Vágyálom - Carter

35 fejezet

Carter egy másik lánnyal csókolózott. Nem is akármilyen lánnyal Maggel. Nemcsak hogy csókolóztak, majdnem felfalta. Odanyomta magát hozzá, sötét hajába túrt, a szája Mag nyakán kalandozott, aztán a mellei közé tévedt. Totális katasztrófa volt. Persze tudtam előre. Olyan volt, mint amikor látod a közelgő fényeket, és tudod, hogy a gyorsvonat jön, mégsem ugrasz félre a sínekről. Én is csak álltam ott, mint valami idióta. Nem tudtam elfordítani a tekintetemet, pedig sokkal jobb lett volna.

Carter... az én Carterem!

Carter. –nyöszörögte Mag és én nem tudtam szabadulni a gyorsvonat alól. Felemelte izmos lábát, Carter dereka köré fonta, és erősen magához húzta. Elfintorodtam. Te jó ég! Nem lett volna szabad néznem, de nem bírtam elfordítani a tekintetemet. Carter pedig csak tovább simogatta. Magasabbra emelte a lábát, hogy jobban hozzáfurakodhasson, és ettől mindketten felnyögtek. A ruhájuk még rajtuk volt, szerencsére. De csak alig. Carter farmerja lazán lógott, mintha már kicipzárazta volna, Mag szoknyája pedig egészen felcsúszott. Csipkés, rózsaszín bugyi villant ki alóla, és valami mocorgott ott... Igen, persze. Carter ujjai.

Na, ebből elég!

Oda rohantam.

- Mi a francot csináltok? –szinte kiabáltam. Hangom hallhatára mindketten elváltak egymástól amilyen gyorsan csak tudtak. Rémület járta át a tekintetüket! De semmi megbánást nem látok rajtuk.

- Eli te mit keresel itt? –kérdezi Carter.

- Ezt én is kérdezhetném! Látom jó a csapat megbeszélés. –mondtam szemrehányóan.
- Csalódtam benned! Azt hittem most másképp fog alakulni. Azt hittem más vagy. De ugyan az vagy. Ugyan olyan szoknyapecér, mint két hónappal ezelőtt. –majd Magre néztem.
- És te? Pont te? Mag azt hittem legjobb barátnők vagyunk! Kiskorunk óta azok vagyunk. És ennyit jelent? Kibaszotul semmit sem? Hogy viselkedhetsz így velem? Pont miatta?

Senki nem szólalt meg. Süketek vagy mi? Miért nem magyarázkodnak?

- Semmi? Meg sem szólaltok? Mindketten egy rohadt vicc vagytok. Az egész helyzet az!

- Mi vagyunk a vicc? És te? –mondja Mag. Mi van?

- Mi az, hogy én? Nem ártottam neked. Mindig melletted voltam a kígyó az te vagy kettőnk között. Szép kis barát vagy mondhatom!

- Sosem figyeltél rám. Mindig is oda voltam Carterért és te csak úgy elvetted tőlem!

- Annyira ostoba vagy nézz, rá szerinted szeret téged? –szinte üvöltök már. El kell tűnnöm mielőtt a könnyeim hullani, kezdenek.

- Jobb, ha megyünk, mindenki minket nézz. –súgja oda nekem Alex. Teljesen megfeledkeztem róla. Az előbbi látvány ... rosszul vagyok.

- Ő kicsoda? –szólal meg Carter.

- Á végre megszólalt! –gúnyolódtam.
- Azt hittem valami baja lett a beszélő képességednek, de szerencsére minden oké.

- Vicces mondhatom.

- Te beszélsz a viccről Carter? Pont te?
- Tudjátok mit? Menjetek mindketten a francba.

Majd ezután elsétáltam tőlük és amilyen gyorsan csak tudtam leléptem. Alex pedig jött velem.