [Név]-re, valamint Kirishimara - Ti vagytok a nagy sértettek, és mindenki titeket sajnál, de az senki fejében nem futott át, hogy akkor nem tettem, és mondtam volna ilyeneket, ha ő - mutatott a fiú [Név]-re - nem ver át engem! Ez senki fejében nem fordult meg, holott ti annyira okosak vagytok! - kiabált Tetsutetsu.

  - Állítsátok le - suttogtam magam elé félve. Tudtam, hogyha valaki nem csinál valamit, elborul az agya, és azt senki se szeretné.

  - Mondj amit akarsz, nem érdekel - vont vállat Kirishima, majd megfogta [Név] kezét, összekulcsolta a sajátjával, majd a háta mögé húzta a lányt. A válla fölött hátranézett rá, majd aggódva konstatálta őt - Jól vagy, babygirl?

  - Rohadjatok meg, de komolyan. Halálosan komolyan, menjetek a francba, bazdmeg - repedezett meg Tetsutetsu hangja az idegtől.

  - Állítsd már le! - néztem Monomara, aki mellettem állt, szinte már könyörgően. 

  - Megfog ütni, ha hozzáérek - szólt Monoma unottan - eddig se tudtunk rajta segíteni, most se fogunk tudni. 

  - Monoma! - szóltam rá, miközben felnéztem kék szemeibe.

  - Mit tegyek még, baszki? - nézett rám felvont szemöldökkel - Nem éri meg nekem, hogy ennyit foglalkozzak vele, miközben ő szarik a fejemre. 

Visszavezettem a tekintetem Kirishimaékra. A fiú erősebben szorította a lány kezét, majd kikerülve Tetsutetsut, elmentek mellette. Nem visszafelé az osztályterembe, hanem arrafelé, amerre a  mosdók voltak. Ha tovább itt maradtak volna, akkor csúnya vége lett volna ennek az egésznek. Mégis tudom, hogy egyszer nem lesz Kirishimanak ekkora szerencséje, és Tetsutetsu nekimegy. 

  - Mégis mi a fenét kell bámulni? - szegezte felénk a tekintetét, mire páran halkan kinevették őt a másik osztályból - Igen, nevessetek ki, ha ennyi eszetek van. Idióták - tette hozzá halkan.

  - Haaah?! Mit mondtál?! - indult meg felé Bakugo.

Ez volt a legrosszabb, ami történhetett. Ugyanis Bakugo tényleg megveri, és nem érdeklik a következmények.

  - Basszus - haraptam az ajkamba, és közben mindent félretéve, előre léptem, és gyors iramban Bakugo után mentem. Ahogy elértem a fiút, elkaptam izmos felsőkarját, és megállítottam - Hagy, légy szíves. 

  - Ne érj hozzám! - rántotta ki könnyűszerrel a kezét a szorításomhoz, majd kiegyenesedve Tetsutestu elé állt. Tetsutetsu egy minimálisan magasabb volt, ám Bakugo mégis ijesztőbb volt - Súgd csak meg a fülembe, hogy mit motyogtál azzal nyavajás száddal, öcsi. Gyerünk, halljam, cula! - kiabált rá.

  - Hagyj ékén, Bakugo - motyogta Tetsutetsu.

  - Szerintem is, seggfej - nézett rá csúnyán a szőke hajú, majd felém nézett. Lenézett rám vörös íriszeivel, és nem a legszebben - Muszáj a seggemben lenned?

  - Muszáj bunkónak lenned?

  - Szádat evésre - oltott le, majd ellépett mellőlem, és visszament az osztálytársaihoz. 

Aggódó tekintettel néztem Tetsutetsura, miközben ő mélylevegőt vett, majd kifújta.

  - Jól vagy?

  - Igen. Kurvára - röhögött ki, és most már egyáltalán nem ismertem rá. Ő nem ilyen volt. A fájdalom megváltoztatta

  - Még mindig nem fogod fel, hogy segíteni akarunk neked, ugye? - néztem fel a szemébe.

  - Nem kell a segítségetek. Rohadtul nem - szólt utálatosan, majd kikerülve bement a terembe, miközben minden tekintetet magára vont.

Hátra néztem, azonban már csak a fiú hátát láttam, és azt, hogy befordul a terembe. És ott, erősen elgondolkodtam azon, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor megpróbáltam neki segíteni. Ezek után pedig, soha többet.