Sorrow |Tetsutetsu Fanfiction - Befejezett|

8. Fejezet

  Hétfő reggel egyedül sétáltam a suliba.
Kendo tegnap délután jött haza, és elmeséltem neki, hogy mi történtszombaton. Ő persze alig akarta elhinni. Hát, ha nekem mesélte volna valaki, akkor én se hittem volna el egyből. Hisz sose hittük, hogy ilyesfajta dolog megtörténhet.
  Miután beértem az iskolába, egyből mentem az osztályterembe, ahol első órában írtuk a történelem dolgozatot. Az osztály legtöbb embere már ott volt, köztük Kendo, Monoma és Tetsutetsu. Az utóbbi amint meglátott, felállt a padjától, és felém igyekezet.

  - Eszedbe se jusson - állítottam meg.

  - Sajnálom, őszintén! - nézett rám megbánóan.

  - Nem. Hagyj engem ékén, elég volt, Tetsutestu - szóltam komoran.

  - Azt ígérted, hogy segítesz - szólt halkan.

  - Te normális vagy? Örülök, hogy nem kaptam agyrázkódást, vagy Kirishimanak nem lett komolyabb baja! Ilyet művelsz, és még ezt mered nekem mondani? Számtalan alkalommal akartunk már a többiekkel is segíteni neked, de te nem foglalkoztál velünk. Most pedig ilyet teszel és ezek után még azt akarod, hogy segítsek? Felejtsd el, nekem elegem van. Bocs, de én nem akarom ezt. Nem éri meg nekem. Annyi esélyed lett volna arra, hogy elfogadd a segítségünket, de nem éltél vele. Ezek után pedig pláne, hogy nem akarom már erőltetni.

  - Kérlek - nézett rám esedezve.

  - Nem - mondtam a szemébe, és őszintén szólva már nem tudott meghatni a helyzete. Elegem volt, tényleg elegem.

  - Nagu, ne csináld, sajnálom! Tényleg! - lépett közelebb, miközben hangja megrepedezett.

  - Mit nem értesz azon, hogy nem? - lépett mellé Monoma, majd idegesen nézett le rá.

  - Ne szólj ebbe bele - motyogta a szürke hajú.

   - Takarodj a közeléből, Tetsutetsu - szólt mérgesen a szőke hajú - Miattad akár agyrázkódása is lehetett volna!

  - Nem nem lett, és nem volt szándékos! - védte meg magát.

  - Láttad, hogy ott van Kirishima mögött. Mégis megtetted. Fejezd be ezt a viselkedést, mert rohadtul elegem van belőle. Ráadásul emiatt még őt is rántottad - célzott rám - Holott segíteni akart neked. Nézz magadba, és gondolkodj el azon, hogy miképp kellene viselkednek, mert ez nem állapot most már - szólt Monoma szárazon.

  - Szóval hagyjalak titeket is békén? - nyelt aprót a szürke hajú fiú.

  - Igen - mondta ki Monoma.

Láttam Tetsutetsu szemében a rossz érzést, valamint a fájdalmat. Mindenkit elveszített maga mellől, de tényleg mindenkit. Holott nem ő volt az egyetlen, és fő hibás. Mindössze a történtek után képtelen volt ezt feldolgozni, és olyan dolgokat tett, és mondott, amik ide vezettek. Hogy végül tényleg ő legyen a rossz és olyan dolgokat tegyen, ami miatt senki se áll vele szóba.
  Hogy őszinte legyek, sajnálom őt. Látszik rajta, hogy tényleg szüksége van valakire, mert teljesen magányos és el van veszve. Nincs neki senki, aki megértené őt, akivel beszélhetne. Elveszítette a barátait. Azokat az embereket, akik egykoron sokat jelentettek neki. Elveszítette a bizalmát az emberek iránt. Lehettem volna én ez a személy, aki segít neki. Azonban a sok hónapos könyörgés után, már nem tudok mit tenni. Mi segíteni akartunk, de az, hogy a segítségnyújtás ellenére is ezt művelte, az már sok volt nekem.
  Csak remélni tudom, hogy felnyílik ezek után a szeme, összeszedi magát, és tiszta lappal képes lesz velük beszélni, és őszintén bocsánatot kérni. Addig pedig mi csak várunk. Ő pedig egyedül lesz a marcangoló gondolataival, amik szinte felemésztik őt a magányossággal együtt.

