Vágyálom - Carter

3 fejezet

MAG HŰ MARADT A SZAVÁHOZ. Húsz perce vagyunk a buliban. A nappali tele van emberekkel. Meglátok néhány drámaszakost a billiárdasztal közelében. Néhány lány a gyeplabda csapattal cseveg a kandalló mellett. Egy csoport srác, akikben biztos vagyok, hogy gólyák, a beépített bárnál állnak. Minden bútort a faborítású falakhoz toltak, hogy egy rögtönzött táncteret alakítsanak ki a szoba közepén. Amerre nézek, emberek táncolnak, nevetnek és mondják a baromságaikat.
- Liza elmegyek, valami italért mindjárt jövök. -túl kell kiabálni a zenét vagy is megpróbálni, mert annyira hangos lehetetlen hallani egymást.

- Redben itt várlak. -a zene elnyomja a válaszom, de elkapja a bólintásomat, mielőtt kisiet. Látom, ahogy átkígyózik társaságon, majd a bárnál köt ki. De nem kellett sokat várnom hamar vissza jött. Viszont csak egy pohár volt nála. És azt a kezembe nyomta.

- Ha nem baj lenne egy kis dolgom azonnal vissza jövők. -dolga?
- Deannel... -még hozza Deannel. Jézusom ők most oké mindegy.

- Oké. Írj SMS-t, ha elmész. Mert akkor nem várlak meg. -bólint, de mielőtt elmenne még meg szólal.

- Bármi baj lenne, hívj, és itt vagyok.

- Redben. -ismét egyedül maradtam. A tömeget fürkésztem hátha egy ismerős arcot vélek felfedezni, de semmi. Elnyomok egy sóhajt és leteszem a seggem a sarokban, és néhány percet az emberek figyelésével töltök. Amikor több fiú leplezetlen érdeklődéssel pillant felém, elátkozom magam, hogy engedtem Magnek kiválasztani a felszerelésemet. A ruhám semmilyen módon nem illetlen, csak egy térdig érő zöld ingruha, szerény nyakkivágással, de szorosabban öleli át a görbéimet, mint ahogy nekem kényelmes, és fekete tűsarkúval párosítva, ami sokkal hosszabbnak mutatja a lábam, mint valójában. Nem vitatkoztam a felszerelésem ellen.

- Hé. -el fordítom a fejem, ahogy egy aranyos srác barna hullámos hajjal és világoskék szemekkel, odasompolygott hozzám. Ing pólót visel és piros műanyag poharat tart a kezében, és úgy mosolyog rám, mintha ismernénk egymást.

- Uh. Hé - válaszolok. Amikor észreveszi a furcsa kifejezésemet, mosolya kiszélesedik.

- Sam vagyok. Brit irodalomra járunk együtt.

- Ó. Igaz. - őszintén szólva, nem emlékszem rá korábbról, de mintegy kétszáz diák jár az iskolába, így az arcok egymásba mosódnak egy idő után.

- Elizabeth vagy, igaz? -bólintok a nyugtalanságom gyorsan nő, mert az elmúlt öt másodpercben, míg beszéltünk, vagy tucatszor pillantott a mellemre. Sam szünetet tart, mintha próbálna valami mást kigondolni, amit mondhatna. Nem tudok semmire sem gondolni, mert bármilyen csevegésnél gáz vagyok. Ha olyan valaki lenne, aki iránt érdeklődőm, akkor az óráiról kérdezem, vagy ha munkája van, arról, vagy milyen zenét szeret, de a srác jelen pillanatban nem tetszik. Úgy tényleg igazán senki sem. Mondjuk, helyesnek tartom Carter, de ő sem érdekel igazán. Abban a másodpercben, ahogy Carterre gondolok, az ördög maga lép be a szobába. Nem vártam, hogy itt látom őt ma, és rögtön félre fordítom a fejem, így nem ismerhet fel. Talán, ha elég erősen koncentrálok, akkor beolvadhatok a hátam mögött a falba, és nem fogja tudni, hogy itt vagyok. Szerencsére, Carter könnyen megfeledkezik a jelenlétemről. Megáll, hogy beszéljen pár sráccal, majd a szoba másik oldalán lévő a bár felé sétál, ahol azonnal elárasztja fél tucat lány, akik rezegtetik a szempillájukat és a kitolják a mellüket, hogy felkeltsék a figyelmét. Mellettem Sam a szemét forgatja.

- Jézusom. Az iskola nagy embere sosem unja meg, mi? -rájöttem, hogy ő is Cartert nézi és az arcán az undor összetéveszthetetlen.

- Nem vagy egy Carter-fan? - mondom szárazon.

- Az igazat akarod tudni, vagy a ház irányvonalát?

- Ház irányvonal?

- Tagja ennek a háznak. Mivel a szülei gazdagok így ez a ház az övé és néhány haverja is itt lakik. - magyarázza Sam. A zene erősödött, és közelebb hajolt. Az ajka néhány centire volt a fülemtől, amint bizalmasan közölte: - Nem bírom a fickót. Az egója nagyobb, mint ez a ház.

- Nézd találkoztam egy rokonlélekkel. Még egy személy, aki nem tagdíjfizető a Carter Teamnek. -kivéve, hogy a cinkos mosoly, amit neki adtam, nyilvánvalóan rossz irányba vitte el, mert a szemhéja elnehezült.

- Szóval... akarsz táncolni? - mondja vontatottan. Nem. Egyáltalán nem. De ahogy kinyitom a számat, hogy azt mondjam nem, megpillantok egy villanásnyi feketét a szemem sarkából. Carter fekete pólója. Észrevett, és most felénk tart. A határozott nagy lépéseiből ítélve, kész felvenni velem a harcot.

- Persze. - bököm ki, mohón megragadva Sam kezét.

- Táncoljunk. -lassú mosoly terült szét az arcán. Talán egy kicsit túl lelkesen hangzott. De már túl késő meggondolni magam, mert a táncparkettre vezet engem. Szerencsémre a dal megváltozik abban a másodpercben, hogy odaérünk. Nagyszerű, Sam mindkét kezét a csípőmre szorítottja. Egy pillanattal később kelletlenül a vállába kapaszkodom és elkezdünk a zenére hintázni. Ez kínos, mint a pokol, de legalább sikerült elkerülnöm Cartert, aki most homlokráncolva, figyelmesen néz minket, a kezét beakasztotta a kifakult farmerjának övbújtatójába. Amikor a tekintetünk találkozik, lövök felé egy félmosolyt és a mit tudsz csinálni nézést, azonnal összehúzza a szemét, mintha tudná, hogy csak azért táncolok Sammel, hogy ne kelljen vele beszélnem. Aztán egy csinos szőke megérinti a karját és megtöri a szemkontaktust. Sam úgy fordítja a fejét, hogy lássa, kit nézek.

- Ismered Cartert? - kicsit óvatosnak hangzik. Vállat vonok.

- Mrs. Young a töri tanár felkért, hogy koreppetáljam, bár még nem kezdtük, el, de már most idegesít.

- Ezek szerint nem vagytok barátok?

- Dehogy.

- Jó hallani.

Carter és a szőke épp ekkor bújnak ki a szobából, és mentálisan megpaskolom a hátam a sikeres kitérítési taktikámért.