Sorrow |Tetsutetsu Fanfiction - Befejezett|

16. Fejezet

Boldog karácsonyt mindenkinek! ^^

___

Monoma szavai ott csengtek a fülemben, mintha csak egy barlang lenne, ahova bekiabált egy kisfiú.
  Éreztem, hogy az őszi szél fújni kezd és a hideg levegőt az arcomra fújja, miközben én megsemmisülve néztem a szőke hajú fiúra.

  - Mi? - nyögtem ki nehezen. Ennyire voltam képes. Másra nem.

  - Szeptember elején közöltél a szüleim, hogy elköltözünk, mert áthelyezték őket. Végleg. A cég, ahol dolgoznak, átköltözött Amerikába. Így elköltözünk, és nem maradhatok itt. Nincsenek rokonaim a közelben - szólt halkan.

Úgy éreztem, hogy ez egy rossz álom, amiből hamarosan felfogok kelni. De akármennyire is akartam, nem ébredtem fel.

  - M...Miért nem mondtad el? - kérdeztem fájóan, miközben megmarkoltam a bútorzatot, amin ültünk.

  - Nem tudtam volna. Főleg neked nem. Amikor szeptemberben sokat kellett rám várnod, akkor azért késtem, mert Vladdal összefutottam és megbeszéltünk pár dolgot az átiratkozásommal kapcsolatban.

  - Szóval...Most akkor - beszéltem össze-vissza - Elfogsz menni?

  - Igen - vezette rám tekintetét.

  - Nem fogjuk látni egymást már?

  - Nem - volt ennél is halkabb a hangja.

  - És mégis randiztunk...Mégis alakulóban volt - szóltam rekedt hangon, miközben éreztem, hogy forró könnyeim elhagyják a szememet.

  - Igen, mert számítottál. Most is számítasz. Azért nem léptem, mert ha összejöttünk volna, és elmegyek, akkor az pokoli nehéz lett volna.

  - Nem akarom, hogy elmenj - ültem közelebb és remegve megszorítottam a kezét - Ez egy rossz álom csak, igaz?

Monoma aprót sóhajtott, majd megrázta a fejét. Én pedig elsírtam magamat.
  Képtelen voltam felfogni, hogy itt fog hagyni. Hogy nem láthatom őt többet és nem lehetek vele többet. Viszont nem a saját akaratából megy el. El kell mennie. Nekem pedig ezt el kell fogadni.
Mikor már azt hittem, hogy Monomaval együtt lehetünk, akkor az élet ott szúrt hátba, ahol a legjobban fájt.

  - Ne haragudj, amiért nem léptem komolyabban. Nem hülyíteni akartalak, egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne legyek veled. Túl...túl fontos vagy - szólt halkan - Egyedül csak te tudod ezt, Nagu.

Szemeimet folyamatosan töröltem és úgy éreztem, hogy a lelkem nem meghasad. nem akarom őt elveszíteni. Nem.

  - Szeretlek - mondtam ki hirtelen, miközben könnyes arccal a szemébe néztem - Annyira, de annyira szeretlek.

 Monoma kicsit az ajkába harapott, majd megszorította a kezemet.

  - Mit szeretnél? Mi legyen, amíg el nem megyek? - kérdezett rá halkan.

  - Mikor mentek el? - suttogtam.

  - November 13.

  - Az jövő hét szombat - szóltam fájóan.

  - Igen - cirógatta meg a kezemet.

  - Ugye beszélünk, ha már nem leszel itt? Tartjuk a kapcsolatot? Ugye...jóban leszünk még?

  - Igen. Barátok maradunk - suttogta, nekem pedig összeszorult a gyomrom.

  - Annyira fogsz hiányozni - suttogtam meggyötörten.