33 fejezet

2.2K 73 3
                                    

Amikor már a második filmet kezdtem el nézni akkor megszólalt a csengő. Először az futott végig az agyamon, hogy végre Carter az, de rájöttem, hogy ő egyből bejönne, nem várna ezzel. Szóval nem értettem ki lehet az ilyen későn.

Miután le siettem a lépcsőn át rohantam a nappalin a bejárati ajtónál álltam. De amikor kinyitottam az ajtót senki sem volt ott. Kicsit megrémültem miféle beteges dolog ez? De aztán megpillantottam a földön heverő borítékot. Felvettem és láttam, hogy a nevem szerepel rajta. Elég nagy betűkkel szóval nem lehetett volna nem észre venni.

Furán érzem magam, mint valami filmben lennék és valaki titkos dolgokat akarna tudatni velem. Mert este nyolc után bizony a postás is otthon alszik. Így hát egy ismerősöm küldhette azt hiszem.

Becsuktam az ajtót és mentem fel a szobámba. Kicsit izgultam fogalmam sincs, mi lehet benne.

Leültem az ágyamra és kibontottam a borítékot. Egy Pendrive hevert a boríték alján egy levéllel együtt.

MI A FENE? –mondtam ki hangosan.

Először a levélt nézem meg. Úgyhogy kivettem és kinyitottam.

Kedves Elizabeth,
Úgy gondoltam tudatnom kell veled azt, amit megtudtam. Először is bocsánatot szeretnék kérni, amiért egy hazugságot indítottam el az iskolában. Megfogom magyarázni ezt is, hogy miért tettem!

Ez a...? Nem lehet igaz a névtelen szellem küldte a suli pletykafészke. Mindenről szokott tudni így hát megijedtem. Mit tudhat rólam? Nincs titkolni valóm. Vagy is Carter. Talán megtudta, hogy az elején nem voltunk igazából együtt? Francba. Inkább olvasom, tovább még mielőtt olyan dolgokat találnék ki, amikről lehet nincs is szó!

Először is kutakodtam, mint ahogy mindig. Megfigyeltem és kutakodtam, nyomozgattam. És rájöttem egy két dologra, inkább veled szerettem volna először is tudatni mi folyik az iskolában. Mert ha ez kiderül mindenki beszélni fog erről! Hidd, el én sem szeretném, ha ez kiderülne. Így hát próbálom megakadályozni a vihart, amiben szép lassan bele sétáltál. De ha egyszer elkezd, esni az eső nehezen lehet megállítani a tomboló vihart és az utána történő károkat! Na de nem akarom húzni az időt, térjünk a tárgyra. Tudok a Carterrel való egyességről.

FRANCBA FRANCBA FRANCBA

Gondolom, azt kérdezed magadtól, hogy miből tudtam meg. Miből következtettem ki. Abból, hogy a bizonyos buli előtt megkeresett a foci csapat. Igen Carter is. Most az kérdezed magadtól, hogy hogyan és akkor most tudják, ki vagyok? A kérdésre a válasz tudják,ki vagyok így hát megkerestek. Először egy ajánlattal, majd amikor nem fogadtam el fenyegetéssel jöttek. Amire muszáj volt igent mondanom. Rengeteg követőm van és az újságírói karrierem függ, mindentől attól is függ, ha kiderül, ki vagyok talán minden elvész. Így hát bele mentem. És, hogy mivel fenyegettek meg?Azzal, hogy elmondják mindenkinek, hogy ki vagyok, ha nem posztolom azt rólad.Így hát kiposztoltam. Viszont nem tudtam mire készülnek. Általában mindenről tudok, de erről nem tudtam. Sejtettem valami rosszra így kutakodtam. Így amikor bejelentették, hogy együtt vagytok megfigyeltem minden mozdulatotokat. Rájöttem,hogy nem vagytok igazából együtt. Gondolkodtam sokat így összeraktam a két dolgot,majd amikor mindenki arról pletykált, hogy lefeküdtetek. Összeállt a kép. Neked nem volt fura, hogy honnan tudják? Vagy azt hitted én mondtam el mindenkinek?Hát tévedtél. Carter tette ezt meg. Mindenkinek elmondta és büszkélkedett ezzel. Egy terv része voltál. Egy mocskos tervnek. Ma tudtam meg egész pontosan minek a terve voltál. Ezért hát most itt vagyunk, és te ezt olvasod. A terv,aminek része vagy egy játék, amit a foci csapat talált ki még régen. A suli elején. Azért volt mindig az a nagy hűhó a lányok körül. Van egy könyvük rengeteg névvel és Carter listáján te álltál az utolsó helyen. Sajnálom, de ezt meg kellett tudnod. Carter hazudott neked. És ma nem is egy csapat megbeszélésen van, hanem egy buliban. Maggel. 

 Úgy érzem, menten elájulok. Mi történt? Még mindig nem fogtam fel. És a jobb kérdés mit keress Maggel egy buliban? 

 Sziasztok! Egy kis szünet után visszatértem, valószínűleg gyakrabban hozom a következő részeket! :)

Vágyálom  - Carter Where stories live. Discover now