Átok, vagy áldás az időutazás?

~20. Rész - Felfedett titok~

"akik úgy néztek rájuk, mintha mindent tudnának."

-Milyen szép reggelünk van. Ugye? -kérdezte Remus a többiekre nézve.
-Egyesek nagyon kisimultak miután eltűntek. -felelte James.
-Jaj, fogjátok be! -csattant fel Black, miután Hermione elpirult.

-Szóval. Tényleg volt valami? -a vörös hajú lány nyakon vágta Pottert.
-James! Olyan tapintatlan tudsz lenni! -mérgesen válaszolt Siriusék helyett. -Gyere, Hermione. Menjünk innen! Túl sok itt a hím oroszlán. -kézen fogta barátnőjét, majd elvezette.

Amikor messzire kerültek, Potter hozzá is látott a faggatáshoz.

-Szóval, Tapmancs. Történt valami említésre méltó? -ravasz mosoly bújt a szája szegletében.
-Miért kérdezed, ha már tudod? -vigyorgott barátjára.
-Igen.. De nem úgy értettem!

-És még én vagyok a lehetetlen, James! -forgatta szürke szemeit. -Ha tudni akarod.. Illetve akarjátok. Soha senkivel nem volt még ilyen jó. -mosolyodott el az ezelőtt pár perce történt emlékre.
-Sirius fülig szerelmes. Ki vagy te és mit csináltál az igazi Tapmanccsal?? -szórakozottan kérdezte Lupin.

-Siriust ily röpke idő alatt képes volt megváltoztatni. Bár nemcsak őt.. Minket is! -a négy fiú hevesen bólogatott. -Különös egy lány, mintha már régóta ismerne minket. Nem? -elgondolkodva tette fel a kérdést.
-Pontosan. Nekem is az az érzésem vele kapcsolatban, hogy ezeréve ismer minket. Pedig még sosem láttuk, szóval ezt teljességgel kizártnak tartom. -magyarázott Black.

-Szerintem meg. Annyi az egész, hogy jól ért az emberekhez. Tudja hogyan hasson rájuk.
-Egyetértek Remussal. -találta meg a hangját Pettigrew.
-Peter. Mostanában olyan csendes vagy.. Mi lelt téged? -értetlenkedett Tapmancs.

Féregfark röpke időre megdermedt.

-Megint piszkálnak a mardekárosok? Miért nem szóltál nekünk? Szívesen beverem egy-kettőnek a képét! -fejezte be mondandóját.
-Nem lényeges, Sirius. -bátortalanul felelte.
-Dehogyisnem! Kivele! Ki volt az a féreg?

Most mit feleljen? Mégsem mondhatja el a titkát, ami szerint Voldemort seregeihez csatlakozik. Itt helyben megfojtanák!

-Nem foglalkozok vele, nem ér annyit. -nagy nehezen nyögte ki.
-Ez a beszéd, Peter! -büszkén mondta Remus. -Látjátok? Okos enged, szamár szenved!
-Néha igazán lenyelhetnéd a bölcsességeid, Holdsáp.. -durcásan válaszolta Black.
-Így van! -helyeselt Potter.

Mindeközben Hermione és Lily felértek a szobájukba. Evans azonnal hangszigetelte a szobát, így Mione tudta mi következik. Barátnője faggatni fogja.
Megérzései ismételten nem hagyták cserben, mert a vörös hajú lány arcán, hatalmas vigyor ült amikor szembefordult vele.

-Na, Mio! Kivele! Hogyan is történt az eltűnésetek és.. És mivel töltöttétek az időt? -sunyi mosollyal kérdezte, a zöld szemei csak úgy csillogtak a kíváncsiságtól.
-Hát.. Ugye megakarja tanítani nekem az animágiát... -ezzel belefogott a mesélésbe.

Lily vigyorgott és vigyorgott. Még arra is kíváncsi volt, hogy Sirius, hogyan, s mit csinált. Hermione, mert miért ne? Pirulva elmesélte. Mikor mindent elmondott, a másik boszorkány is elpirult, pedig nem vele történt.

-Hű! Tudod picit irigyellek. James hiába teszi magát egy nagy kandúrnak, még sosem mert lépni. Lehet az én kezembe kell venni az egészet! -mindketten felnevettek. -A drágám enyhén töketlen.
-Mi? -nevetve kérdezte Hermione.
-Jól hallottad. Töketlen! -csatlakozott a nevetéshez.

***

Ahogy telt az idő, úgy köszöntött be a kemény tél a varázsvilágba. A Roxfortra ruhaként esett a hó, a talajra, mint a takaró, úgy hullott. Jelenpillanat is lágyan szállingózott a fehér csoda, ami varázslatossabbá tette az iskolát és annak birtokát.
Karácsony előtt egy nappal a diákok lázasan töltötték az időt. Mindenki készülődött. Illetve majdnem mindenki! A csapat, kint hócsatázott a hidegben. Megbeszélték, hogy nem vesznek egymásnak ajándékot, pusztán csak együtt töltik a karácsonyt.