  - Jó reggel - nézett le rám Monoma, miután Tetsutetsu magunkra hagyott minket.

  - Neked is - mosolyogtam rá.

Monoma a vállamnál magához ölelt, majd adott egy puszit a fejemre.

  - Sajnálom, ígérem többet nem lesz ilyen dolgozatnál! - rontott be hirtelen Fat Gum a terembe, és csak akkor tudatosult bennem, hogy becsöngettek. Ahogy beért, meglátta a fürkésző tekintetemet és egy különös tekintet futott végig a szőke hajú férfi arcán - Nagu, minden rendben van veled?

  - Mármint? - kérdeztem vissza illedelmesen.

  - A szombati nap miatt.

  - Persze, megvagyok - legyintettem mosolyogva.

Szóval [Név] elmondta az apukájának, hogy mi történt. Hogyne mondta volna? Hiszen az ő lányát is folyamatosan zaklatja Tetsutetsu.

  - Akkor jó - sóhajtott megkönnyebbülten - Húsz percetek lesz a dolgozatra, öt kérdés van - szólt, majd a helyünk felé biccentett, hogy üljünk le.

Mi helyet foglaltunk, majd nem sokkal ezután, Fat Gum kiosztotta a dolgozatokat.
  Egyszerű kérdések voltak, így tíz perc elteltével ki is vittem a dolgozatot, majd visszaültem a helyemre. Lassacskán a többiek is beadták a dolgozatot, ezután pedig olyan dolog történt, ami nem számítottunk.

  - Rendben - tette össze a dolgozatokat a szőke hajú tanár, majd az asztalra tette. Érdekes. Nem volt nála történelem felszerelés - Most kivételesen, egyszeri alkalommal teszem ezt. Vége az órának, kérlek benneteket, hogy menjetek ki a teremből. A folyosóra, a büfébe, vagy az udvarra. Csak legyetek csendben. Mindenki elmehet, kivéve egy embert - ekkor a tekintetét a szürke hajú fiúra vezette - Tetsutestu.

  - Igen? - kérdezte a fiú halkan.

  - Te maradsz.

  - Miért? - kérdezett vissza.

  - Úgy vélem, hogy elkéne veled beszélgetnem egy kicsit. Lehet, hogy itt csak egy történelem tanár vagyok, de az iskolán kívül egy édesapa vagyok, akinek a lánya hetek óta panaszkodik arról, hogy te mit művelsz vele. Látom, és tudom, hogy az osztály mennyire nem szimpatizál az A-sokkal, azóta az eset óta, azonban páran az osztályból is alátámasztották, hogy túl messzire mentél a piszkálódással. 

  - Ki mondott ilyet? - forgolódott - Ez nem igaz! Nem csináltam semmit, miért rám kell kenni mindig mindent?!

  - Az istenért is! A hétvége folyamán testi sérülést okoztál Nagunak, és Kirishimanak miattad bokaszalag szakadása van, mert rosszul lépett, amikor ellökted! - üvöltött rá Fat Gum, mi pedig elkerekedett szemekkel, és ijedten néztünk magunk elé, ugyanis ő még sose kiabált a mi közelünkben.

  - Nem... - suttogta halkan Tetsutestu.

  - Elnézést kérek a többiektől - nézett ránk - Menjetek, és kérlek halkan legyetek, míg ki nem csengetek - nézett ránk feszülten.

Mindannyian halkan és csöndben szedtük össze a cuccainkat, és hagytuk el a termet. Mi voltunk az utolsók Monomaval és Kendoval, és ahogy kiléptünk az ajtón, némi fájdalmas hangot hallottam, és az utolsó dolog amit láttam, mielőtt Monoma be nem csukta volna az ajtót, azaz volt, hogy Tetsutestu elbőgte magát.