Hétfő reggel Tetsutetsuval mentem iskolába ugyanis útközben összefutottunk a másikkal. A szombati nap után féltem, hogy nem tudok majd ugyanúgy hozzáállni, de szerencsére, nem volt ilyesfajta akadály közöttünk.
- És mit csináltál vasárnap? - érdeklődtem meg.
- Anyunak a barátja átjött hozzánk, és hozta a kislányát is, akivel játszottam egész nap igazából - mesélte.
- Hány éves?
- Öt - szólt mosolyogva- Egy kis tünemény és rettentően édes. A korához képest elég intelligens.
- Biztos nagyszerű kislány - mosolyodtam el.
- Az. Tényleg az -mosolygott Tetsutetsu - Igazából ezzel ment el a vasárnapom. És neked?
- Tanultam és segítettem otthon. Nekem így telt a vasárnap.
- Na, akkor neked is eltelt. Hétvégén esetleg lenne kedved csinálni valamit?
- Hétvégén? - néztem fel rá.
- Igen. Ha esetleg van kedved, elmehetünk valahova.
- Muszáj pont hétvégén? - szóltam búsan.
- Miért? nem érsz rá?
- Ráérek éppenséggel, csupán az olyan messze van. Ma vagy holnap?
- Komolyan kérdezed?
- Persze.
- De...ez randi lenne.
- Én pedig elmegyek veled.
- Sajnálatból? - állt meg hirtelen - Figyelj, ha csak nem akarsz visszautasítani, és csak kedvességből teszed, akkor hagyjuk inkább.
- Jó, őszinte leszek veled - sóhajtottam, majd elé álltam, ő pedig megrezzent - Amikor megöleltél, a buszmegállóban, mikor mentünk a kirándulásra, az jól esett. Jobban, mint Monoma bármelyik ölelése. Az is jól esett, hogy nem akartál lelőni a paintball közben. és az is, hogy törődtél velem szombaton. És...és nem tudom, hogy miképp hangzik el, hiszen Monoma iránt már hosszú hetek óta semmit se érzek, de nagyon szeretek veled lenni. Egyfajta megnyugvást, és szeretetet sugározol magadból, amire nekem szükségem van. Éppen ezért szeretném, ha randiznánk. Szeretném, ha te is boldog lehetnél, és szeretném, ha sokat mosolyognál. Én is szeretnék számodra törődést és szeretetet adni. Éppen ezért nem csak kedvességből, vagy szánalomból megyek el veled randizni. Hanem mert elszeretnék veled menni. Én... - szóltam zavartan - ...nagy valószínűséggel szeretném, ha kialakulna közöttünk egy kapocs. Érted mire gondolok, igaz? - néztem félve a szemeibe.
Tetsutetsu nagyokat pislogva nézett le rám, majd egy nagy mosolyra húzta az ajkait.
- Ha tudnád, hogy mennyire boldoggá tettél azzal, hogy őszinte voltál velem. Istenem, még a víz is levert, annyira féltem - törölte meg a homlokát - Köszönöm Nagu, hogy elmondtad.
- Én köszönöm, hogy léptél, és emiatt saját magamnak is tudtam adni egy választ.
- Választ? - kérdezett vissza, miközben újra haladtunk az iskola felé.
- Igen Egy választ, amire az volt a kérdés, hogy érzek-e még valamit Monoma iránt. És a válasz nem. Hiszen van egy ember, aki tényleg úgy bánik velem, hogy ezáltal érzem, hogy ére is valamit, hogy fontos vagyok. É én ettől az embertől lehet, hogy tényleg szeretnék valamit. és szeretném viszonozni is - szóltam pirult arccal.
- Hallod, te lány, túl őszinte vagy - szólt a fiú egy zavart mosollyal - A végén még teljesen vörös leszek.
- Nem baj az. Ketten vagyunk - löktem vállba.
أنت تقرأ
Sorrow |Tetsutetsu Fanfiction - Befejezett|
أدب الهواةTetsutetsu képtelen túllépni a csalódáson, és napról napra egyre jobban gyötrik az érzései. Aztán, amikor a legkevésbé számítana rá, egy meleg kéz nyúl felé, hogy segítsen neki kitörni a fájdalmas időszakból. És akkor még nem is sejtette, hogy talán...
