Átok, vagy áldás az időutazás?

~22. Rész - Figyelmeztetés~

Hermione bármilyen ajándékra számított, csak a fiúra nem. Bár jobban belegondolva, s ismerve a Black fiú beképzeltségét, nem lehetetlen elképzelni, hogy ilyesmit megvalósít.

  - Te vagy az ajándékom, Sirius? -kuncogva tette fel a kérdést, miközben a fiú testén legeltette tekintetét.
  - Én bizony! Még pluszba jár az is, hogy azt teszem, amit mondasz. -felelte, s közben kimászott a dobozból.

  - Igazán? Bármit mondhatok neked és azt teljesíted?
  - Úgy van, cica. -bólogatva erősítette a szavait.
  - Nos, ez esetben, írd meg a bájitaltan házim! -komolyságot erőltetett az arcára.

A Black fiú nem gondolta volna, hogy ilyet kér. Pont tőle! Mikor egyenesen rühelli a bájitaltant! Sápadtan nézte a lányt, akin még mindig a komolyság jele látszott.
  - Ez most komoly? -enyhén csalódottan tette fel a kérdést, hisz ő másban reménykedett.
  - Nyugi már, csak vicceltem! -elnevette magát, ahogyan Sirius megkönnyebbülten sóhajtott.

Hermione odalépett hozzá, majd elkezdte leszedni róla a vörös-arany szalagokat. Hermione fejében egy dolog járt. Vajon itt, miért nem jelez a riasztó Mcgalagonynak? Vagy ebben az időben még bíznak a diákokban? Arra a következtetésre jutott, hogy ez teljeséggel kizárt, s csak nincs még ilyen varázslat ebben az időszámításban.
Miután leszedte a masnikat, a fiú elvette a lánytól a pálcáját, majd lezárta a szobát és hangszigetelő bűbájt küldött a helyiségre.

  - Asszem, most én jövök a.. kicsomagolással. -sejtelmesen suttogta a boszorkány fülébe. - Nekem te vagy az ajándékom, Hermione. -felelte, miközben lassan a pólója alányúlt.
E mondatra, Hermionet rosszullét fogta el, némi bűntudattal vegyítve. Közeledik a január, amikor el kell hagynia ezt a világot és az itt megszeretett embereket. Ráadásul ezek az emberek a jövőben vagy halottak, vagy az őrületig kínozták őket.

Erőltesd meg magad, Granger! Élvezd ki minden pillanatát ennek a világnak, majd utána ráérsz bánkódni! -rázta meg önmagát a gondolataiban.

Ám hiába az erőfeszítése, hogy a boldogságra próbál gondolni. Az a gondolat, hogy hamarosan elmegy innen, gyökeret vert a fejében. Sőt! A szívében, s a lelkében is! Ez a feszült szomorúság a lányból érezhető volt, legalábbis megérezte a Black fiú.

  - Hermione.. Minden rendben? -aggódva tette fel a kérdést, s tekintetét mélyen a lányéba fúrta.
  - Persze. -halvány mosollyal próbálta nyomatékosítani a szavát. A fiatal varázsló jobbkezét a lány arcára vezette.
  - Ha nem akarod elmondani, legalább ne hazudj nekem, Hermione. De ugye.. Szeretsz még engem? -félve kérdezte.

  - Hogy jut eszedbe ilyet kérdezni? Nagyon szeretlek, Sirius. Csak.. Eszembe jutott egy rossz emlék, ennyi az egész.. -a fiú szorosan magához vonta, majd a karjaiba zárva ölelte. A testalkata vékony volt, de enyhén izmos. Kifejezetten sportos alkatnak látszott, jót tett neki a rengeteg kviddics.

  - Akkor ma hanyagoljuk az animágia órát?
  - Azt azért ne! -kuncogott fel.
  - Rendben, Miss Stark. Reggeli után találkozunk a szükség szobájában. Feltéve, ha Jamesék nem csábítanak máshová. -mosolyogva felelt, majd átváltozott kutyává és kaparni kezdte az ajtót, hogy Hermione kiengedje. A boszorkány nevetve lépett az ajtóhoz, s kiengedte Siriust. A lányszinten sokan felsikítottak, amikor meglátták a fekete "óment".

Lily odalent ült a Potter fiú ölében, s amint meglátta a közeledő Siriust, rosszat sejtett.

Összevesztek? -futott át az agyán.

Nagy nehezen kiszabídotta magát James öleléséből, -mert az nem akarta elengedni, majd siető léptekkel a szobájukba igyekezett. Éppen felért, amikor rögvest a lánynak szegezte kérdését.